Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Hernádi Judit: „Aki meg akar félemlíteni, annak én nem hiszek”

Hernádi Judit: „Aki meg akar félemlíteni, annak én nem hiszek”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Ismét bemutatásra került a klasszikus felállású Love Letters (Szerelmes Levelek) Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével. Az Orlai produkció keretén belül megvalósult előadás kapcsán emlékek visszaköszönéséről, szabadságról, a kapcsolatok időtlenségéről beszélgettünk Hernádi Judittal, de szóba kerültek társadalmi változások, a járványhelyzet hozadékai és az SZFE-ügy is.

- hirdetés -

– Milyen volt ismét találkozni A. R. Gurney darabjával?
– Gálffi Lacinak volt igaza, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy időutazás. Előjönnek a régi mondatok, a régi hangsúlyok, amelyeket persze újra kell értelmezni, újra kell fogalmazni. Számos emlékünk visszaköszön, azt vesszük észre, hogy egyszer csak ugyanúgy kezdünk mozogni, mint egykor. Minden darab felidézésénél, felújításánál bevillannak emlékek, akár testi, fizikai élmények is.

– Például milyen testi emlékek hívódhatnak elő?

Egyszerűen arra gondolok – Love Letterstől függetlenül -, ha bárki, bármilyen emléket felidéz, akkor konkrét fizikai érzetek jönnek vissza, legyenek ezek illatok, ízek, mozdulatok. Ha valakinek valamivel kapcsolatban van egy kellemetlen élménye, akkor a gyomorgörcs fog előjönni. Ugyanígy működik ez egy színházi darabnál is, automatikusan beugranak olyan dolgok, amiket egykor átéltünk.

– Ön szerint mi lehet a Love Letters töretlen sikerének titka?

– Minden olyan mű, amely az emberi kapcsolatokról szól, időtlen. Ha őszintén beszél egy színdarab emberi érzésekről, akkor teljesen mindegy, hogy ezer vagy kétszáz évvel ezelőtt, tegnap, ma, vagy tíz év múlva játszódik. A jelentés, az alapvető értelmezés mindig ugyanaz marad – a viszonyok, a viszonylatok kibogozásának soha nincs vége.

Hernádi Judit – forrás: Orlai Produkció

– Miről szól ez a pusztán két emberre fókuszáló, intim hangulatú darab?

– Két ember időtlen kapcsolatáról, akik nagyon korán, gyermekkorban találkoznak. Sorsuk hamar megpecsételődik azzal, hogy szerelembe esnek, ugyanakkor ők ezt soha nem mondják ki igazán, mintha nem is akarnák elfogadni, érzékelni ennek a kapcsolatnak a létezését, vagy mibenlétét. Több is ez, mint szerelem, mert egy egész életre szól. Ráadásul több oldalról is próbálják megközelíteni az egészet. Férfi-nőként, barátként, egyszer-kétszer, többször, néha jobban, néha rosszabbul. Valahogyan mégsem sikerül nekik, mert két teljesen különböző útjuk van. Ezekkel ellentétben azonban mindig megmarad a szellemi, érzelmi viszonyuk.

– Vagyis a Love Letters szerint a hosszú távú férfi-nő együttműködés titka a távolságban van?

– Talán nem is a titka, hanem az esszenciája. Ha ilyen erős kapocs van két ember között, akkor a fizikai különlét, a távolság nem árt, mert az egymás iránti érzések felülkerekednek mindenen. A távolság alakít, de nem árt a kapcsolatuknak.

– Milyen karakter Melissa?

Egy szabad nő – és éppen a szabadságának lesz a foglya. Művész, örök lázadó típus, azonban depresszív is. Valamilyen szempontból gyenge is, hiszen az alkohol rabja. Az ő figurája jól rávilágíthat arra, hogy bár erősnek érezhetjük magunkat, bárki belegyengülhet valamilyen helyzetbe.

– Miért vették elő éppen most az előadást?

– A karantén miatt. Egészen egyszerűen két olyan emberről van szó, akik ritkán találkoznak – mi is Lacival a színpadon ritkán találkozunk, az elején egy picit és a végén, de ennyi. Mindenki a saját kis életében van, és a saját életét éli, és mindenki a saját leveleit, üzeneteit küldi. Ez aktuális lehet ebben a mostani helyzetben.

– Kommentek, blogok, chatek, e-mailek. Más lehet a befogadása egy ilyen kontextusban a műnek? Elég bensőséges a légköre a darabnak, az intimitás pedig kicsit mintha kiveszőben lenne manapság az online tér hatására.

Nem tudom. Szerintem nem biztos, hogy csak az online világ az, amelyik összekuszálja az emberi kapcsolatokat. Nem vagyok technika ellenzője, mert számos pozitív oldala van. A körülmények változását sem ellenzem, de valóban, az online jelenség – pláne most –  nem egészen normális, és arra világít rá, hogy igenis az ember társas lény. Ezért sem múlik el a színház! Ezért nem tudta a tévé leuralni – sőt, ki gondolta volna, hogy a televíziónak lesz hamarabb vége, mint a színháznak! Az alapvető emberi vágy, hogy közösségben legyünk, egyszerűen nem tud elmúlni. Arra döbben most mindenki rá, hogy az online világ nem elég a valós, tartalmas emberi kapcsolatok fenntartására. Nem vagyok ellene a streamelésnek sem – de véleményem szerint halálra van ítélve, ez persze csak a személyes véleményem. Olyan ez a jelenlegi helyzet, mintha mindenki a saját valóságát élné.

Hernádi Judit a Becéző szavak című előadásban – forrás: Orlai Produkció

– Milyen tapasztalatai vannak a járvány kapcsán – színházi szempontból?

Sokfelé játszom, megyek ide-oda az országban, most, még ebben a periódusban is. Például Baján teltház volt, de előfordul, ahol jobban félnek és kevesebben vannak. Nem tudom, hogy a vírus hogyan terjed pontosan. Úgy tudom elképzelni, hogy akinek hatalma van – mondjuk egy közösségen belül a vezető – és ő fél, akkor bizony a körülötte az emberek is félni kezdenek. A befolyással bíró ember félelmét a többiek átveszik. Egyébként a félelmet rettenetesen rossz tanácsadónak vélem és nagyon nem szeretem. Az óvatosság, az megint más. Bocsásson meg mindenki, értsék a helyén azt, amit mondok, de a rettegés, a félelem károsabb, mint maga a betegség.

– A félelmet gerjesztő kommunikáció viszont világjelenség.

Igen, sajnos. Van koronavírus, ez egy létező betegség, de nem lehet, hogy állandó félelemben éljünk, mert az legalább annyira káros, mint a járvány. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy ne hordjunk maszkot, ne tartsunk be fontos szabályokat, csupán azt, hogy a félelmet, mint méreganyagot kapcsoljuk ki az életünkből. Én mindig elleneztem a félelmet. Abban a pillanatban, ahogy félelmet akartak kelteni bennem, vagy valaki erősen rám nézett, „hogy ha ezt nem csinálod akkor” – én már meg sem vártam a továbbiakat. Nem vártam meg! Tudtam, hogy onnan nekem menekülni kell. Aki meg akar félemlíteni, annak én nem hiszek.

– Akkor innen vissza is kanyarodtunk kicsit Melissához, hiszen ő is egy erősen szabadság orientált személyiség, nem?

Igen. Nyilván minden szerepemnél azt a szabadság igényt, amely bennem jócskán megvan, megpróbálom a karaktereimben felfedezni – már, ha tényleg lehet. Melissában ez abszolút ott van. Valószínűleg azért is jutott róla eszebe először a szabadság, nem pedig a kiszolgáltatottság.

– Ha már szabadság, mit gondol a Vas utcai „szabadságharcosokról”? Hogyan látja az SZFE ügyét?

Nem akarnék a kormány helyében lenni, mert nehéz lesz megoldani ezt az egészet, de nem sajnálom őket. A diákokkal érzek együtt maximálisan. Hatalmas nagy energia az, amit ők képviselnek, főként a saját nemzedédüknek. Akik harminc évvel ezelőtt nekimentek a rendszerváltásnak, mint forradalmi hevületű ifjak, most vezetik – vagy éppen nem vezetik – az országot. Nem mondom, hogy szomorú, mert nem. Ez sikerült. Ennyi. Ezen változtatni azonban már nem ők, hanem a fiatalok fognak.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X