Philadelphiában két, a városhoz közeli Straffordban, valamint a virginiai Richmondban pedig további egy-egy üzlettel rendelkező Freeman’s árverezőház október 5-én online aukciót rendez. Egy philadelphiai műgyűjtő-házaspár, Henry és Fannie Levine kollekciójából kínálnak csaknem félszázat az érdeklődőknek. Az anyag legmagasabbra értékelt tétele egy Jackson Pollock-festmény – ám ezúttal nem a leginkább csak absztrakt expresszionistaként ismert művész egyik közismert, „csorgatásos” technikával készített munkája.
Dr. Henry Levine és szintén az egészségügyben dolgozó későbbi felesége az 1930-as években találkoztak, és miután összeházasodtak, és a férfi orvosi praxisából megalapozták a jövőjüket, az ötvenes évektől kezdve sok éven át utazgattak rendszeresen a világban; járták a múzeumokat, a galériákat, és amennyire csak lehetett, igyekeztek maguk is műtárgyakat vásárolni. Hagyatékukból most negyvenhat darabot visznek kalapács alá: az anyagban Henri Matisse-, René Magritte- és David Hockney-rajzok éppúgy szerepelnek, mint Raoul Dufy- és Bernard Buffet-festmények, a francia Jean Dubuffet vagy az amerikai Sam Francis munkái, ám a „súlypontot” a holland Karel Appel (1921–2006), illetve az amerikai Paul Jenkins (1923–2012) alkotásai képviselik; előbbitől tizenkét, utóbbitól tizenegy alkotás vár új tulajdonosra.
A kínálat legmagasabb összegűre, 60.000–100.000 dollárra becsült tétele azonban egy Jackson Pollock-festmény, méghozzá egy olyan, amelyik csaknem ötven éve fordult meg utoljára a műkereskedelemben: 1974 májusában a Sotheby’s Parke Bernet aukciósház New York-i árverésén cserélt gazdát legutóbb, és azóta, miután sehol nem szerepelt nyilvánosan, sokan már elveszettnek is hitték; most, hogy újra felbukkant (mint kiderült, akkor-ott a Levine-házaspár vásárolta meg, csak ez a tény nem kapott nyilvánosságot), Helen A. Harrison, a Pollock–Krasner Ház és Tanulmányi Központ igazgatója egyenesen „drágakőnek” nevezte a művész életművében.
A Pennsylvania Landscape (Pennsylvaniai táj) azonban nemcsak hosszas lappangása miatt különleges, hanem azért is, mert az 1936-ban készített, 32×47,5 centiméteres, olajjal vászonra festett munka Pollocknak még abból a korai korszakából való, amikor a festő még nem a később elsősorban hozzá köthető absztrakt expresszionizmus stílusában, a vászonra csorgatott festékfoltokból alakította ki hatalmas nonfiguratív vízióit, hanem még „természetelvűen”, vagyis a valós látvány visszaadásának a szándékával festett.
Ez pedig egyúttal azt is mutatja, hogy sokak becsmérlő vélekedésével szemben Pollock – mint ahogyan az összes többi, a közönség egy része által a mai napig meg nem értett, ehelyett inkább „ilyet én is tudok” véleményekkel illetett kortársa – igenis tudott „festeni”, és nem tehetség hiányában készítette a rá később végül is jellemzőként ismert absztrakt képeit, hanem minden bizonnyal azért hagyott fel a valóság ábrázolásával, mert a háború után, a negyvenes évek végétől, az ötvenesek elejétől a megváltozott világban őt is sokkal inkább más, elvontabb festői kérdések kezdték el izgatni.