Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „Meg kell őrizni a magyar zenei élet elevenségét” – Interjú Tihanyi Lászlóval...

„Meg kell őrizni a magyar zenei élet elevenségét” – Interjú Tihanyi Lászlóval és Horváth Balázzsal

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Workshopok, beavató foglalkozások, kerekasztal-beszélgetések, és természetesen koncertek is várják az Artisjus és az UMZE Egyesület által szervezett programsorozat résztvevőit, mely során öt magyarországi egyetemi nagyváros (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) muzsikus hallgatói, tanárai nyerhetnek mélyebb betekintést az új magyar zene előadói gyakorlatába. A projekt vezetőit, az UMZE Egyesület elnökét, Horváth Balázst, valamint az Artisjus elnökségi tagját, Tihanyi Lászlót kérdeztük.

– Hogyan épülnek fel ezek a programok és milyen célok, elképzelések fogalmazódtak meg a kidolgozásuk során?

- hirdetés -

Tihanyi László: Az ötlet létrejöttéhez hozzájárult egy szerencsés financiális háttér, ugyanis az Artisjusnál képződnek olyan összegek, amelyeket nem lehet név szerint jogdíjként kiosztani, de alapvetően a szerzőket illetik. Ezekből az Artisjus időről időre szokott olyan programokat finanszírozni, amelyek az új zene szélesebb körű megismertetését célozzák. Az idei keretnek több alprogrampontja is volt, melyek közül az egyik a kortárs zene közönség elé terjesztése, pedagógiai projektek támogatását is beleértve. Úgy gondoltuk, ebbe beleillik egy olyan UMZE produkció, melyet több helyre is el tudunk vinni.

Horváth Balázs: Több olyan szempontot is látok, ami az egész zenei élet számára fontos. Egyrészt ezt a programot szándékosan vidékre akartuk szervezni, és nem Budapestre, hiszen sajnos általában minden Budapestre koncentrálódik. Úgy gondolom, lehetőséget kell biztosítanunk a vidéki zeneszeretők vagy zenét tanulók számára is anélkül, hogy Pestre kellene utazniuk. Másrészt az egyetemek kézenfekvő választásnak tűntek, hiszen az egyetemek körül van egy megfelelő, fogékony közeg, másfelől pedagógiai oldalról is megközelíthetjük a projektet, mert találkozhatunk a hallgatókkal. Nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk, ha a jövőben egyre több fiatal muzsikus játszana szívesen új zenét, nyilván nem kizárólagosan, de jó lenne, ha ez is részét képezné a repertoárjuknak. Azt akartuk, hogy lássák, hogyan is dolgozik egy profi új zenei együttes, és az is lényeges volt, hogy ezek a darabok ne csak egyszer hangozzanak el.

Ide kapcsolódik:
Nem félünk a kortárstól! – Íme, az első adás Bella Mátéval és Lukács Miklóssal

TL: A kerekasztal-beszélgetések egyik szerepe az Artisjus bemutatása, ismertetése. Az öt város közül Szegeden, Pécsett és Győrött működik ugyan kirendeltség, a város tud a létezésünkről, de az a tapasztalatom, hogy még a zeneszerzést tanuló fiatalok körében is ismeretlen, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik ez a cég, hogyan kaphatnak jogdíjat a saját darabjaik eljátszása után.

HB: Ennek a kerekasztal-beszélgetésnek fő célja még, hogy az új zenét vizsgálja a zeneszerzők, az előadók, az egyetemek, a befogadók szemszögéből. A másik programunk egy workshop, amit egyre jobban várok. Az eljátszandó darabok részleteit előre elküldtük az egyetemeknek, így a hallgatók beülhetnek az együttesbe kipróbálni magukat, karmester szakosok vezényelhetik az UMZE Kamaraegyüttest, az ifjú zeneszerzők pedig küldhettek saját darabokat vagy azok részleteit, amelyeket mi előadunk és közösen elemzünk. Kifejezetten azt szeretnénk, hogy egy-két zenész beüljön a zenekarba és érezze, milyen együtt dolgozni a műfajban már nagyon jártas muzsikusokkal.

– Ha visszagondolok zeneakadémiai éveimre, ott olyan órák is részét képezték a zeneszerzők, karmesterek, hangszeres előadók tanulmányainak, mint a kortárs előadói gyakorlat vagy a notáció. Utóbbi pedig már bizonyos esetekben gyakran 20. század eleji műveknél is fejtörést okozhat olyan muzsikusok számára, akik alapvetően a Bachtól Bartókig terjedő repertoáron nevelkedtek. A Zeneakadémián kívül kevesebb hangsúlyt fektetnek az ilyen tárgyak oktatására?  

TL: Erről nem sok információnk van, de szerencsére vannak olyan városok, ahol viszonylagos rendszerességgel rendeznek kortárszenei koncerteket. Számomra az a megdöbbentő, hogy bár számos értékes produkció születik Budapesten, melyekről nyilván értesülnek a vidéki koncertélet szervezői is, mégsem igyekeznek, hogy eljuttassák ezeket az előadásokat saját városaikba. Sajnos általában az érdeklődés hiányát tapasztaljuk. Most azonban, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi megyünk el a hegyhez. Ez nyilván nem oldja meg teljesen a problémát, de erőfeszítéseket kell tennünk, hiszen olyan országban élünk, ahol ezek a városok egy-kétórás autóúttal elérhetők. A mi programunk talán egy kis lépés lehet a mindannyiunk által kívánatosnak vélt irányba.

Ide kapcsolódik:
ZeneHorizont címmel új online sorozat ötvözi a film és a kortárs zene világát

HB: Úgy gondolom, nagyon helyes, hogy odamegy ez a hegy, hiszen amennyire elvárhatjuk vidéktől, ugyanannyira elvárhatjuk magunktól is a cselekvést. Én azt szeretném megmutatni a hallgatóknak és a tanár kollégáknak, hogy milyen az a lelkesedés, amellyel részt veszünk a produkciókban, illetve milyen természetességgel nyúlnak muzsikusaink ezekhez a zenei anyagokhoz: mindenki felkészülten jön a próbákra, azzal az akarattal, hogy valami létrejöjjön, és ha valamikor nem sikerül, akkor maguk a zenészek teszik szóvá, hogy próbáljuk újra, vagyis egy kamarazenészi szándék figyelhető meg, ami, hozzáteszem, műfajtól független, mert a természetesség vezérli a játékosokat.

TL: Visszatérve az alapkérdéshez, természetesen találunk összefüggést. Egy olyan városban, mint Budapest, ahol rendszeres és intenzív kortárszenei élet van, nyilvánvalóan nem zárhatjuk ki a tanításból ezeket a tárgyakat, hiszen estéről estére járhatnak a növendékek olyan koncertekre, ahol ilyen darabokat hallhatnak vagy játszhatnak. Egy olyan városban, amelynek koncertéletében ezek a darabok nem tipikusak, elképzelhető, hogy a növendékek egy jó részének föl sem tűnik, hogy Bartók utáni zenét is lehet játszani. Egy koncert ugyan nem fog nyarat csinálni, de a változást valahol el kell kezdeni.

HB: Szerencsére vannak kollégák vidéki városokban is, akik ebben partnerek. A célunk pedig az, hogy olyan kollégákat szólítsunk meg, akik hajlandók nyitni ebbe az irányba.

TL: Ha az együttes csak koncertet adna ezekben a városokban, nem sok minden történne, hiszen aki ott volt, egy élménnyel gazdagabb lett, de egy ilyen komplex esemény kerekasztal-beszélgetéssel, workshoppal sokkal mélyebb benyomásokat adhat.

– A sajtóközleményben olvasható, hogy szó lesz a kortárs zene, vagy jobban mondva a legújabb magyar zene helyéről is mind a magyar, mind a nemzetközi zenei életben. Hogyan látják, hol helyezhetjük el az új magyar zenét az említett kontextusokban?   

TL: A mai magyar zenének hihetetlen előnyei, ugyanakkor hihetetlen hátrányai is vannak. Az óriási előny az, hogy ha most a világban bárhol, ahol zenét hallgatnak az emberek, azt mondják, hogy magyar zene, akkor mindenki azonnal bólint, és sorolja a Bartók, Kurtág, Ligeti, Eötvös neveket. A magyar zene ebben az értelemben létezik. A hátrány az, hogy ez a harminc év, ami eltelt a rendszerváltás óta, arra nem volt elég, hogy a zenei életben kiépüljön egy olyan rendszer, ami integrálni tudná akárcsak az európai zeneéletbe a magyar zenekultúrát. Az új magyar zene promotálása, nemzetközi fórumokhoz juttatása nem intézményesen történik, hanem a mai napig a szerzők ügyességén, kapcsolatrendszerén múlik. Ilyen szempontból talán rosszabb a helyzet, mint a hetvenes években volt, amikor a Zeneműkiadóban dolgozott Varga Bálint András, aki könyörtelenül vitte végig a világban a magyar zenét, és mindenhová igyekezett eljuttatni bizonyos szerzőket és darabokat. Másrészről azáltal, hogy számos külföldi hallgató jön a Zeneakadémiára tanulni, remélhetőleg azt is jelenti, hogy ők itt hallanak kortárs magyar zenét, és a tanulmányaik után úgy mennek haza, hogy azokban a városokban, országokban, ahonnan jöttek, lesz információjuk az új magyar zenéről, és talán előadóként műsorra is tűzik majd magyar szerzők darabjait. Erről az oldalról nézve sokkal jobb a helyzet.

Tihanyi László – fotó: Posztós János / CAFe Budapest

– Úgy gondolom, azért is fontos ez a kérdés, mivel a jelen programban a laikus közönség bevonása is a tervek közt szerepel, és ha mondhatjuk azt, hogy a népesség klasszikus zenét hallgató, koncertre járó része már eleve egy szubkultúrát képez, akkor a kortárs zenét fogyasztók egy ennél is szűkebb réteget alkotnak. Gyakran olyanok is ódzkodnak az új zenétől, akik más művészeti ágakban – legyen az színház, tánc, irodalom vagy képzőművészet – előszeretettel fogyasztják a kortárs alkotásokat. Miért van ez és mit lehetne tenni ellene? Hogyan válhatnak a klasszikus zenére fogékony, de a kortárs alkotásokat mellőző emberek nyitottabbá?  

HB: Azok, akiket én ismerek a kortárszenei koncertekről, és nem zenész körökből jönnek, általában a kortárs irodalom, képzőművészet és színház irányába is nyitottak, az új zenére is fogékonyak, és jó részük klasszikus koncertekre is jár, de van egy olyan réteg is, akik olyan körből kerülnek ki, amely a rockzenétől vagy a heavy metaltól jutott el a kortárs klasszikus zenéig. Vagyis másfajta átjárás alakult ki az új zene felé. Hogy mit lehet tenni? Részint azt, amit az Átlátszó Hang fesztivál többször megpróbál: ők beavatókat tartanak, amit én valamilyen módon megpróbálnék becsempészni az UMZE programjába is. Nem tudjuk, hogy ezeken a koncerteken milyen közönségünk lesz az egyetemi körökön kívül, de az a terv, hogy olyan beavatót tartsunk, amely – ha az időnk engedi – nemcsak egy egyszerű beszéd lesz, hanem interaktív foglalkozás, benne egy kétperces, a közönséggel közös improvizációval, ami fölvet valamit az éppen soron következő darabra jellemző zenei jelenségek közül. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy egy darabot meg lehet érteni és teljesen követni lehet majd így, de mégis lesz valami szál, amelyre figyelhetnek, amely segítségével terelni lehet az érdeklődést.

– A legnagyobb koncertközpontok vagy szimfonikus zenekarok is gyakran élnek az ún. „szendvics módszerrel”, és egy Beethoven-nyitány meg egy Csajkovszkij-szimfónia közé becsempésznek egy új, kortárs kompozíciót, de nekem is személyes tapasztalatom, hogy másképp hallgatja az ember ezeket a műveket, ha kap némi előzetes információt.

HB: Azt hiszem, ez a mára klasszikussá vált művek esetében is érvényes, mert egyrészt nincs meg az a kollektív tudás, ami mondjuk 1820 körül még érvényben volt, másrészt ma már sokkal nagyobb mennyiségű az a zene, mint amekkora tudást el lehet várni a közönségtől, így igenis szükséges előzetes információkat adni. Persze tájékozódhatunk könyvekből és műsorfüzetekből, de a személyes kapcsolat sokkal többet ér.

– Nyolc szerző (Balogh Máté, Bujdosó Márton, Dargay Marcell, Horváth Balázs, Jeney Zoltán, Tihanyi László, Tornyai Péter és Vajda Gergely) nyolc zeneműve hallható majd az egyes koncerteken. Hogyan választották ki ezeket a szerzőket és darabokat? 

HB: Néhány javaslatot elküldtem az UMZE vezetőjének, Vajda Gergelynek, aki végül ezt a programot választotta ki, mivel itt maximum szextett felállásban játszik az együttes, mindegyik darabnak döntően ugyanaz vagy hasonló az apparátusa, másrészt pedig ezek a darabok az általam alapított THReNSeMBLe repertoárján szerepeltek, az UMZE pedig a tavalyi évben a muzsikusok személyét illetően összekapcsolódott ezzel az együttessel. Praktikusnak tűnt, hogy olyan repertoárt vezessünk elő, amely már úgymond kézben van, hiszen ezeket a darabokat sokszor játszottuk.

– Hogyan látják a magyar zeneszerzés jövőjét? Például beszélhetünk-e folyamatos utánpótlásról, sokakat érdekel a Zeneakadémia zeneszerzés tanszéke?

TL: Jelenleg a Zeneakadémián a zeneszerzői doktori programot vezetem, és azt tudom mondani, hogy akikkel ott találkozom, azoknak a munkáját hallatlan örömmel figyelem. Nem hiszem, hogy a távolabbi jövő kapcsán aggódnunk kellene az utánpótlás tekintetében, szerencsére igen sok nagyon érdekes, tehetséges, rátermett fiatal foglalkozik zeneszerzéssel. Ezek persze hullámhegyek, hullámvölgyek, nem mondhatjuk, hogy minden évben tucatjával jelentkeznek. A problémát inkább abban látom, hogy mennyiben tudja megőrizni az ország azt az elevenséget, azt a jó értelemben vett „mindenevést”, amely igen sokáig jellemezte a magyar zenei életet. Sajnos számos jelét látom annak, hogy profizmus címszó alatt nem kívánatos szelekciós mechanizmusok kezdenek beszivárogni a művészeti életbe. Ha nem maradnak elég pozitívak a tendenciák, attól tartok, hogy a szellemi elit jelentős részéhez hasonlóan Magyarország a művészelit nagy részét is elveszítheti, ha annak tagjai nem találnak teret a megfelelő működéshez.

Ide kapcsolódik:
„Új karaktert és jelentést kell adnunk az UMZE névnek" – Interjú

HB: Én az elektronikus- és médiazeneszerzőknél szoktam 20. századi zeneszerzői technikákat tanítani, én is azt tapasztalom, hogy az utóbbi néhány évben nagyon sok izgalmas, stabil hátterű növendéket vettünk fel. Fantasztikus élmény velük dolgozni, mert nemcsak egészen másképp gondolkodnak, mint én, hanem ha mondok nekik valamit egy zenéről, akkor jelentős részük tudja, hogy miről van szó – ez nem mindig divat mostanában –, továbbá olyan hálószerűen gondolkodnak, hogy nekik teljesen mindegy, hogy Xenakisról, Bartókról vagy a Deep Purple-ről beszélek, bármiről tudnak vagy akarnak véleményt formálni. Friss a látásmódjuk, egészen másfajta háttértudás vezérli őket, továbbá hihetetlenül nyitottak és óriási a tudásszomjuk.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X