Mi fojtogatja? Milyen kertet? És egyáltalán, hogy jön ez ide a Papageno Múzeum+ blogjára? Nos, ez a kattintásvadász mondat a Szépművészeti Múzeum páratlan összművészeti programjához vezet. A címadó mondat Lövétei Lázár László Majomszózat című művében hangzik el, melyet még halandó irodalomkedvelő nem láthatott, nem olvashatott.
Képzőművészet, irodalom és színház azonos térben és időben: ez a TEXTÚRA 2020 – ahol a művek életre kelnek. A már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő páratlan összművészeti eseménysorozatnak az alapötletét az a kíváncsiság adta, miszerint: mire gondolhat a 21. századi kortárs művész a régmúlt műalkotását meglátva? Hogyan fogadja be és miként dolgozza fel? Megérinti-e a múzsa csókja?
A Szépművészeti Múzeum olyan kortárs magyar szerzőket kért fel, hogy írjanak vadonatúj irodalmi szövegeket a múzeum gyűjteményének egy-egy inspiráló alkotásáról, mint Balla Zsófia, Berta Ádám, a friss Margó-díjas Harag Anita, Háy János, Lövétei Lázár László, Száraz Miklós György, Szécsi Noémi, Terék Anna.
Majd a friss, ropogós, néha provokatív irodalmi műveket egy ismert rendezőre, a budapesti Katona József Színház munkatársára, Székely Krisztára bízták, hogy az új irodalmi műveket átgondolva és a múzeumban őrzött alkotásokat szem előtt tartva színpadra képzelje őket. A színházrendező ezúttal friss látásmódjával és egész estén átívelő koncepcióval tágítja a már megszokott kereteket. Az elkészült műveket a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők, kilenc esti előadáson Bíró Panna Dominika, Csákvári Krisztián, Czakó Julianna, Dankó István, Formán Bálint, Gloviczki Bernát, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Mari Dorottya, Pásztor Dániel, Péterfy Bori, Szabó Zoltán, Tasnádi Bence, Tornyi Ildikó, Ujvári Bors, Vizi Dávid színművészek tolmácsolásában.
A művek – mind időben, mind térben – végigvezetnek a múzeum állandó gyűjteményein. A színészek az adott műalkotások előtt adják elő rövid produkciójukat, majd rövid szünet után újra és újra eljátsszák a jeleneteket az este folyamán. Így a néző a performance-ok által vezetve betér az Antik, az Egyiptomi, a Régi Magyar Gyűjtemény és a Régi Képtár kiállítótereibe és a gyönyörűen felújított Román Csarnokba.
Nem tudja elképzelni? A folyamat kicsit hasonlít a gyerekkori furfangos matematikai példára: ezt és azt bedobjuk a gépbe, ott valami történik és a végén felteszik a kérdést „Mi jön ki a gépből?”
Ne maradjon le, legyen tanúja az új művek születésének! És a maszkot se felejtse otthon!
Premier: 2020. november 3. kedd, 19.00
További időpontok:
november 10. kedd, 19.00
november 11. szerda, 19.00
november 18. szerda, 19.00
november 24. kedd, 19.00
november 26. csütörtök, 19.00
december 1. kedd, 19.00
december 3. csütörtök, 19.00
december 9. szerda, 19.00
A teljes programot ide kattintva találja meg.
Jegyvásárlás: ITT.
És most ismerje meg a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből az inspiráló képzőművészeti alkotásokat:
A kisméretű, egyetlen darab fából kifaragott, gondosan megmunkált álló szobor modellje karcsú, fiatal nő. Festése meglehetősen jó állapotban maradt meg. Vállig érő parókát visel hatnak vagy afnetnek nevezett fehér színű fejfedővel, amelyen hátul megkötött vörös pánt fut körbe. Csaknem bokáig érő, testhez álló, finom vászonruhája fehér. Bőre sárgásbarna színű. Arcvonásai finoman formáltak, szemöldöke magasan ívelt, szemei mandulavágásúak, tekintete nyílt és komoly. Nyakát kék uszeh-gallér borítja. Karját a melle alatt keresztbe teszi, kezei nyitottak. Csuklóját kék-sárga karperec díszíti. Ruháját lazán megkötött piros csíkos öv fogja össze a derekán. Annak ellenére, hogy nincs rajta felirat és a fején sem viseli a szokásos, nevére utaló istennői attribútumot, kiléte nem kérdéses: Ízisz vagy Nephthüsz istennőt ábrázolja. Hajdani isteni társnőjét, akivel valaha egy szoborcsoport részei voltak, egyértelműen azonosíthatjuk egy brüsszeli darabban, amely tökéletes párja a budapestinek. (Liptay Éva)
Ruhátlan, atletikus testű ifjú, töredékességében is elegáns és laza testartással. Testsúlyát a bal lábára helyezi, a jobbat kissé behajlítva mellette pihenteti. Bal karja enyhén hátrafelé mozdul, a jobb kar finoman megemelve oldalra nyúl. A mellkasán keresztülfutó tegezszíjat két bekarcolt vonal jelzi. A szobortípus legközelebbi párhuzama az ún. Erós Centocelle típus, habár az anatómiailag a felnőtt testre jellemző pénisz nem jellemző erre a típusra. Ez arra utalhat, hogy talán a szobrot egy második fázisban átdolgozhatták.
Girolamo Macchietti Firenzében született 1503-ban, és már húszas évei elején jelentős megbízatásokat kapott a befolyásos Medici-családtól. Az előtérben Szent Anna férfias, durva arca és testfelépítése tudatosan idézi Michelangelo erőtől duzzadó figuráit, ahogy a gyermekét tartó Mária is a nagy mester legjelentősebb munkáit juttathatja eszünkbe. A súlyos drapériák alá rejtett monumentális alakok kőfalként zárják a festmény előterét.
Paradicsomi tájat látunk, ahol az édenkert mesés gazdagságát a dús vegetáció és az előteret benépesítő állatok idézik fel. Az édenkert csodás fái alatt az esemény a háttérben zajlik, miniatűr alakokkal, az igazi főszereplő egy pompás szürke ló, két egymást kerülgető oroszlán és két hempergő leopárd. Számos állatfaj tanulmányozására Brueghel, mint udvari festő, a brüsszeli palota állatkertjében talált lehetőséget.
Thalia itt nem a színművészet, hanem a növénytermesztés múzsájaként jelenik meg. Ezt jelzi a mottó a kép alján („Én tanítottam ültetni az embert”), de áldásos tevékenységének eredményét mutatják a körülötte látható liliomok, az érett alma, szőlő, barack, gránátalma és az asszony fejét koronázó kalászkoszorú. A termékenységre utal a nőalak elöl bővíthető, fűzött ruhája is, amelyhez hasonlót akkoriban az állapotos asszonyok hordtak. A kép alkotója a magyarországi származású Michele Pannonio, aki az egyik legtöbbet foglalkoztatott festő volt a ferrarai udvarban.
Hogy ki lehetett az itt látható férfi, nem tudjuk, de a szobor pár dolgot elárul, ha tüzetesen megvizsgáljuk. A hajtincsek előre vannak fésülve – ez a hajviselet Traianus császár uralkodása idején volt a férfiportrék szokásos motívuma. A szakáll viszont csak Traianus utóda, Hadrianus idején jött divatba. Ezek alapján a büszt Hadrianus uralkodásának korai időszakában keletkezhetett. Az orr és a szájzug vonalát összekötő erős ránc jelzi, hogy a portré idős férfinak állít emléket.
A 12. század végén épült főkapu a késő román kori művészet lenyűgöző alkotása. Az egykor gazdagon aranyozott és festett bélletes kapu timpanonjában a trónoló Mária alakja látható ölében a gyermek Jézussal. A gipszmásolatot 1905-ben rendelte meg a múzeum a drezdai Albertinumból. Felállítására már 1905 végén sor került, majd csaknem egy évvel később, 1906 szeptemberében szétbontották, és újra felállították a Román Csarnok Reneszánsz Csarnok felőli rövid falának közepén.
A kor híres és sikeres orvosa, Spillenberger Sámuel orvosdoktori oklevelét Bázelben szerezte meg a kiütéses tífusz (morbus hungaricus) leírását tartalmazó értekezésével. Orvosi hírneve egészen Bécsig elért, az uralkodó, II. Mátyás betegágyához is elhívták. Kortársai mint az irodalom pártfogóját is emlegették, mivel saját költségén számos munkát jelentetett meg azokban a nyomdákban, amelyeket saját létesítésű papírmalma látott el papírral.