Megosztott II. helyen végzett Hontvári Gábor a frankfurti karmesterversenyen  

Szerző:
- 2020. október 11.
Hontvári Gábor

Hontvári Gábor a világ egyik legrangosabb karmesterversenyén került fel a dobogó második fokára a német Johannes Zahnnal megosztva. Az első díjat az új-zélandi Tianyi Lu kapta.

- hirdetés -

Hontvári Gábor október 8-án került a frankfurti Solti György Nemzetközi Karmesterverseny legjobb három versenyzője közé, az október 11-i döntő alapján pedig a megosztott második helyet szerezte meg. A fináléban két koncerten is bizonyítania kellett, Beethoven VII. szimfóniájának negyedik tételét, valamint a Coriolan-nyitány vezényelte.

A közönségdíjat Johannes Zahn érdemelte ki. Hontvári Gábor a megosztott második hellyel pedig 7500 euró pénzjutalomban részesül.

Hontvári Gábor első oklevelét a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, a mesterdiplomát pedig 2018-ban vette át az azonos nevű weimari intézményben. Részt vett többek között Frieder Bernius, Eötvös Péter és Vashegyi György mesterkurzusán.

Németországban rendszeresen vezényli a Jénai Filharmonikusok együttesét, valamint koncertezett már többek között az MDR Szimfonikus Zenekar, a Nürnbergi Szimfonikusok, a Nordwestdeutsche Philharmonie, a Göttinger Sinfonieorchester vagy a Bergische Symphonker zenekarokkal is. 2017-ben a bajor Kammerphilharmonie felkérésére vezette az együttest dél-koreai turnéjukon.

Második lett a német zeneművészeti főiskolák és egyetemek karmesterversenyén, sőt a közönségdíjat is kiérdemelte. 2019 ősszel vette át a Mainfranken Theater Würzburg első karmesteri és zeneigazgató-helyettesi posztját: a huszonhét esztendős magyar dirigens több mint százharminc jelentkező közül nyerte el az állást. Ezzel egyidőben a Német Zenei Tanács Karmesterversenyéről (Deutscher Dirigentenpreis) is a második díjat hozta el.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo