Dobszay Péter a Marica grófnő október 24-i előadásán mutatkozott be először karmesterként a Budapesti Operettszínházban. A fiatal művésszel Kálmán Imre sikerdarabjáról és a műfajhoz való viszonyáról beszélgettünk.
– Hogyan alakult ki benned a komolyzene iránti elköteleződés?
– Aktívan 16 évesen kezdtem vezényelni, előbb kórust, majd zenekart, de valójában a karmesterség gyerekkori álmom volt, ami két irányból táplálkozott. Magát a zene szeretetét családon belül örököltem: lényegében minden rokonom játszik valamilyen hangszeren, apai nagyapám pedig a híres zenetudós, Dobszay László volt, akitől rengeteg inspirációt kaptam. Másrészt a gyerekkori koncertélmények, magnókazetták, CD-k közül minden esetben a szimfonikus zenekari művek és az operaelőadások gyakorolták rám a legnagyobb hatást.
– A Budapesti Operettszínházban a Marica grófnővel mutatkoztál be. Hogy érintett a felkérés?
– Szívből örültem neki. Annak ellenére, hogy több éves színházi rutint tudhatok magaménak, egyáltalán nem számítottam rá, váratlanul ért a megkeresés. Hála Istennek az egyéb feladataim is úgy alakultak, hogy nem történt olyan időpontütközés, ami lehetetlenné tette volna az együttműködést. Most, hogy itt vagyok, nyitottan és őszinte érdeklődéssel ismerkedek a társulat tagjaival, élvezem a közös munkát.
– Gyorsan megtaláltad a közös hangot a zenekarral?
– Abszolút. Van bennük egy egészen különleges rugalmasság, elsősorban zenei értelemben, de emberileg is, ami különleges türelemmel és fegyelemmel párosul. Az Operettszínház muzsikusai nagyon sok klasszikus koncertzenekarnál nagyobb alkalmazkodóképességgel bírnak, és villámgyorsan reagálnak minden karmesteri jelzésre, ami abból fakad, hogy óriási rutinjuk van az énekesek kíséretében. Mindemellett hangszertechnikai szempontból is magasan képzett művészekről van szó, úgyhogy öröm velük a munka.
– Mennyire volt szokatlan számodra, hogy a zenekar mellett a szólista művészekkel is együtt kell dolgozni?
– Úgy érzem, hogy a szólisták befogadóan és nyitottan álltak hozzám. A magam részéről persze igyekeztem a lehető legfelkészültebben érkezni és így bemutatkozni. A színház művészei sokszínűek, tehetségesek, igényesek és a legjobb értelemben véve szórakoztatóak. Az egész társulat együtt nagyon komoly értéket képvisel.
– A Marica grófnő egy romantikus, viharos és gyönyörű dallamokban gazdag darab. Kálmán Imre egyik legkedveltebb operettje volt. Te mit gondolsz róla?
– A zenei anyaga végtelenül gazdag szerzői invencióról tanúskodik, és az első két felvonás nagyon konzekvens szerkesztéssel lett megkomponálva. A két finálé zenei rímjei remek dramaturgiai érzéket mutatnak. A jó dramaturgiát sok mű esetében inkább a librettista számlájára írjuk, de ebben a két fináléban nyilvánvalóan Kálmán Imre szerzői erényei nyilvánulnak meg, elsősorban azokban a pillanatokban, amikor szögesen ellentétes érzelmi állapotokban idéz fel teljesen azonos dallamokat, ezáltal mélyen emberi és megrázó pillanatokat biztosítva a hallgatónak. Sokszínűen és finoman jelennek meg a műben a szerző korának és a cselekmény választott időszakának zenei színei. Karmesteri szemmel nézve is bátran ajánlom mindenkinek.
* Az októberi sorozat után decemberben lesz újra látható az előadás olyan nagyszerű énekesekkel, mint Fischl Mónika, Lévai Enikő, Lukács Anita, Homonnay Zsolt, Dolhai Attila, Vadász Zsolt.
* Az interjút készítette: Molnár Evelin
