Az egyik vegetáriánus lesz, nyíltan kommunikál arról, hogy mennyire hamisnak tartja a hollywoodi glamourt, esze ágában sincs klánozni öntelt sztárokkal, hogy „beljebb legyen” két filmmel, és kikéri magának, hogy kevesebb legyen a gázsija, mint férfi partnereinek. A másik kozák ruhába vágja magát és vodkázni kezd kőkeményen, miközben orosz emigránsokkal csasztuskákra mulatozik Los Angeles különböző pontjain. Olyan is előfordul, hogy hintón állít be a stúdióba, hogy képviselje, mennyire ellene van az olajbiznisznek és a környezetszennyezésnek.
Örök fiatalok
Greta Garbo és John Gilbert a legjobbkor keresztezik egymás útját: az egyik a pálya csúcsán, a másik a kezdetén áll találkozásukkor, 1926-ban. Mindketten szegény sorból származnak, kemény küzdelmet kellett vívniuk anyagi függetlenségükért és szakmai elismerésükért. Rendíthetetlenül próbálnak valamilyen mértékű szabadságot és progressziót kivívni egy szigorú keretezésű rendszerben – hol kevesebb, hol több sikerrel.
Amíg Garbo a női emancipáció amazonja, addig Gilbert az anti-glamour film harcosa. Sorsuk abból a szempontból is hasonló, hogy mindketten fiatalon intenek búcsút a filmezésnek (Gilbert harminckilenc, Garbo harminchat évesen) – így a kollektív emlékezet kortalan, örök fiatalként tartja számon a korszakukon merőben túlmutató két egyéniséget.
Louis B. Mayer játszótere
A klasszikus hollywoodi időket szokás boldog békeidőknek titulálni, azonban ebben a személyi jogokat és egyéni méltányosságokat a legcsekélyebb mértékben sem figyelembe vévő rendszerben még véletlenül sem volt minden fenékig tejfel. Louis B. Mayer, a Metro-Goldwyn-Mayer „aranyapója” és jobbkezei gondosan figyelnek sztárjaik legintimebb szféráira is.
Az uniformizált, sablonokra dolgozó, közízlést kiszolgáló, meglehetősen patriarchális rendszerben roppant kevés lehetősége nyílik egy-egy filmesnek valódi egyéniségének, stílusának kinyilvánítására. A kivétel azonban erősíti a szabályt, a klasszikus korszak két elhivatott szabadságharcosa pedig nem fél forró vizet önteni a kopaszra.
Egy svéd szabadságharcos
„A svéd hűvöske” 1925 táján érkezik az Államokba – Mauritz Stiller filmrendező oldalán – borsot törni Irving Thalberg MGM producer és hű kegyencei orra alá. Egy keserű New York-i intermezzo után Arnold Genthe fotóművész készít róla fotósorozatot, amelyet komment nélkül postára ad, Hollywoodba. Louis B. Mayer a portrékat meglátva azonnal vonatra rakatja őket, hogy Kaliforniába térhessenek.
Az álomgyárban kezelésbe is veszik az újoncot, hiszen Irving Thalberg ízlésének nem felel meg. Szerinte kövér, nem eladható, nem illúziót keltő, túlságosan realisztikus a művészi a profilja, ami nem coolság Hollywoodban. Nagyon „európai”, fogai szabálytalanok, haja dús, szemöldöke vastag.
Garbo a temérdek megaláztatás után haza akar menni, azonban Stiller maradásra bírja és megpróbálkozik valahogyan közös nevezőre jutni feletteseivel. Végül belemegy a fogszabályzásba, diéta helyett viszont inkább életmódváltásra adja fejét: vegetáriánus étrendre tér át és napi rendszerességgel sportolni kezd.
Ehhez a közös megegyezősdihez ugyan nincs hozzászokva a hollywoodi rendszer, de Garbo tehetsége, különlegessége, első filmjeinek kitörő sikere és a lehetőség, hogy általa jócskán gyarapodhat az európai filmes export, rábírja a koponyákat a kompromisszumra. A producerek pontosan látják, hogy hatalmas európai börze vár Garbo filmjeire, főként francia, német, brit és skandináv területen.
A nő teljesen kilóg a sorból. Nem szívesen bandázik a sztárvilággal, nem óhajt a belterjes team tagja lenni. Szabadidejét legszívesebben egyedül tölti: kirándul, sétál, olvas, koncertekre jár. A csinnadrattás partykon nem vesz részt, és ha csak munkája nem igényli, ignorálja a networkinget. Ezek még úgy, ahogy, bele is férnek a különutas buliba, Garbo interjúi azonban kiverik a biztosítékot.
Nyíltan vállalja, hogy nem szimpatizál a hollywoodi rendszerrel és azt sem szeretné, ha a trendi skatulyákba tennék őt. Virágnyelven egy-két ízléstelen ajánlatról is beszámolót tesz – az ezen elájuló riportereknek -, amelyeket férfi kollégáitól kapott. Az ilyen és ehhez hasonló kommunikáció miatt dönt úgy a jó öreg Louis B. Mayer, hogy lekapcsolja a nyakas újoncot és kialakíttatja számára a titokzatos, hűvös imázst, miszerint nem nyilatkozik a riportereknek és minden kérdést hárít. Hát így lett egy bevállalós északiból „svéd szfinx”.
Aki felteszi a sáros csizmát a fehér abroszra
„Eljátszok romantikus alakokat – de valóban és őszintén ezek az igazi hősök? Szerintem a fickó, aki teletankolja a kocsimat, több emberséget és hősiességet hordoz, mint ezek az idealizált figurák. Szívesebben beszélgetnék egy-egy szerep kapcsán az utcán flangáló, átlagos emberekkel, mint a hollywoodi filmesekkel.”
1920-ban Maurice Tourneur nagy perspektívát és anyagi gyarapodást lát a fiatal, szabadúszó Gilbertben, aki kamasz kora óta játszik először színházi, majd filmes produkciókban. Gilbert azonban csak akkor hajlandó leszerződni vele, ha rendezhet és írhat. Az induló francia modellű, független filmstúdió belemegy a kérésébe, leszerződteti, azonban kijásza őt. Nem kapja meg beígért projektjeit, társíróként vehet csak részt a produkciókban. Gilbert bosszúból átszerződik a Foxhoz, ahol megindul „rising star”-sága, olyan főszerepekkel, mint például a Monte Cristo, vagy Az arábiai szerető. 1924-ben szerződik az MGM-hez, ahol folytatja amorózó arculatát, miközben megszakítás nélkül próbálkozik rendezői, írói ötleteivel ostromolni a producereket.
Fura, szokatlan filmtervei vannak, az amerikai filmvilágtól eltérő, realisztikus ábrázolásmóddal hétköznapi emberekről. Gilbert rajong a francia, német filmekért és szerinte a valósághűbb narratívákra kellene áttérnie Hollywoodnak is. Akármennyire is próbálkozik, nem jut rendezői lehetőségekhez, hiszen mind színészi képességei, mind fizikai adottságai ömlesztik a pénzt a stúdiónak. Felettesei jövedelmezőbbnek látják, ha színészként engedik érvényesülni.
Gilbert ambíciója megtörik, és kemény alkoholizálásba kezd, a sajtóban pedig élesen osztja az ívet főnökeiről, odamondja a pontos időt bárkinek. A rendezők csak azért tűrik meg, mert hatalmas bevételeket hoznak filmjei. Sikeres karrierje, hódításai mögött keserves, depresszív, boldogtalan privátszféra húzódik meg. Nem kiváltképp entellektüel alkat, de érdeklődéssel fordul az értelmiségi társaság felé, hiányos műveltségét is szorgalommal igyekszik pótolni szabadidejében.
Szókimondó, gyakran arrogáns attitűdje ellenére jóindulat, segítőkészség, szociális érzékenység, éleslátás húzódik meg. Elsők között van, aki felfigyel Garbora. Gunyorosan meg is jegyzi Mayernek, hogy majd ő megszelídíti „a kis hűvöst”. Itt még fogalma sincs arról, hogy a fagyi visszanyal…
Szövetségesek
Garbo és Gilbert kutya időszak után érkeznek egymáshoz, olyannyira, hogy először mindketten visszamondják Clarence Brown filmjét. Garbo nemrég veszítette el húgát, Gilbert pedig válás után, vagyonából kiforgatva, elvonókúráról érkezik a kereszteződéshez. Be sem lettek egymásnak mutatva, „in medias res” bedobják őket a mélyvízbe. A jelenet a maga legvidámabb bús hangnemével, megmosolyogtató némafilmes eszközeivel magáért beszél:
Nem kell sok idő ahhoz, hogy egymásra hangolódjanak. Világlátásuk, gondolkodásmódjuk, sorsuk hasonló. Gilbert ahelyett, hogy kontrollálná, elnyomná Garbot, inspirálja, bátorítja. Imponál neki, hogy egészen más, mint eddigi filmbeli partnerei, sokkal eredetibb, őszintébb, letisztultabb és ami a legfontosabb talán, hogy magaslatokkal jobb színésznő is. Erről alkotott véleményét esze ágában sincs véka alá rejteni, nyíltan hangoztatja bárhol, hogy mennyire elismeri partnerét – szembemenve a sztárvilág többi tagjaival, akik inkább kiközösítik, kicsúfolják őt akcentusa, visszahúzódó habitusa miatt.
L.B. Mayer azonnal megszimatolja a rendkívüli összhangot a két ember között és úgy gondolja, hogy remek marketing lesz a két sztár profiljának, a stúdiónak és persze a filmnek egyaránt, ha gondoskodó kezeit megindítja feléjük. Nem is rest kőkeményen rájuk állítani a fotósokat, újságírókat, akik hetek alatt szétzúzzák az intim, bensőséges tiszteletet, amelyet egymás iránt tanúsítanak.
Huszárvágás
Garbo és Gilbert románcon túlmutató, annál mélyebb, barátibb kapcsolata a sajtótámadások ellenére is megéli a magaslatokat. A nő azonban korán ráébred, hogy kapcsolatuk több szempontból is halálra van ítélve. Egyrészt hamar megmutatkozik Gilbert alkoholizmusa, önpusztító életmódja, impulzív, túlfűtött, pörgős „have fun” hozzáállása és az aszkéta életvitelt folytató Garbo szerint nem fenntartható kapcsolatuk, ha csak ember módjára szeretnének egymás iránt viseltetni. Ugyanakkor Gilbert pontosan érzi, hogy Garbo a saját öntörvényűségének és szabadságának a rabja. A férfi tudja, hogy túlságosan is élénk a hajlandóság arra partnerében, hogy szembemenjen a sztereotípiákkal, másoknak is jelezve azt, hogy van élet a konvencionális feleség szerepen túl is egy nő számára.
Gilbert többször is megkéri Garbot, azonban a frigy nem jön létre. Már oltár elé is vezetné, azonban a nő az utolsó pillanatban gondolja meg magát. Louis B. Mayer ezen a ponton megfenyegeti Gilbertet, hogy amiért nem tudta rávenni a nőt, hogy feleségül menjen hozzá – s ezzel valójában az MGM marketingjét ásta alá – tönkre fogja tenni. Az öreg nem viccel, hiszen a szerencsétlen eset éppen a hangosfilm betörése és a gazdasági válság kereszteződésénél történik.
Gilbertet innentől kezdve méltatlan produkciókba helyezik, dialógjait pedig direkt keverik olyan hangszínre, amelyek nevetségessé teszik, csalódást okozva ezzel hatalmas rajongótáborának. A sajtóban álhírekkel hozzák le róla, hogy röhögő görcsbe tör ki a közönség hangját meghallva a mozikban. Kíméletlen ellenkampány indul a némafilm korszak legnagyobb sztárja ellen, akinek egészségügyi állapota a támadások kereszttüzében egyre súlyosabb. Filmjei minőségen aluliak, ő pedig már csak árnyéka önmagának a vásznon. Évekig vív olyan harcot a stúdióval, amelybe szó szerint belerokkan. Súlyos alkoholizmusa miatt többször kerül kórházba, végül 1936-ban, szívroham következtében távozik a predátorok világából.
Krisztina királynő
Garbo pályája – Gilbertével kontrasztban – egyre ível felfelé, olyan kultikus filmekkel, mint az Anna Christie, a Mata Hari, a Grand Hotel, vagy az Anna Karenina. Lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért nem tud segíteni barátján, sem egészségügyi állapotán, sem anyagi helyzetén. 1932-ben Salka Viertel forgatókönyvíró scriptje a 17. századi svéd kiráynőről lázba hozza Garbot. A Krisztina királynő férfi főszerepére számos remek színész castingol, köztük Laurence Olivier is, aki a legesélyesebb a rendező részéről. Garbo tudja, hogy eljött az idő arra, hogy tőle telhető baráti gesztust nyújtson Gilbertnek. Felmegy Mayerhez és kijelenti: csak akkor hajlandó eljátszani Krisztinát, ha John Gilbertnek adja a férfi főszerepet.
Ezen a 17. századi időutazáson találkozik utoljára a klasszikus hollywoodi filmtörténet két legnagyobb punkja. Méltóbb finist elképzelni sem lehet ennek a két önmagához végletesen hű, emblematikus, csapágyas egyéniségnek. A filmben megvan minden, ami a való életben is képviselteti magát náluk: harc az egyént megillető autonómiáért, lázadás a konvenciók ellen.
Bibliográfia:
Bordwell, D., Thompson, K.: A film története. Budapest, Új Palatinus Könyvesház, 2007.
Csengery Judit: Greta Garbo. Budapest, Zeneműkiadó, 1986.
Eve Golden: John Gilbert: The Last of the Silent Film Stars. Lexington, The University Press of Kentucky, 2013.
Karen Swensons: Greta Garbo: A Life Apart. New York, Scribner, 1997.