Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Brüsszeli Csipke Nyakas Éva: „A zene segített feldolgozni a traumákat, az éneklés az erőm...

Nyakas Éva: „A zene segített feldolgozni a traumákat, az éneklés az erőm záloga”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Nyakas Éva koncert- és operaénekes, ének- és színpadi játék tanár 1989 óta él Brüsszelben. Aki ismeri, tudhatja róla, hogy akár a hétköznapokban találkozunk vele zeneiskolai tanárként, akár egy koncertjén koloratúr szoprán áriákat énekelve, kivételes hangi adottságai mellett igazi karakteres jelenség, akire nem lehet nem odafigyelni.

- hirdetés -

Olyan amplitúdóval és szenvedéllyel él, hogy róla kétség kívül kijelenthető, hogy minden élethelyzetben valódi klasszikus értelemben vett díva. Pedig nem mindig hordozta a tenyerén az élet. Életútján számos tragédia érte. Ezért is alakulhatott úgy, hogy az oly vágyott operaszínpadi karrier helyett a koncerténekesi pálya és a katedra lett a szakmai útja.

Alábbi interjúm a művésznővel még a járványidőszak kezdete előtt készült, régi ismerősökként egy brüsszeli kávézóba ültünk be. Ekkor épp a Magyar Ház Dísztermében adott csodálatos Valentin-napi önálló estjén voltunk túl, azóta a Belgiumi Magyar Ifjúsági Ki-Mit-Tud zsűritagjaként is láthattuk.

Beszélgetésünk során mesélt debreceni indulásáról, a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban szerzett tapasztalatairól, valamint arról is, hogy ígéretesnek induló operaénekesi karrierjét hogyan írta át két éves kisfiának tragikus autóbalesete.

Most, hogy a fia felnőtt és önálló életet él, leginkább arra vágyik, hogy minél többet lehessen színpadon. Szép vállalás ezen kívül, hogy fiával közösen átélt tapasztalatait szívesen osztaná meg hasonló nehézségekkel küzdő emberekkel zeneterápiás beszélgetések, foglalkozások keretében.

Nyakas Éva 1989-ben szerzett énektanári diplomát a Debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kitűnő minősítéssel. A Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban 1993-ban operaénekből, 1994-ben koncerténekből és színpadi játékból diplomázott. Tanulmányai során több alkalommal volt évfolyamelső. Énektanulmányait később magánúton folytatta.

 

1995 és 2004 között a Brüsszeli Királyi Konzervatórium tanársegédje. 1994-től mostanáig Brüsszel Ixelles kerületének Zeneiskolájában tanít, mellette magánórákat ad.

 

Pályája során számos koncert fellépője, ahol „tehetsége és hivatástudata közönségéből tiszteletet és csodálatot váltott ki” (John Villmer). Első nagy koncertjére Magyarországon került sor 1985-ben Szokolay Sándor vezényletével. A zeneszerző neki ajánlotta Jeles napok című művét, melyet szoprán szólóra és gitárzenekarra komponált.

 

Főbb  koncertjei, az interjúban említetteken túl: Pergolesi „Stabat Mater” a brüsszeli Monnaie Operaházban (1990), a „Nuits de Beloeil” fellépője a Beloeil-i Kastély parkjában (1992 és 1997), a Minimis fesztivál rendszeres fellépője (1990-1999), két Bartók-Kodály önálló est a Mercelis Teremben (1993), Erkel Ferenc halálának 100. évfordulóján rendezett emlékest fellépője a brüsszeli Magyar Nagykövetség felkérésére (1993), koncertek David Miller zongorakísérővel (1995), két koncert a Magyar Filharmóniai Társaság felkérésére Pergolesi „Stabat Mater” és a debreceni Szűcs Lajos műveiből (1995, 1996), Malibran emlékest fellépője Mercelis Terem (1998), Gounod „Mireille” Robert Janssens vezényletével a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban (1999)

Nyakas Éva 2015-ben a Belga Királyi Korona lovagi érdemrendje kitüntetésben részesült.

– Gratulálok, Éva, nagy élmény volt a Magyar Házban adott Valentin-napi koncerteden részt venni! A francia meg a Liszt, Gershwin dalok is szépen szóltak az elején, Puccini „O mio babbino caro”-jánál a szívem szakadt meg – a férjem ugyanígy érzett, – a Mozart, Bizet, Verdi áriákba igazán bele lehetett feledkezni… ezek után csendült fel a „Messze a nagyerdő”… megható volt nagyon. Fantasztikus, ahogy ezt a programot összeállítottad!

– Igen, fel volt építve, mint a piramis. Mert, tudod, egy programnál mindig az a lényeg, hogy méllyel kezded és magassal fejezed be, hogy közte történhessen egyfajta építkezés. Így mindig egyre többet és többet tudsz megmutatni a hangodból, meg az érzelmekből, illetve bármiből, amit át akarsz adni a közönségnek.

– Minderről hol tanultál? Már itt Brüsszelben, vagy ezt még Magyarországról hozod?

– Azt, hogy hogyan építsek fel egy koncertanyagot, egyértelműen Magyarországról hozom. Hogy mindig a mélyről kezded és a magassal fejezed be, mert úgy tudod közben a hangodat is beénekelni, meg hogy mindig a lassúval érdemes kezdeni, aztán van egy lassú-gyors váltás, végül lehetőleg valami pörgőssel befejezni. Mert nem elaltatni szeretnénk a közönséget, hanem éppen ellenkezőleg, felspannolni.

– Debrecenben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola az alma matered?

– Igen, de már az általános iskolai énektanárnőmnek, Kiss M. Lászlóné Bíbor Katalinnak is sokat köszönhetek. Ő a Bányai Júlia Általános Iskola énektanára volt, aki megalapította az ottani zenei tagozatot és a kórust. Ő a példaképem, aki miatt énektanár akartam lenni. A  mai napig fontos szerepet játszik az életemben. Szigorú volt, de mindig kedves. Mindig mindenkit tisztelt, és mindig mindenkiben meglátta a jót és a legjobbat akarta kihozni belőle.

Anyukám, akitől a hangomat örököltem, féltett a művészi pályától. Ezért annak ellenére, hogy már akkor énekelni szerettem volna, a szüleim középiskolába a Dienes László Egészségügyi Szakközépiskolába írattak, hogy legyen egy biztos szakmám. Ezzel párhuzamosan jártam a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, érettségi után még két év munka mellett is. Itt Kertész Tamás volt az énektanárom. Ennek elvégzése után felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, onnantól kezdve tudtam száz százalékosan a zenének szentelni magam. A főiskolán Raicsné Szerdahelyi Éva volt az énektanárom.

– Brüsszelbe hogyan kerültél?

– Brüsszel a főiskola utolsó előtti évében került a látókörömbe. Itt élt anyukám egy volt osztálytársa, Jeremiás Margit operaénekes és énektanár, aki amikor egyszer hazajött Debrecenbe koncertezni – az Arany Bika Szállóba, a testvére, Jeremiás Béla ott volt sok éven át a cigányzenekar prímása, – elmentünk őt meghallgatni. Ez 1988-ban történt. A koncert után beszélgettünk, meghallgatott, és kihívott egy mesterkurzusára Brüsszelbe.

Habár ő már akkor bíztatott, hogy maradjak, de én még hazajöttem Debrecenbe a főiskolát befejezni. A Brüsszeli Királyi Konzervatóriumba továbbtanulni már az énektanári diplomámmal a kezemben felvételiztem. Jules Bastin vett fel az osztályába, ahonnan operaénekesi szakon 1993-ban, koncerténekesként 1994-ben diplomáztam. A konzervatóriumban Ronny Lauwers és Mady Urbain növendékeként színpadi játékból is diplomát szereztem. Később magántanáraim Dina Grosseberg és Loh Siew-Tuan,  utóbbi az ismert Londonban élő énektanár, Rózsa Vera asszisztense volt.

„Nyakas Éva nagy mesteri hang és biztos technika birtokában van. Hangszíne rendkívül különleges, mely a kristály tisztaságát ötvözi a bronz erejével. Boldogan énekel operát éppúgy, mint oratóriumot vagy dalokat. Operáknál a magas hangokkal tűzdelt zenei frázisokat valamint a hangzást egyaránt nagy könnyedséggel oldja meg. Különleges színpadi érzékkel rendelkezik, összpontosító képessége rejtelmességet sugároz. Előadóművészete szenvedélyes és árnyalatokban gazdag.” John Villmer, Nyakas Éva egykori menedzsere és férje

– Ha visszagondolsz, mi az, amit a Brüsszeli Királyi Konzervatórium adott hozzá a tanulmányaidhoz?

– Még mielőtt erre rátérek szeretném kiemelni, hogy a legfontosabb, amit otthonról hozok: hogy a Kodály-módszerrel jól megtanultam kottát olvasni. Később ezzel bárhol elboldogultam. Összehasonlításként, itt Belgiumban csak a do-re-mi-fa-so-la-si-do-t tanítják, az ABC-s neveket nem: nem különböztetik meg a c-t, a cisz-t és a cesz-t például, hanem mindháromra do-t mondanak.

Ami a Királyi Konzervatóriumot illeti, legelőször is abban segített, hogy franciául jól meg tudtam tanulni. Én még annak idején úgy jöttem ki Belgiumba, hogy nem beszéltem a nyelvet.

Emellett fontos volt, hogy a konzervatórium munkalehetőséget is adott: 1995-től kilenc évig voltam Mady Urbain tanársegédje. A belga diplomámmal és állampolgárságommal a zsebemben 1994-től zeneiskolában is taníthattam. Mindez elengedhetetlen volt a Brüsszelben maradásomhoz és a megélhetésemhez.

Harmadrészt a konzervatóriumban volt lehetőségem a francia repertoárt megismerni. Ugyan úgy érzem, hogy óriási repertoár-ismerettel érkeztem ki, a francia zeneszerzők közül csak Bizet-t, Gounod-t, Debussy-t ismertem. Itt viszont a francia részt teljesen hozzá lehetett tenni. Innentől kezdve mondhattam el magamról, hogy ismerek elég darabot ahhoz, hogy a majdani növendékeimnek a hangjuknak és a karakterüknek megfelelően ajánlani tudjak. Mindez sokat jelentett.

– Már ezalatt az időszak alatt elindult az előadóművészi pályád: versenyeken indultál, fellépéseid voltak? Úgy tudom, hogy 1996-ban szép reményekkel indultál a Brüsszeli Nemzetközi Erzsébet Királyné Énekversenyen is?

– Tanársegédként Gounod „Mireille”-jének a főszerepét és a Varázsfuvola „Éj királynőjét” énekeltem a konzervatóriumban. Volt évfolyamtársaimmal megalapítottunk egy 4 énekesből és egy zongoristából álló formációt „Divas in Furore” néven, ami Belgiumban két év alatt 75 előadást ért meg. 1993-ban döntős voltam a Gascogne-i, 1994-ben az Alès-i énekversenyen Franciaországban. 1995-ben a belgiumi Liège-i énekversenyen 2. helyezést és közönségdíjat nyertem. Nagy álmom volt, hogy a Brüsszeli Nemzetközi Erzsébet Királyné Énekversenyen is jó helyezést érjek el. De sajnos úgy alakult, hogy végül ez lett a legutolsó verseny, amin részt vehettem.

Strauss-koncert a Brüsszeli Királyi Konzervatórium Nagytermében 2013-ban

– Mi történt pontosan?

– A Brüsszeli Erzsébet Királyné Énekversenyre már gyakorlatilag 1988-tól, amióta ének kategóriában megrendezték, készültem. Annak ellenére, hogy ez köztudottan egy nagyon összetett és nehéz verseny. 1996-ra értem el odáig, hogy elindulhattam a versenyen. A felkészüléshez a belga államtól ösztöndíjban is részesültem. Sajnos azonban nem sokkal a verseny indulása előtt a kisfiamat, aki akkor két éves volt, súlyos autóbaleset érte. Intenzív osztályra került és vártuk az orvosoktól a hírt, hogy mennyi esélye lesz a gyógyulásra, hogyan stabilizálódik az állapota. Én azelőtt az Erzsébet Királyné Versenyre mint az életem egy fontos állomására tekintettem. De így, hogy a gyermekemmel ez történt, megváltozott a fontossági, mondhatnám a sürgősségi sorrend. Ugyan elmentem és énekeltem, különösen jó érzés volt, hogy az akkori növendékeim is ott szurkoltak a helyszínen, de addig, ameddig szerettem volna, sajnos nem jutottam el – a döntőbe már nem kerültem. De hát testben ott voltam, a gondolataim viszont már azon jártak, hogy a fiammal mi lesz. A verseny után derült azután ki, hogy tolószékbe kerül egy életre. Mindez úgy, hogy az első gyermekemet néhány évvel korábban már bölcsőhalálban elveszítettem.

– Mi az, ami erőt, kapaszkodót adott számodra ebben a nehéz helyzetben?

Természetesen a zene. Mert addig, amíg énekelsz, minden gondodat elfelejted. Arra az időre csak a zenének adod át magad, és ez óriási segítség tud lenni egy embernek.

„Éva olyan művész, aki előadásával olyan emocionális intenzitást tud létrehozni, ami által az ember megértheti, milyen érzelmek kifejezésére képes az opera műfaja.” – Nyakas Éva egyik tisztelője a Valentin-napi koncert közönségéből

– A fiad diagnózisa után teljesen átalakultak a prioritások az életedben?

– Minden átformálódott. Mert azt, amit és ahogyan addig elképzeltem, az operaénekesi pályát, már nem engedhettem meg magamnak. A fiam ápolása lett a legfontosabb. Mellette pedig maradt elsősorban a tanítás. Brüsszel Ixelles kerületének Zeneiskolájában már 26 éve tanítok folyamatosan. És látod, milyen sorsszerű az élet? Végül az ápolónői képesítésemnek, amit az érettségi mellé szereztem, nagy hasznát vettem.

– Ezek alatt az évek alatt volt lehetőséged koncertezésre a tanítás mellett?

– Több eseményszervező irodával álltam kapcsolatban az évek során, akik kiajánlottak különböző koncertekre és céges fellépésekre (Blue Art, Shenandoah, Top Tempo, Arto). Nagyon sok helyen énekeltem például a Varázsfuvolából az „Éj királynője” áriát. Utoljára 2008-ban a brüsszeli Grand’ Place-on a város karácsonyi ünnepi műsorán (Plaisir d’Hiver). Ezen Lloyd Webber Requiem-jéből is adtam elő részleteket. A milánói Kinepolis megnyitóján, amit az épület tetején rendeztek, Lucia áriáját énekeltem Donizetti Lammermoori Lucia operájából, ami az Ötödik elem című film egyik betétdala.

Nagyon sokáig voltam állandó beugró olyan kollégák helyett, akik egy-egy koncert előtt nem sokkal lebetegedtek. Ezt a periódust nagyon szerettem. Aga Winska-t, az Erzsébet Királyné Énekverseny egykori győztesét például rendszeresen helyettesítettem, ami igazi kihívás, meg persze jó érzés is volt. Mert igaz, hogy nekem nem sikerült a versenyt megnyernem, de olyat helyettesítek, akinek igen.

Henri Seroka „Credo” című oratoriumàt 35 alkalommal adtam elő az évek során, amivel Belgiumon kívül Lengyel- és Németországban is felléptem. Sokat dolgoztam François Houtart orgonistával, aki templomokban szervezet koncerteket.

Ide kapcsolódik:
Pusker Júlia: „A verseny kicsit meg is változtatott”

– Ki tudnál emelni valamilyen énekstílust, amiben a legotthonosabban érzed magad?

– Ami talán a legközelebb áll hozzám, azok a bel canto áriák. Bellini, Donizetti, Rossini, Verdi, Puccini áriái, amikben olyan kifejezetten nagy ívek vannak. Szeretek azzal kísérletezni, hogy milyen hosszú frázisokat tudok kiénekelni, meddig bírom a levegőmet, a pianinokat tartani. Nekem ez igazi szórakozás, külön élvezet. Ha pedig a közönségnek is tetszik, akkor megérte.

Kedvenc áriáim Violetta (Traviata), Gilda (Rigoletto), az Éj királynője (Varázsfuvola) és Elvira (I Puritani). De Leïla (Gyöngyhalász), Mireille, Constance (Szöktetés a szerájból) vagy Norma áriáit is szívesen éneklem, és örömmel szólaltatok meg oratóriumot, dalokat, musical-eket is a színpadon.

– Most, hogy a fiad felnőtt és önálló életet él, hogyan alakul a szakmai pályád?

– Továbbra is a tanítás az elsődleges. Az Ixelles-i Zeneiskolában éneket, kamara éneket, szolfézst és színpadi játékot tanítok. Ezen kívül vannak magántanítványaim, és idéntől a Do-tól Si-ig magán zeneiskolában és az ArcFAM Egyesület keretében is tartok órákat. Ami a fellépéseket illeti, sajnos a 2008-as gazdasági válság óta érezhető, hogy az intézményeknek és vállalatoknak nem igazán van pénzük fellépő művészeket finanszírozni. Ha szerveznek is eseményeket, a művészek jelenléte az utolsó, amire költeni tudnak.Pedig igazából nagyon vágyom rá, hogy többet lehessek közönség előtt: hogy örömömet, boldogságomat, szenvedélyemet minél tovább megoszthassam a közönséggel. A mai napig szívesen teszek eleget felkéréseknek. Állandó fellépési lehetőséget jelent a brüsszeli Magyar Házban rendezett Karácsonyi Koncert Ábrahám Bence hegedűművész, a Magyar Ház zenei programjainak szervezője koordinálásában, immár tizenegy éve. A beszélgetésünk elején említett Valentin-napi estemet szeretném ugyanitt hagyománnyá tenni. Ezek a szerelmes dalok mindig különleges atmoszférát teremtenek, ami meghitt találkozásra ad lehetőséget a közönséggel. Tavaly Európa-napon is önálló koncerttel jelentkeztem. Itt különböző európai zeneszerzők műveit adtam elő Elise Toninato zongorista kíséretével, Nadia Derycke-Sekkaki koncertszervező felkérésére.

– Említetted, hogy van még egy elképzelésed, vágyad, ami a közeljövő tervei között szerepel?

– Tulajdonképpen mostanra fogalmazódott meg bennem valamiféle összegzés a zenével, annak fontosságával kapcsolatosan, amihez a fiammal töltött küzdelmes évek és más tragédiáim juttattak el. A zene lefoglalja a szellemet és megnyugtatja a lelket. Segít, hogy ne a nehézségeinken, problémáinkon rágódjunk, hogy kívül tudjuk helyezni magunkat a fájdalmainkon. Nekem az éneklés az erőm záloga, ami lehetővé teszi, hogy kifejezzem mások számára az érzéseimet. Az éneklés fiziológiai hatásokkal is bír: rászorít a légzés tudatosítására, segít a testi-lelki harmónia megteremtésében. Én az éneklésre ma már úgy is tekintek, mint „életem traumáinak az oxigénjére”. Terveim között szerepel, hogy mindezeket a tapasztalatokat megosszam hasonló nehézségekkel küzdő emberekkel zeneterápiás foglalkozások, beszélgetések keretében – akár csoportosan, akár egyénileg. Ha van rá igény, a fiam is szívesen csatlakozik ezekhez a beszélgetésekhez, ő a saját szemszögéből tud rávilágítani a traumafeldolgozás lehetőségeire. Sport- és személyi edzőként dolgozik egyébként és a saját példájával nyújt motivációt az embereknek.

 „Éva olyan tanár, aki rengeteg türelemmel viseltetik a tanítványai iránt figyelve képességeinket, feltárva előttünk egy széles repertoárt. Szenvedélyes dalok, melankolikus afrikai-amerikai spirituálék, romantikus Barcarolle, friss karácsonyi énekek, alázatos Ave Maria-k mégis tele hévvel, érzékeny altatódalok, bájos románcok… gazdag és változatos program, amit igazán élvezhetünk növendékeiként. Énekóráink a boldogság apró pillanatai, amiket a zene szeretetének közös élményeként élhetünk át egy pohár tea mellett. Az órákon figyelmes, segítségre bármikor kész, és mindezt mosolyogva, hogy önbizalmat adjon. Az a mosoly… soha nem felejtem el.” – Bénédicte Debacker, 20 éven át Nyakas Éva magántanítványa 2019-ben, Éva tanítási pályája kezdetének 25 éves évfordulóján

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X