Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Debrecen Ahova korosztálytól függetlenül érdemes járni – Beszélgetés Asbóth Anikóval és Láposi Terkával

Ahova korosztálytól függetlenül érdemes járni – Beszélgetés Asbóth Anikóval és Láposi Terkával

Jó helyük van ott, Keleten, állítja hittel és meggyőződéssel Asbóth Anikó és Láposi Terka, az idén 45 éves debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója és művészeti vezetője. Bár a színházról beszélgettünk, a művészeti területről el-elkalandoztunk a szociológia és a menedzsment témái felé is.

- hirdetés -

– Milyen a Vojtina Bábszínház közönsége?

- hirdetés -

Asbóth Anikó: A debreceniek hagyománytisztelők, erősen lokálpatrióták, ebből következően vigyáznak arra, amit örököltek. Belső igényük van arra, hogy a tradíciót továbbvigye a következő nemzedék. Emellett

befogadók, érteni vágyók, és még a formabontó előadásokat is nyitottan nézik.

Utat talál hozzájuk a játszószínházi program és az olyan produkciók, mint A szépen szóló pelikánmadár, ugyanakkor kíváncsiak az olyan, általuk nem megszokott színházi nyelvet használó előadások iránt is, mint a Kuthy Ágnes rendezte Hét kecskegida.

Láposi Terka: Lokálisan nincs igazán konkurenciája a Vojtina Bábszínháznak és a Csokonai Színháznak, tehát az elmúlt négy évtizedben mi magunk szocializáltuk a közönségünket. Ez a mindennapokban azt is jelenti, hogy azok a nagymamák, akik ma az unokáikkal jönnek hozzánk, egykor itt láttak először színházat, és ugyanez igaz a hozzánk járó pedagógusokra is. Ez visszaigazolása a munkánknak, ugyanakkor felelősséggel is jár. A nem ebben a régióban élőknek az itteni értékrend lehet zártabbnak tűnik, mint általában, mivel az a tapasztalatunk, hogy Debrecenben a hagyományozódásnak az útja könnyen követhető, mélyen gyökerező, számos tradíció van jelen a minden napok életében is.

A libapásztorlány – forrás: facebook.com/vojtinababszinhazdebrecen

– Ennek sok módja van, köztük egészen hagyományosak, mint az, hogy beszélgettek az előadás előtt vagy után a szülőkkel és a pedagógusokkal, ugyanakkor többedik éve készítetek online felméréseket is. Milyen tendenciák rajzolódnak ki ezekből, és hogyan hatnak a visszajelzések a repertoár alakulására?

AA: 2004 óta rendszeresen készítünk kutatásokat, és valóban érzékeljük, hogy változik a közönség ingerküszöbe, elvárása, ami a változó világból adódik. Szerencsére a magyar népmesék feldolgozásait még mindig örömmel fogadják, ugyanakkor a kívánságlistákat olvasgatva ma már örülünk, ha a Walt Disney címei köszönnek vissza, nem pedig az igényestől és az erőszakmentestől igen messze álló animációs sorozatoké. Különösen a fiatal szülőknél érzékelünk az indokoltnál időnként határozottabb, direktebb kérést, ami már-már megrendelésként hat. Folyamatosan finomhangoljuk a kérdőívet. Volt, hogy az évad végén kérdeztünk rá a tapasztalatokra, de kiderült, hogy az élmények felnőttnél, gyereknél elszállnak, ezért ma már minden előadás után várjuk a véleményeket. A figyelem csökken, a gyorsaság számít, ezért ma már jóval több a kérdőíven az eldöntendő kérdés. Meggyőződésem, hogy ezek a módosítások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a válaszadási kedv nem csökken.

LT: A gyerekkultúrát felvállaló intézmények mindegyikénél nagyon fontos az, hogy hogyan kommunikál a közönségével, hogyan szólítja meg és hogyan jelez neki vissza.

A pedagógustársadalom értékorientált, ők nagyon pontosan meg tudják fogalmazni, miért van szükség a népmesére, , miért van szükség erős történetekre, mik azok a viselkedési minták, amiket szívesen látnak az előadásokban, és elfogadják a diskurzust. A családok érzelemből kommunikálnak, a környezeti attitűdöt fogalmazzák meg, azt, amiért itt biztonságban érzik magukat.

A gyerekkultúra területén a hagyományos menedzseri attitűd nem működik. Nem a mindennapok kiszolgálása fontos, hanem a kultúra elevenségének a megtartása, a hosszú távú lélektani megőrzés. Az, hogy biztonsággal fordulhasson hozzánk a szülő, a pedagógus, mert mi felajánljuk nekik azt a helyet, azt a szellemi-lelki alkotóbázist, ahová nyugalommal be- és visszatérhetnek, mert velünk beszélgethetnek, tőlünk kérdezhetnek.

A Vojtina Bábszínház évadnyitója – forrás: facebook.com/vojtinababszinhazdebrecen

– Ha már nem hagyományos menedzsment: a 90-es évek óta együtt vezetitek a Vojtinát. Hogyan alakult ki a munkamegosztás, és hogyan oszlanak meg közöttetek a feladatok?

AA: A Vojtinát életem párja, Szabó Tibor vezette az amatőrből a hivatásos létbe. Az akkori helyzetben neki egyszerre kellett menedzser- és művészeti igazgatónak, társulatvezetőnek lenni. Amikor létrejött a bábszínház mai struktúrája, egyetlen és nagyon praktikus oka volt annak, hogy én lettem az igazgató: nekem volt a társulatból megfelelő végzettségem ehhez. Mivel a művészeti vezetéssel továbbra is tudott foglalkozni, a menedzseri feladatok hozzám kerültek. Amikor Tibor a saját döntése alapján elhagyta a bábszínházat, ezért az ő távozása után, Pályi János volt 2 évig a művészeti vezető, majd a nagyszínpadi előadások vonatkozásában én vittem tovább a művészeti vezetést, és Terka művészeti vezetésével valósul meg a játszószínházi program. Terka, aki egészen új energiákat, a pedagógiai tapasztalatával új fókuszt és kapcsolatrendszert hozott, amire építeni kezdtünk. Az egyéniségemből is adódóan a klasszikus intézményvezetői ügyekkel az operatív feladatoktól a fenntartóval való kapcsolattartásig én foglalkozom, míg a kiállítások, a Játszószínház, a színház designja hozzá tartozik. A végső döntéseket azonban közösen hozzuk meg.

LT: Jól kiegészítjük egymást. Én alapvetően filosz gondolkodású vagyok, és a koherenciára törekszem, szeretek egészben látni helyzeteket. A színházból a művészetpedagógia érdekel a legjobban, az, hogy az adott életkorban, az adott társadalmi rendszerben, történelmi korszakban mi és hogyan működtethető. Mivel egyikőnknek sem az a prioritás, hogy mi adható el, hanem a szellemiséget és a kérdésfeltevést tartjuk a legfontosabbnak, zökkenőmentesen jól tudunk együttműködni. Azt, hogy a világ egészsége csak egészben működik, egymás mellett megtapasztaltuk.

– Hogyan alakul ki egy évad terve?

AA: Mindig valamilyen szellemi tartalom mentén gondolkodunk, és ehhez keressük a meséket, a tavaszi pandémiás leállás alatt viszont ezt is újra kellett gondolni, hiszen az abban az időszakra esett, amikor a következő évadot tervezzük. A bizonytalanság volt jellemző azokra a hetekre is, és a jelenlegiekre is. Szoktam mondani, az tart bennünket frissen, hogy folyamatosan rugalmasan kell alkalmazkodnunk a kihívásokhoz. Hát most, 45 éves bábszínházként igazán frissek vagyunk!

LT: Talán alázatosabbak lettünk, ugyanakkor határozottabbak is, és egyértelműen tudjuk képviselni a saját értékrendünket. Ennyi idősen az ember már mer apró időkben gondolkodni, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy ennek az apró időnek hosszútávon mérhető a hatása. Az intézmény életére lefordítva ez egyrészt a meglevő programok folytatását, tovább építését jelenti. Nagy öröm mindannyiunknak, hogy 2021-ben megkérdőjelezhetetlenül elindul a Vitéz László bábtér kialakítása is.

A Vitéz László bábtér a Vojtina Bábszínházban – forrás: facebook.com/vojtinababszinhazdebrecen

– Legyünk derűlátóak, és beszéljünk úgy az évadról, hogy a tervek mentén valósul meg. Milyen kérdésekre keresik a választ a bemutatók?

AA: A libapásztorlányban azt boncolgatjuk, kinek milyen igazságai vannak, és ki mire van predesztinálva, ha egyáltalán. Mit jelent az eskü, lehet-e lázadni, és mit jelent alázatosnak lenni egy üggyel, egy küldetéssel vagy egy embertársunkkal kapcsolatban? A tengerlépő cipő a női vágyak beteljesüléséről szól. A Göröngyös Úti Iskolában szintén a vágyak kerülnek elő, de más hangsúllyal, az érvényesülés témakörén keresztül.

Nálunk jó ideje úgy alakul a repertoár – talán azért is, mert két nő vezeti a Vojtinát –, hogy erős benne a női szemszög.

Az említett az előadásokat Kuthy Ágnes, Lázár Helga és Kolozsi Angéla rendezik, az alapanyagot pedig íróként Angéla mellett Gábor Sári, Kertész Erzsi, Nagy Orsolya írják, adaptálják. A Vas Lacit ez a férfi látószög, a fiú felnövéstörténet miatt illesztettük a nagyszínpadi előadások közé, Markó Róbert rendezésében.

LT: A színházi nevelési programunkban a Lomtalanítás a patchwork családok kérdésével foglalkozik, azt tartva a fókuszban, hogy egy kamasz hogyan válik önállóvá, hogyan kezd szabadon gondolkodni, és azt is megvizsgáljuk, hogy a szülők hogyan élik meg ezt a leválást. A Családkollázs a felső tagozatosokkal kísérli meg a család fogalmának definícióját. Arra keresünk választ egy örökbefogadott leány szemszögén át, mitől működik a család. Egy különleges előadásra is készülünk, ami Szent Margit életét dolgozza fel, azt keresve, milyen példázatot hordoz ma az ő sorsa. Ezt a darabot Szálinger Balázs írja és Kovács Géza rendezi. Egy nehéz korosztálynak, a bábszínházba nehezen becsalogatható felső tagozatosoknak készül ez az előadás is, de nem elsősorban a hagyományőrzés vagy a történelmi lecke mentén. Arról szeretnénk beszélgetni velük, hogy vajon a szentek életéből a 21. században „le tudunk-e fogalmazni magunknak” a személyes síkra. Ezt a profán problémát a történet megemeli és egy másik szimbolikus egységre, a transzcendens vonalra helyezi.

Óvodás programunkban az eddig is komolyan vett erikssoni pszichológiát erősítjük, és a szociális kompetenciák fejlesztését célozzuk három foglalkozáson: kortárs költészet által, ritmusokon, hangokon, illetve testtudatosságon keresztül. És van még egy kiemelt korosztály: a felnőtteké. Szeretnénk minden bemutatónkhoz beszélgetéseket szervezni, amelyeken szülőkkel, pedagógusokkal tehetünk fel egymásnak és magunknak kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy értjük-e a világot és benne gyermekeinket.

Babusgató a Vojtina Bábszínházban – forrás: facebook.com/vojtinababszinhazdebrecen

– A bábszínházak gyerekcentrikussága és minőségi törekvése vitathatatlan, ráadásul műfajról, nem korosztályról beszélünk, de mégis, vannak alkotók, akik szerint a szakmai csúcs minden kétséget kizáróan egy felnőttelőadás. Ha már a felnőtteket behozzátok egy beszélgetésre, egy nekik szóló előadásra nem marasztalnátok őket?

AA: Volt nálunk is felnőtteknek készült produkció, szórakoztató és kísérleti jellegű egyaránt. Az is igaz, hogy mást mozgat meg egy színészben, másféle képességeket, gondolkodásmódot hoz elő. Ugyanakkor viszont rengeteg, és tegyük a szívünkre a kezünket, nem feltétlenül megtérülő energiát igényel egy felnőttelőadás létrehozása, közönségszervezése. Annyira sokszor kapjuk meg a nézőktől azt, hogy

ide korosztálytól függetlenül mindenkinek érdemes járni, mert az előadások rétegzettségében ott a felnőtteknek szóló tartalom.

Nem hiszek a kényszeres bizonygatásban, és nincs bennem szakmai hiúság, hiszen egy bábszínház sokkal nagyobb és fontosabb szerepet játszik a felnőtté válás folyamatában.

LT: Debrecen 220 ezres város. Rajtunk múlik, nálunk dől el, hogyan lép be a gyermek egy színházkultúrába, és onnan hogyan lép tovább. Ennek a szolgálata az egyik legnemesebb kihívás a 21. században.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.