Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Hogyan lett a gyógyszerészből világhírű festőművész? – Csontváry művei a Nemzeti Galériában

Hogyan lett a gyógyszerészből világhírű festőművész? – Csontváry művei a Nemzeti Galériában

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A nagysikerű Múzeum+ sorozat következő, október 15-i alkalmán Csontváry Kosztka Tivadar művészetét veszi górcső alá a Magyar Nemzeti Galéria.

A mindig nagysikerű Múzeum+ programsorozat idén sem maradhat el a Szépművészeti Múzeumban és Magyar Nemzeti Galériában, ráadásul 2020-ban mindezt a legnagyobb művészekre fókuszálva élvezhetjük, hiszen a tematikák Munkácsy, Raffaello, Tiziano, Csontváry, Bronzino, Szinyei, El Greco és Rippl-Rónai köré szerveződnek! Egytől egyig rendkívüli életutak és rendkívüli életművek – öröm elveszni az alkotásaik tengerében és más nézőpontból vizsgálni az állandó kiállításokon felbukkanó műveket, melyekhez ezúttal is garantálják a múzeumok a szuper programokat.

Az estek felváltva kerülnek megrendezésre a két intézményben – a soron következő október 15-i alkalmon Csontváry Kosztka Tivadar művészetét veszi górcső alá a Magyar Nemzeti Galéria.

Ide kapcsolódik:
Csontváry festményének híres hídja

Csontváry Kosztka Tivadar élete épp olyan izgalmas, mint az alkotásai: vajon mi kell ahhoz, hogy egy végzett gyógyszerész palettára cserélje a pipettát? Annyi bizonyos, hogy 1880. október 13-án valami végérvényesen megváltozott az akkor még patikus Csontváry életében. A későbbi művész gyakran pingált unalomból krikszkrakszokat, ám amikor aznap a patika vezetője megpillantotta az egyik vénycédula hátuljára rajzolt ökrösszekeret, meglepettségében felkiáltott: „Mit csinál: hisz maga festőnek született!” Csontváry, miközben később tüzetesebben is tanulmányozta művét, hangot hallott, amely azt mondta neki: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.” Csontváry sorsa ekkor végleg megváltozott – ahogy önéletrajzában fogalmazott, „e perctől fogva a világ legboldogabb embere lett”. Világító sárgák, lángoló pirosak, fájdalmas rózsaszínek és borzongató kékek: micsoda szín- és árnyalatkavalkád! Nem véletlenül kiáltott fel így Pablo Picasso, amikor élőben megtekintette alkotásait Párizsban: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a századunknak…!”

A hihetetlenül gazdag csütörtök esti Múzeum+ Csontváry programon Dresch Mihály Quartetje szolgáltatja az aláfestő zenét, ami önmagában is garantálja az autentikus világzenei hangulatot. A tárlatvezetések során megismerhetjük, hogy hol dolgozott a kortárs Monet, mit keresett Gauguin Tahitin és ki volt Rodin múzsája, elmélyedhetünk a gótikus szárnyas oltárok és táblaképek művészetében, de bebarangolhatjuk a múzeum épületét is kriptától a tetőig, melynek zárásaként a csodálatos budapesti panorámát kínáló kupolából is gyönyörködhetünk az alattunk elnyúló városban.

Az est során az újonnan nyílt Sean Scully: Átutazó – retrospektív időszaki kiállítás is megtekinthető!

Ide kapcsolódik:
„Emberivé tenni a geometriát” – Ma nyílik a CAFe Budapest Sean Scully-kiállítása

Az előadásokon szakértő restaurátor veszi górcső alá Csontváry alkotásait, irodalomtörténész pedig a festő kevésbé ismert verseit ismerteti. Az Élő MúzeumCafé beszélgetésen kiderül, hogy miért is olyan szerethető Csontváry, és ha hazavinnénk egy darabkát a művészből, workshopon készíthetünk montázst is a rá jellemző erős színekkel, varázslatos naplementével vagy épp cédruságakkal. Amennyiben mégis egymagunk fedeznénk fel a múzeum kiállításait, egy különleges útvonaltippel ezt is megtehetjük, ám érdemes néha meg is pihenni, néhány autentikus fogással csillapítva éhségünket. S ha mindez nem lenne elég: annak örömére, hogy a Magyar Nemzeti Galéria egy egész estet szentel a tiszteletére, a festő előbújik a raktárból és önarcképe formájában elevenedik meg a Csontváry fordulóban!

Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai, 1904–1905

Miközben Csontváry a nagy motívumokat keresve bejárta egész Európát és a mediterrán keletet, a turisztikailag érdekes helyek szinte enciklopédikus teljességét örökítette meg képein. Műveinek szokatlan és feltűnő, a színskála teljes palettáját felölelő színessége, a levegő és fény játéka a vásznon is festői tüneményt eredményez.

Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai, 1904–1905

Pilinszky János gyönyörűen megragadta a művész bensőjének és műveinek lényegét: „Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” Ilyen színeket nem lát meg mindenki, csak az, aki isteni módon lát. A húsz négyzetméteres (!) kép fizikai méretei mellett a szellemi nagyság sem elhanyagolható: Csontváry megfogalmazása szerint egy olyan naplemente várta, mellyel tisztában volt, hogy a világ legszínesebb napút-festménye lesz… A kép sikere nem maradt el – a közönség szinte tombolt a bemutatásakor, olyan erővel hatott rájuk a mű. Hiába, a művész jól tudta: „hiába kenünk föl színeket a vászonra, abból ki nem kerül Isten segítsége nélkül a napút-távlat soha.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907

Hátborzongató belegondolni, hogy a festő 1919-es halála után festményeit fuvarosok akarták megvenni, hogy ponyvavászonnak használják őket. Égi szerencse, hogy Gerlóczy Gedeon felvásárolta előlük az egész életművet és építészi karrierje mellett ötven évét Csontváry elismertetésének és méltó helyre emelésének szentelte. Nélküle szinte bizonyos, hogy nem ismerhetnénk e páratlan zsenit.

Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907

Csontváry cédrusábrázolásai új korszakának elindítói is. Míg a jól ismert Magányos cédrus a meg nem értett géniusz sejtelmes önarcképeként értelmezhető, addig a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban ennek ellentéte, a saját magát ünnepeltető művész szimbóluma – nem mellesleg pedig a magyar nemzet metaforáját is jelentheti, erős gyökereivel és vastag, sokágú törzsével.

Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsikázás újholdnál Athénban, 1904

Csontváry három képet festett, amikor 1904-ben a görög fővárosban járt: a Sétakocsikázás újholdnál Athénban című alkotást, A Jupiter-templom romjai Athénban című művet és egy utcarészletet nappali fényben ábrázolva. A Sétakocsikázás újholdnál Athénban című kép az egyik legbensőségesebb darabja az életműnek: a világos fények és sötét árnyékok játékára építi az egész alkotást, szeretnivaló naivitással és bájjal megfűszerezve azt.

Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsikázás újholdnál Athénban, 1904

Érdemes A Jupiter templom romjai Athénban című képet is részletesen megvizsgálni. Herczeg Ferenc kedves anekdotája szerint a festő nagyon büszke volt arra, hogy az író felismerte a festmény valószerűtlenül rózsaszínű egének valósságát, amikor élőben megtekintette a képet. Herczeg 1939-es visszaemlékezését idézve, „a rózsaszínű holdfény hihetetlen lett volna, ha nem látta volna a saját szemével, mikor Athénben járt. Az író megszólalt: A Himettosz. Erre egy szakállas férfi ugrott elő, izgatottan kiáltva: Na, ugye? Ugye? És ezt senki nem akarja nekem elhinni!” A szakállas férfi Csontváry volt.

Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép, 1896

Csontváry az a festőnk, akit semmilyen stílusba vagy irányzatba sem lehet igazán besorolni. Ő a magyar művészettörténet senkihez sem hasonlítható gyógyszerész-festője, a saját korában meg nem értett zseni, akit ma mégis mindannyian jól ismerünk. Életművének kis százalékát képezik csak a portrék, ugyanakkor több konkrét vagy allegorikus önarcképe is ismert. Ez az ablak mellett ábrázolt példa több szempontból is különleges.

Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép, 1896

A művészek munka közben ábrázolt önportréi már önmagukban ars poeticáknak tekinthetők: az önarckép a Csontváry-lelkület jellemző megfogalmazása, a magányában is komoly hivatástudattal elénk ülő, meg nem értett férfi és festő póza. Szinte félve pillant a nézőre, egyik szemével a külvilágot kutatja, a másikkal befelé tekint. A mű keletkezésének pontos idejére és helyére csak következtetni lehet. Bár a színvilág a festő müncheni tanulmányaihoz köthető, az enteriőr patikusságának színterét, Gácsot idézi. Az ablakon túl minden valószínűség szerint így a szlovák község látható, ahol a művész saját elmondása szerint is előszeretettel üldögélt az ablakban és rajzolgatott, festegetett. A kép a festő halála után került csak elő a gácsi patika padlásáról.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X