Sean Scully saját elmondása szerint a nyerő típusba tartozik. Az ír származású művész London munkásnegyedében nőtt fel, és Van Gogh egy képének hatására döntött úgy, hogy életét az alkotóművészetnek szenteli. Scully ma már az absztrakció legfontosabb kortárs képviselőinek egyike, akinek művészetét egyszerre jellemzi formai redukció és referenciális gazdagság, geometrikus építkezés és expresszív önkifejezés. A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető tárlat a kelet-közép-európai régióban először mutatja be retrospektív igénnyel Scully életművét, amelyet most kurátori tárlatvezetéssel is megtekinthetnek október 30-án az MNG Extra programsorozat keretein belül.
A kiállítás az időrendet lazán követve, az életmű fontosabb műcsoportjait tematikus egységekbe rendezve mutatja be, hogyan „nyitotta meg” Scully az absztrakciót a tárgyias referenciák és a metaforikus tartalmak felé. A maga monumentalitásában és érzékiségében elénk táruló életmű igazolja a nagy amerikai filozófus, Arthur C. Danto azon kijelentését, miszerint „Sean Scully […] neve a fontos festőink lehető legrövidebb listájára is felfér”.
A művész maga úgy véli, hogy az Átutazó egyike két legfontosabb kiállításának, melyet a családi kötődés mellett (felesége, Liliane Tomasko magyar származású) Fehér Dávid kurátori munkája tesz különösen emlékezetessé. A tárlat címe Scully egy különös szépségű sorozatát, az Átutazó-festményeket idézi. A műveken a képalapba beékelődik egy másik kép (a művész kifejezésével inset), amely minden esetben elcsúszik a kompozíció függőleges szimmetriatengelyétől – mintha elmozdult volna, mintha mozgásban lenne. Az insetek értelmezhetők elidőző, mozgásban lévő figurákként, magányos emberalakokként, amelyek áthaladnak a horizonton.
Az inset, vagyis a belső, átutazó egy nagyobb struktúrában, amely asszociálni enged az anyára és a gyermekre, valamire, amit egy nagyobb dolog tart és véd
– fogalmazott a művész. Az utazás, illetve az anya és a gyermek asszociációja egyfajta életmetaforává avatja a képsík és az inset kapcsolatát: Scully az időben változó formák-alakzatok útját, alakulását, a konstellációk módosulását mutatja fel a művein. Mindez személyes tapasztalatokkal és emlékekkel is összefügg: talán az utazás, az emigráció szerepére is utal az ír származású, Angliában nevelkedő, majd Amerikában letelepedő, később pedig Európába időről időre visszatérő művész életútjában, ugyanakkor a változó konstellációk folyamatos keresésének igényére is vonatkozik.
A művészettörténeti múlttal folytatott párbeszéd kulcsfontosságú az életmű értelmezése szempontjából. Külön szekciók foglalkoznak a művész olyan meghatározó alkotókra vonatkozó reflexióival, mint Vincent van Gogh és Pierre Bonnard. A kiállítás szövetébe mintegy beékelődik egy Bonnard-festmény is a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből, tovább árnyalva a festészettörténettel folytatott dialógust.
A kiállítás kiemelkedő alkotásai közé tartozik a művész egyik legújabb festménye, a Fekete négyzet (2020), amely a „tiszta érzet” Kazimir Malevics által megfestett ikonjához tér vissza. A képen – amelyet első ízben a Magyar Nemzeti Galéria mutat be a közönségnek – a malevicsi motívum fekete lyukként ékelődik be a „romantikus táj” izzásába: a szinte tapintható Semmi tárgyiasulásaként, egy egzisztenciális szorongásokkal terhelt szituáció kortárs metaforájaként. A belső és a külső kapcsolata új kontextusba kerül a Sötét ablakok című sorozaton, melynek tagja a Fekete négyzet. A művész így nyilatkozott róla: „Csináltam nemrég egy Fekete négyzet (Black Square) című képet, amelyen a nihilizmust vagy negativitást a hit közepébe helyeztem. A romantikus, elkötelezett absztrakció közepébe. A pozitív és a negatív, számomra úgy tűnik, ugyanabból ered.”
Scully újabb figurális alkotásai között megtekinthető a kulcsfontosságú a Figura absztrakt és vice versa című festmény. A diptichon a Tükör-festmények módosított változatának is tekinthető. Akár a Mi tesz minket is című festmény esetén, a kompozíció ezúttal is az össze nem illő elemek társítására épül. Scully két képtáblát rendel egymás mellé: egy (absztrakt) landline-t (tájvonalat) szembesít egy tájba helyezett (tárgyias) emberalakkal. Mindkét képmező felületét két-két ponton inset szakítja meg. Felül az inset mindkét oldalon a folytatja képalapot, alul viszont felcserélődik, sajátos kiazmust eredményezve. Mintha felszakadna a kép szövete, és megnyílna mögötte egy másik valóságszint: az ablakokon keresztülnézve feltárul a tájvonal mögött az ember, az ember mögött a tájvonal. A két tükörszimmetrikus mező kölcsönösen át- és újraértelmezi egymást. A bal oldali kép izzó tengerparti tájként olvasható, a figurális képmező pedig mintha erre az elvont tájra közelítene rá. A művész fia, Oisín szinte absztrakt tisztaságú sárga-kék színmezők között játszik, amelyek a bal képfél tájvonalának sárga-kék mezőihez hasonlatosak. Scully ezúttal nem egy létező figuratív struktúrát absztrahál, hanem konkretizálja saját absztrakt formarendszereit – pontosabban az absztrakció és figuráció szintéziseként is értelmezhető dialektikus struktúrát teremt.
Nemcsak a kiállítás, hanem a hozzá kapcsolódó angol, illetve magyar nyelvű katalógus is átfogó képet nyújt Sean Scully művészetéről: a kiadvány szerzői a kiállítás kurátora (Fehér Dávid) mellett Sean Scully életművének kiemelkedő szakértői (David Carrier, Kelly Grovier, Raphy Sarkissian, Arthur C. Danto), mindemellett a kötet gazdag válogatást közöl Sean Scully saját írásaiból is, amelyek közül több most jelenik meg első alkalommal.
