Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Gregor Bernadett: „A szelfizés nem az én világom”

Gregor Bernadett: „A szelfizés nem az én világom”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Néhány héttel ezelőtt megjelent egy Facebook-bejegyzés, amely nagy port kavart. Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy általában a kommentelés és az instant véleményformálások kereszttüzében leülünk-e beszélgetni egymással? Adunk-e teret arra, hogy – mielőtt határozottan levoksolunk egy vélemény mellett a közösségi felületeken – betekintsünk egy témába, egy személyiségbe? Engedjük-e átformálni a régi hitrendszereinket? 

- hirdetés -

Egy színésznő, aki a bulvár őrület után jelentős szakmai változáson ment át, most őszintén vall sorsvonalakról, színházról, szerepekről, rendezéseiről, közösségi médiáról, aktualitásokról. Meglepően természetes, közvetlen, visszafogott, kedves. Ideológiáktól független, nyitott és allűrmentes.

– Egy próbafolyamat végén vagytok éppen. Milyen szerepre, darabra készülsz?

– Zilahy Lajos Fatornyok című darabját próbáljuk, a napokban lesz a bemutatója, Csiszár Imre rendezi. Egy család történetét, egyéni sorstörténeteit ábrázolja a második világháború előtti időszakban. Nagyon érdekes, hogy mennyire befolyásolta a történelem a hétköznapi ember legapróbb részeit is, mennyire szövevényes lehet egy egyéni sorsvonal. Irénét játszom, a feleséget. Felüdülés, vérfrissítés ez a szerep, mert bonyolultabb, komplexebb szerepeket kaptam ezelőtt.

Nagyon élvezem a próbafolyamatot, teljesen más típusú karakterben mutathatom meg magam, mint amihez általában szoktam. 

– Jókai Alfonsinejétől, Vörösmarty Mirígyéig színes a karaktereid palettája az utóbbi években. Melyik szerep tartogatta számodra a legérdekesebb kihívást?

– Nehéz kérdés, mindegyik sok izgalmat rejtegetett, de azt hiszem, hogy a legnagyobb kihívás a Kék róka című darabban Cecile volt, az előadásnak tavaly októberben volt a bemutatója. Ebben a franciás, pikáns, már-már tragikomikus, szenvedélyes, dús történetben arra nyílt lehetőségem, hogy a női lélek ezerszínűségét és kiszámíthatatlanságát megmutathassam.

Gregor Bernadett mint Alfonsine – forrás: Újszínház

– A Bizáncban Iréne császárné azért ennél minden bizonnyal ütősebb merítés lehetett… Vele kapcsolatban mit éreztél? 

Amikor egy negatív női szereplőt kapok, akkor is megpróbálom több nézőpontból megvizsgálni azt, hogy vajon miért lett olyan, amilyen.

A dolgok sosem egyszerűek, színtiszták.

Véleményem szerint, úgymond, kötelessége is a színésznek, hogy ne fekete-fehéren lássa a szerepét, hanem árnyaltan, komplexen. Ha egy antipatikus karaktert kapok, nekem színésznőként muszáj ismernem őt, a lelkének a legmélyebb zugaiba is be kell világítanom. Rá kell jönnöm, hogy miért is viselkedik úgy, ahogy. Mitől vált negatívvá.

Senki nem alapvetően rossz, csak azzá alakul bizonyos hatások következtében. 

Lehet, hogy Iréne egy jégszívű, gonosz, számító ember, de ennek az asszonynak borzalmas a házassága, a férje teljesen elhanyagolja, levegőnek nézi. A szeretetlenség, az intimitás hiánya pedig pontosan ilyen embert eredményez, hiszen nincsenek érzelmi forrásai, nincs ereje. Az előadás nagyon mellbevágó, különösen a vége, amikor mindenkit lemészárolnak.

Gregor Bernadett mint Iréne császárné – forrás: Újszínház

Egy borzasztó izgalmas és különleges próbafolyamatot tudtunk magunkénak, amelyben megannyi jellemvonás, szituáció, emberi viszonyrendszer kibontakozhatott. Nagy Viktor rendezővel kifejezetten jó volt együttműködni, mert hagyta, hogy kibonthassam Irénét, segített, de nem szólt bele a megformálásba. Hagyta, hogy a saját szájízem szerint jeleníthessem meg ezt nagyon bizarr történelmi asszonyt.

– Az utóbbi időben rendezni kezdtél. Mesélsz arról, milyen tapasztalataid vannak?

– Túl vagyok a harmadik rendezésen, a legutóbbinak szeptember harmadikán volt a bemutatója. Nagyon élvezem ezt a munkafolyamatot, rendkívül megmozgatja a fantáziámat az, ha egy egész előadást nekem kell kitalálni, megálmodni. Elképesztően kreatív dolog, amikor el tudok merülni egy-egy témában, korban, hiszen alapos felkészültséget igényel az, ha az ember egy darabot rendez. Nem elég nagyvonalakban ismerni a témát, amiről a mű szól, minden apróságról pontos és korrekt tudást kell elsajátítanom, hiszen ezzel tudom a társaimat is egészen bevonni a munkába. 

Tavasszal egy Ceausescuról szóló előadást rendezek majd. Elég kemény téma. Elkezdtem nézni korabeli archívokat, konkrétan emlékszem, amiket kisebb koromban láttam. Ettől is vonzó és izgalmas ez az egész, mert a kutatás elmélyíti a tapasztalatokat és az eddigi ismereteket a témáról. 

– Nehéz volt az átállás? Más típusú attitűdöt igényel egy rendezés és mást egy színészi.

– Alapvetően szorongó alkat vagyok, ezért amikor először rendeztem, nagyon meg voltam ijedve. Hogy is van ez? Eddig mindig tudtam támaszkodni a rendezői instrukcióra, volt egyfajta mentora a munkámnak, most pedig én lettem az, aki ebben a helyzetben van és segítenie kell a többiek munkáját.

Óriási felelősség és kihívás ez. 

Az első időszakban mindig elnézést kértem egy-egy instrukciónál, „ne haragudj, figyelj csak…” Aztán már szóltak is a színészek, hogy ne kérjek már bocsánatot, hanem mondjam nyugodtan, mert segítség, ha irányítom a folyamatot.

Huszonöt év szakmai gyakorlat után azt mondom, hogy nem is rendezek, hanem külső szem vagyok, aki figyel és irányít – ha erre szükség van.

– Filmnél már jellemzőbb a női rendezői jelenség, a színház szerintem még erősebben férfirendező központú. Te hogy érzed?

– Nem éreztem hátrányát eddig annak, hogy nőként rendezek. Elfogadnak. Együttműködő kollégáim vannak, akikben megbízhatok és akikkel együtt tudunk gondolkodni. Inkább abban érzek kis különbséget, hogy színészrendező másként kezd hozzá egy rendezéshez. Színészrendezőknél – akikkel eddig dolgoztam, például Pécsi Ildikó, Koncz Gábor – mindig azt éreztem, hogy nagyon empatikusak. Pontosan azért, mert tudják, hogy mit érez, min megy keresztül egy színész a próbafolyamat során.

Nagyon finoman állok egy rendezésnél a színészkollégáimhoz.

– Hogyan vélekedsz a jelenlegi SZFE-frontról?

– Nem igazán szeretnék ebben az ügyben véleményt formálni. Írtam néhány héttel ezelőtt egy Facebook-posztot, amire kaptam hideget-meleget, miközben, ha én ezt a dolgot leírom négy-öt évvel ezelőtt, valószínűleg a kutyát sem érdekeli. Ezt a történetem soha nem rejtettem véka alá, több helyen is elhangzott, vagy szóba került, mégsem izgatott komolyabban senkit. A mostani helyzetben ráugrottak az emberek, pedig évek óta nyilvános ez a dolog. Más lett a reakció. Ebbe nem is szeretnék jobban belefolyni. 

– Milyen a jelenlegi helyzet? Érzed, hogy nem stimmel valami? Furábbak lettek a dolgok, kávézóban, utcán, bárhol?

– Persze. Feszültek, gondterheltek az emberek, ami érthető, hiszen mindenkire nagy nyomás helyezkedik. Nagyon másfajta atmoszféra van, mint tíz-tizenöt éve, vagy pláne mint a kilencvenes években. Felgyorsult, rohanó, türelmetlen a világ. Erre még rájött ez a járványhelyzet is, borzasztó. 

– Mi lehet a koronavírus üzenete egy általánosabb értelmezésben, Gregor Bernadett szerint?

– Olyan sok ideológia született ennek kapcsán. Egy biztos: kőkeményen megtanítja az embereket a jelenben élni.

Meg kell állni és meg kell élni a pillanatot.

Értékelni kell az életünket. Ez az érzés nekem jóval a Covid előtt jött, például kutyasétáltatás közben. Annyira jó elmerülni és kikapcsolni, megélni a nyugalmat, kicsit harmóniában lenni a gondolatokkal, lecsendesedni. Meg kell tanulnunk meglátni azt, amikor az őszi napfény átszűrődik a faleveleken, vagy, hogy milyen kellemes illata van a sütőből kivett pitének. Ezek irgalmatlan fontos részei az életnek és a mai rohanásban hajlamosak vagyunk ilyenek felett átsiklani, de

az ember több, mint puszta fizikai lény. 

Lelkünk van, amire figyelni kell, amit ápolni kell, amit egészségben kell tartani. Most van most. Eltervezhetjük, hogy jövő héten lesz öt előadásom, két bemutatóm, ha kapunk egy telefont holnap, hogy szevasztok gyerekek, stop, mert karantén… 

– Van egy kis falu, ahová elvonulsz időnként megpihenni.

– Igen. Egy nagyon picike házikóba, ahol nincs szomszédom, csak az erdő, szarvasok, őzek, rókák járnak a szomszéd telkeken. Csodálatos kiszakadni a pörgésből és megpihenni egy ilyen puritán, egyszerű, természetes helyen.

– Hogy viszonyulsz a közösségi médiához?

– Facebookon mindössze három éve vagyok, az Instagramot szinte egyáltalán nem használom. Magamról nem teszek ki képet, nem érzek késztetést arra, hogy magamról posztolgasak. Kapcsolattartás szempontjából, munkabeli dolgok miatt hasznos tud lenni a közösségi felület, ha tudatosan használja az ember.

De ez a szelfizős, hol salátázom ezzel-azzal, ez nem az én világom. 

Lehet, hogy sokkal több felkérésem lenne, ha aktív lennék a közösségi médiás önreklámban, de hidd el, hogy engem teljesen kielégít az, hogy letudtam a bulvár őrületet és kizárólag a szakmámmal kapcsolatban jelenek már meg a médiában, vagy, hogy dolgozom egy kőszínházban, egy jó társulathoz tartozom, jó szerepeket kapok, csodálatos gyermekeim és állataim vannak. Ezek azok a tényezők, amik számomra egy teljes és kiegyensúlyozott élethez bőségesen elegendőek.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X