Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A néptánc és a kortárs színház találkozása – Formabontó előadásra készül a...

A néptánc és a kortárs színház találkozása – Formabontó előadásra készül a Magyar Állami Népi Együttes

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Magyar Állami Népi Együttes ismét tágítja horizontját. Ezúttal nem csupán mozdulati és vokális készségeit domborítja ki a társulatnak, hanem egy merész döntést hozva komoly prózai kihívások elé állítja tagjait. Hogy ez az ötlet miként merült fel, honnan gyökerezik és hova fut ki, arra az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekesmadárhoz című előadás két alkotója, Kutszegi Csaba és Mihályi Gábor ad némi rálátást.

- hirdetés -

– Mikor és hol, egyáltalán mi módon kapcsolódott össze Kutszegi Csaba és a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) egymással?

Kutszegi Csaba: Nézője vagyok a MÁNE műsorainak már nagyon régóta. Nem rendszeresen, de nyomon követtem az együttest már akkor is, amikor Misit még személyesen nem ismertem. Először szerintem egy sajtóeseményen találkoztunk…

Mihályi Gábor: Igen, egy kritikát írtál a MÁNE-ról, és tegyük hozzá, hogy szélesebb kontextusban tekintve, nincs ez a szakma olyan sok kritikussal megáldva, aki többé-kevésbé a néptáncot is meg tudja ítélni. A minőségét, a jelenben való elhelyezkedését, a szándékokat. Csabával már legalább tíz éve zsűrizünk együtt a zalai és a szolnoki fesztiválokon, szándékosan húztam bele a műfajba, hogy információhoz jusson, de ne csak nézőként, hanem lássa, hallgassa a mi kritikai megjegyzéseinket is, értékeléseinket és aztán tegye ő is hozzá a sajátját.

Kutszegi Csaba – forrás: Hagyományok Háza, fotó: Dusa Gábor

KCS: Kétségtelen, hogy tanulni jártam le a fesztiválokra, és ezt kicsit sem szégyelltem. De ez nem azt jelenti, hogy értek a néptánchoz, mert még változatlanul nem értek hozzá. Azt gondolom, hogy nagyon hasznos, ha valaki kívülről lát rá dolgokra, nem csak „belterjes” szemmel. Én a néptáncban így „vagyok benne” a mai napig. Ahhoz, hogy az ember megismerje azt a rengeteg tudást, ami szükséges ahhoz, hogy átlássa a folklórkincset, hosszú évek kellenek.

– A Magyar Állami Népi Együttes más előadásaiban is vannak prózai betétek, mégis ez a darab kicsit más…

MG: Nagyon más! A színpadi énekléshez tudnám hasonlítani, amiben már hosszú évek óta hiányérzetem volt, hogy a népdal csak mulatónótaként, vagy az eredeti funkciójában, egyszólamú énekként jelenik meg. Ez nekem kevés volt. Főleg úgy, hogy

a Magyar Állami Népi Együttes indításánál Kodály Zoltán itt volt, aki a méltán híres Kállai kettős kórusművét a Magyar Állami Népi Együttesnek írta.

Én, amikor még elkezdtem itt a pályámat, akkor volt egy kórus. Majd az akkori művészti vezetőnek nem volt igénye az ilyen típusú művészeti megnyilvánulásokra, nekem meg támadt. Arra már nem volt lehetőség utána, hogy a kórust visszahozzam, de az hogy a táncosaim több szólamban énekeljenek, az egy elvárás volt. Hosszú évek szisztematikus munkájával elértünk oda, hogy a Liszt- mozaikokban együtt énekelnek a Szent Efrém kórussal. Persze ha elmennénk egy kórusfesztiválra, akkor vélhetően nem hoznánk el semmilyen díjat, de az a közönség, amelyik eljön egy előadásunkra és ott megszólal egy többszólamú éneklés, az nem a Nemzeti Énekkar hangminőségét várja el tőlünk.

Mihályi Gábor – forrás: Hagyományok Háza, fotó: Dusa Gábor

Ugyanez van a prózával is. A tradícióban megszólal a parasztember. Csujogat, megvannak a szokások, amiben bizonyos kis szövegek elhangoznak: lakodalmi köszöntők, és a többi… De ettől több ez a hagyomány, főleg ha a hagyomány nem csak szűken a paraszti folklórra, hanem az abból sarjadó művészetre is értendő. Már régóta motoszkált szövegfolklór bennem és volt egy találkozásunk. Több mint két éve, amikor a Hagyományok Háza átadásra került, Csabával itt, a Ház előtt összefutottam és fölvetette, hogy milyen szuper ez az épület.

Itt a prózának is helye lehetne jól megválasztott darabokkal, amik műfajilag ide illenek. Erre pedig én azt mondtam, próbáljuk meg.

KCS: Egy kb. százéves kérdést vetettem fel: lehet-e Budán jó színházat csinálni? Mert állítólag jó színházak csak Pesten lehetnek… Amikor megláttam a Hagyományok Háza színháztermének felszereltségét, akkor valóban az volt az első megjegyzésem, hogy itt színházat kellene csinálni. Hiszen jó helyen van, illetve a jó értelemben vett budai polgároknak lehetne itt nívós, jó színházat csinálni. Erre a folklór, a néptánc kínálja magát,

ezt a kincsünket kellene itt mai, kortárs szemléletben bemutatni.

Hogy ez mit jelent pontosan? Ha néptáncosokkal akarunk színházban szöveget mondatni, azt kell megtanulniuk, hogy úgy beszéljenek, mint egy egyszerű, normális ember. Nem szabad semmilyen külső mázat vagy stílust rajtuk hagyni, rájuk erőltetni.

A kortárs színháznak az egyik nagyon erős és szimpatikus jellemzője, hogy olyan embereket szeretne láttatni, amilyenek mi magunk is vagyunk.

MG: Ez az egyetlen irány, ami hiteles tud lenni. Ahogy a kórusművészetnél mondtam, hogy eszünk ágában sincs a Nemzeti Énekkart legyűrni, itt is eszünk ágában sincs a Katona József Színházat, a Nemzeti Színházat vagy sorolhatnám még a kiváló intézményeket. De azt gondolom, hogy ezzel a természetességgel, ezzel a fiatalos őszinteséggel ebben a közegben ők nagyon hitelesen fognak megszólalni. Az egész történet úgy van kialakítva, hogy gyakorlatilag olyan legyen, mintha a MÁNE táncosai akár az öltözőben beszélgetnének. Persze ennek nagyon mély érzelmi hullámverése van, tehát lehet egy öltöző kevés lenne ehhez.

– Tud működni együtt a néptánc és a kortárs beszédmód?

KCS: Szerintem mindenképpen, abszolút, az én kultúrafelfogásomban a világ legtermészetes módján. Vagy azt is mondhatnám, hogy az én folklórfelfogásomban… Szerintem a folklór az ma is él. Ennek egy nagyon fontos része a hagyomány és annak őrzése, ébrentartása. De a mindennapjaink is tele vannak mára jellemző, mai folklórral. A folklór nyitott, izzó kohó, amelybe ahogy a 150-200 évvel ezelőtti táncok, dalok és költemények, úgy a mai kortárs költők és látványelemek is beleférnek. Tehát igen,

nagyon izgalmas kortárs színházat lehet folklórral, folklórból csinálni.

MG: Itt már többször elhangzott a kortárs kifejezés. Nem csak attól lehet kortárs valami, hogy beleteszi egy matériába a maga individuális jelen világát, hanem attól is, hogy azt a veretes matériát még soha nem látott módon tárja a néző elé, kortárs módon, ahol az a tradicionális mozdulat és zene pontosan ugyanolyan hitelesen, kortársként jelenik meg. Miközben a mozdulat nem is nagyon változik, hanem egy egyszerű paraszti mozdulat, csak a szituáció, a helyzet, a dramaturgia, a körítés, a látvány változik kortárssá.

– Tamási Áron: Énekes madár című művét választottátok alapjául a műnek. Miért ebből táplálkoztatok?

KCS: Gyakorlati szempontokat is mérlegeltünk. Azt a darabot kellett megtalálnom, amelyikből mai színházat lehet csinálni úgy, hogy a verbális részét magabiztosan magukévá tudják tenni a táncosok. A „székely népi játék” műfaj-meghatározás rögtön kínálta magát, de azonnal arra is gondoltam, hogy nem szabad majd „székelyeskedni”, meg „népieskedni”, hanem csak azt kell „kihasználni”, hogy ebben a közegben eleve otthonosan érzik magukat a néptáncosok. Az is oka volt a választásnak, hogy ezt a darabot többféleképpen lehet értelmezni, megrendezni, ahogy ezt teszik is sokan. Mi a szövegnek csak a vázát tartottuk meg, igyekeztünk a fontos Tamási Áron-motívumokat benne hagyni, de ezeket is nagyon átértelmeztük, átváltoztattuk.

Magyar Állami Népi Együttes: Óda az énekesmadárhoz – forrás: Hagyományok Háza, fotó: Papp Kornél

A sikerhez természetesen elengedhetetlen az, hogy a táncosok ambícióval és jó értelemben vett becsvággyal, nyílt harapással álljanak a feladathoz, és nagyon szeressék a prózai részeket is. Ezen az első, fontos lépésen már túl vagyunk.

– A táncosok hogy fogadták ezt a kihívást?

MG: Nagyon nagy örömmel. Az elmúlt években újabb és újabb kalandokba csábítottam őket, és most már nem csak jönnek velem a kalandokba, hanem van bennük kalandvágy. Tehát önmaguk is kívánják, hogy újabb és újabb szituációkban, műfajokban próbálhassák ki magukat, újabb és újabb kihívásoknak feleljenek meg. Nem csak vágynak erre a feladatra, hanem verseny van, hiszen két komplett szereposztásunk lesz ezúttal. Ez egyrészt biztonsági szempont, másrészt pedig tudtam, hogy belehalnak azok, akik nem lehetnek benne az előadásban, úgyhogy kettős bemutató lesz: október 30-án az első szereposztás, október 31-én a második. Megállapodtunk, hogy előbb-utóbb sorshúzással fogjuk eldönteni, hogy melyik szereposztás lesz az első és melyik a másik. Mind a kettő, én azt gondolom, hogy nagyon magas színvonalon fog megvalósulni.

Magyar Állami Népi Együttes: Óda az énekesmadárhoz – forrás: Hagyományok Háza, fotó: Papp Kornél

A darab reflektál a szerelemre, az irigységre, megjelennek a varjak. Témájában igencsak összeegyeztethető a mával. Szándék a darabnak reflektálni a mára?

KCS: A legteljesebb mértékig. Én nagyon remélem, hogy egyetlen egy kedves hölgy ismerősöm sem bántódik meg, de az előadásunk például a hölgyek ma is tapasztalható elvarjúsodásáról is szól. Kicsit komolyabbra fordítva: ez lényegében ugyanaz a szituáció a mában, mint ami Tamási idejében vagy még korábban is volt már. Nagy probléma, hogy 30 év fölötti hölgyek és urak nem találják meg a párjukat. Tamásinál is azt mondja Bakk Lukács és Préda Máté, hogy előbb bé’takarítjuk a búzát, utána kezdünk el nősüléssel foglalkozni. Ezt 15 évig mondogatják a két „vénlánynak”, akik ugye már 35 év körüliek. Ma ez így néz ki: legyen meg a diplomám, legyen meg az üzletem, a tudományos fokozatom, az egzisztenciám, érjek el a karrieremben egy szintet, és közben nem vesszük észre, hogy az évek elszaladnak, és kihűlnek a kapcsolatok.

Magyar Állami Népi Együttes: Óda az énekesmadárhoz – forrás: Hagyományok Háza, fotó: Papp Kornél

– A jelenre utalás másban is megjelenik, ha jól tudom. Anélkül, hogy bármit lelepleznénk, erről el lehet árulni pár dolgot?

MG: Húsvér mai fiatalok játsszák ezt a darabot, tornacipőben, vagy éppen a néptáncosok által ma használt, úgynevezett táncházi viseletben. De természetes módon egy bizonyos ponton a tradicionális viselet is megjelenik. Ugyanez érződik a zenében is, ami egyrészről egy veretes népzene, de a kortárs felé hajló feldolgozások is megjelennek benne, hiszen nem csak tánckísérő zenéről beszélünk. Nagyon sok tánc van benne, de bizonyos hangulatok, zenei elemek is megszólalnak, amikor úgy éreztük, hogy egy emelkedett hangulatot kell megidézni. Itt is megjelenik például a többszólamú éneklés, azt már nem engedjük el a Magyar Állami Népi Együttes esetében.

A tér hol zárt, hol egy nyitott világ. Magában a Tamási darabban is valami varázslat, álomszerűség van jelen, ha nem is abban a formában, ahogy ott, de mi is kitaláltunk olyan varázslatokat, amik talán jobban már a mai világunk felé mutat. Így válik többek között komplexé, némiképpen univerzálisabbá.

– Elhangzott, hogy színház, hogy kortárs darab, hogy néptánc, hogy székely népi játék. Mi ez most ebben a formájában a Magyar Állami Népi Együttes: Idesereglik, ami tovatűnt című darabja.

MG: Ez mind! Ennek valami olyan unikális együttese, ami formabontó és azt gondolom, hogy a színpadi néptánctörténetben első és példaértékű. Feltételezem, hogy hatásában még akár túlmutat a darab az önmaga hatásán. Akár még példaként is állhat hasonló társulatok előtt, hogy itt van, tessék, ennyire hatalmas a mi tradicionális kultúránk, ilyen szerteágazóak a hozzákapcsolódó pontok a környező művészi, kulturális világban akár térben és időben. Ám ebből lehet hozni egy olyat, ami

megőrzi mindazt, ami a múltból megőrzendő

és azt úgy teszi a nézők elé, hogy a néző akár fel is ülhetne a táncosok közé és maga is hozzászólhatna.

KCS: Hogy mi ez? Röviden meg tudom válaszolni: SZÍNHÁZ!

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X