A Szépművészeti Múzeum elmúlt években rendezett grafikai tárlatain bizonyára sokaknak feltűnt a legszebb lapok sarkában megbújó kis koronával ellátott NE monogram. Ez a pecsét Nicolaus Esterházy, azaz Esterházy II. Miklós herceg (1765-1833) gyűjtőbélyegzője. A 19. század első három évtizedében ő hozta létre azt a pompás műgyűjteményt, ami később a Szépművészeti Múzeum alapját képezte.
A magyar állam éppen 150 évvel ezelőtt, 1870-ben vásárolta meg a kollekciót a herceg unokájától. A szerződést egészen pontosan 1870. december 8-án írták alá, a magyar országgyűlés pedig az 1871. évi XI. törvénycikkben szentesítette a vásárlást.
Az Esterházy gyűjtemény több ezer grafikai lapja közül különös figyelmet érdemelnek Leonardo rajzai. A kollekció három Leonardo rajza közül a lóláb tanulmányok a legkorábbiak. Alighanem a mester első milánói tartózkodása idején, még 1490 körül készültek Francesco Sforza lovas emlékművéhez. Leonardo az előkészítő munka utolsó szakaszában a lovairól híres Sforza-istállóban rajzolhatta ezeket a részlettanulmányokat, melyeken jól megfigyelhető a térben gondolkodó művész logikus munkamenete is.
A gyűjtemény kezelésére önálló állami intézményt hoztak létre, amely az Országos Képtár nevet kapta. Később a műtárgyegyüttes, amely a festmények mellett nagyrészt papírmunkákat tartalmazott – szám szerint 3 535 rajzot, 51 301 metszetet és 305 bibliofil könyvet – az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumba került. A múzeum legértékesebb rajzai, Leonardo, Raffaello, Dürer és Rembrandt lapjai mind innen származnak.
A Grafikai Gyűjtemény elsőként beleltározott, azaz 1-es leltári számot viselő rajza szintén az Esterházy gyűjteményből származik. A Szent Margitot ábrázoló szoborterv nemcsak a leltárkönyvben foglal el előkelő helyet, de egyike a múzeumban őrzött legrégebben készült papír alapú munkáknak is, máig ismeretlen alkotója valamikor 1410 és 1415 között rajzolta.
Az Esterházy-gyűjtemény elsősorban 16–17. századi olasz, német, németalföldi és francia rajzokat és metszeteket tartalmazott. 19. századi és kortárs műveket csak elvétve szerepeltek a kollekcióban, így a múzeum megnyitása után szisztematikus műtárgygyarapítás vette kezdetét, amely elsősorban a kortárs művek megszerzésére irányult. A Grafikai Gyűjtemény első vezetői figyelemmel kísérték a korabeli nemzetközi műtárgypiacot, és gyakran közvetlenül külföldi műkereskedőktől vásároltak. Ennek köszönhetően kerültek be a gyűjteménybe Toulouse-Lautrec litográfiái és egy-egy kivételes Picasso- illetve Schiele-lap is.
Egon Schiele 1910 táján talált rá összetéveszthetetlen, egyéni formanyelvére, mely tökéletesen alkalmasnak bizonyult az emberi lélek legmélyebb titkainak kifejezésére. Alkotásai 1912-ben és 1913-ban már szerepeltek Budapesten a Művészház kollektív tárlatain. 1915 októberében a bécsi Galerie Arnot vételi felajánlás kíséretében egy tucat rajzot küldött a Szépművészeti Múzeumba, köztük ezt a Schiele művet is. Talán a háborús helyzettel magyarázható, hogy a múzeum mindössze egy művet vásárolt: nyolcvan koronát fizetett az akkor már jó nevű, bár még csak huszonöt éves Schiele néhány hónappal korábban készített remekművéért, az Ölelkező lányokért, megszerezve a művész első lapját a Grafikai Gyűjtemény számára.
A nagylelkű hazai adományok tovább gazdagították a grafikai gyűjteményt. Delhaes István, az 1901-ben, Bécsben elhunyt festőművész végrendeletében a magyar államra hagyta 2683 rajzból és 14 453 metszetből álló gyűjteményét. Bäcker Bélától két részletben vásárolta meg a múzeum több mint ötszáz lapból álló, elsősorban 19. század végi és 20. század eleji nemzetközi metszetgyűjteményét. Majovszky Pál elsőrangú együttese szintén két részletben, 1914-ben és 1934-ben került a múzeumba. Az ő érdeme, hogy olyan kiváló mesterektől is őriz a múzeum néhány remekművet, mint Delacroix, Manet, Renoir, van Gogh, Gauguin, Cézanne vagy Kokoschka. Fontos megemlíteni, hogy e két magángyűjtő szoros baráti kapcsolatban állt a múzeum kurátoraival, és vásárlásaikat velük egyeztetve, eleve egy későbbi múzeumi adományozásra gondolva bonyolították le.
A Szépművészeti Múzeum Cezanne-rajzai és –vízfestményei Majovszky Pál egykori kollekciójából származnak, amit 1934 decemberében adományozott a múzeumnak. Valamennyi művet Meller Simon a múzeum művészettörténésze választotta 1911. május 31. és július 21. között Ambroise Vollard párizsi műkereskedésében. Ezen az akvarellen jól megfigyelhető, hogy az üresen hagyott papír ugyanolyan értékű téralkotó elem, mint a színes ecsetvonások. A napsütötte táj vibráló fényeit is elsősorban ezek a fehér felületek érzékeltetik.
A kortárs művek gyarapítása az utóbbi évtizedekben is folyamatos volt. Sokszor évtizedes szakmai együttműködések nyomán vagy egy-egy időszaki kiállítás kapcsán jelentős adományokkal gyarapodott a gyűjtemény. Így kerültek a múzeumba Günther Uecker, Antoni Tàpies, Hans Hartung, Max Bill és Mark Tobey lapjai, a magyar származású Franciaországban élő festő, Alexandre Hollan művei, vagy Georg Baselitz harminc grafikája, amit az idén ajándékozott a múzeumnak.
2012 tavaszán a Szépművészeti Múzeum egy izgalmas tárlaton mutatta be a St. Gallenben működő Franz Larese és Jürg Janett Alapítvány által a múzeumnak adományozott kortárs műtárgyegyüttest. A nemzetközi hírű alkotók sokszorosított grafikái: litográfiák, fametszetek és dombornyomatok nagyrészt az alapítvány névadóinak könyvkiadójához és galériájához kapcsolódó műhelyben készültek. Az ajándék jelentős része, mintegy százötven mű Günther Uecker munkája. A kiállítás katalógusának itt látható litografált borítólapját Uecker kifejezetten a budapesti tárlathoz készítette.
Mára a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galériában őrzött papírmunkák száma 100 ezres nagyságrendűvé duzzadt, azonban a papír érzékenysége miatt ezeket a műveket ritkán láthatja a közönség. Az utóbbi években A test diadala, a Rembrandt és tanítványai és a Dürer és kora című időszaki tárlatokon találkozhattak a látogatók a múzeum grafikai gyűjteményének kiemelkedő darabjaival.
A gyűjteményben őrzött legkisebb grafikai mű Rembrandt egyik rézkarca. Ez a miniatűr önarckép mindössze 6 x 3,2 cm, alig nagyobb, mint egy átlagos méretű bélyeg. Rembrandt volt a művészettörténet egyik legjelentősebb rézkarcolója. Maradéktalanul kihasználta a technika adta lehetőségeket: nem a rézmetszeteken már bevált, kötött vonalrendszert alkalmazta, hanem rajzokra emlékeztető, szabad vonalvezetésű kompozíciókat alkotott. Életművében különleges helyet foglalnak ezek a hol vázlatos tollrajzra emlékeztető, hol tónusárnyalatokban gazdag, festői hatású lapok.
A 150 éves évforduló alkalmából a múzeum munkatársai egy Papír/Forma. Nyolc évszázad legszebb rajzai és sokszorosított grafikái a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben című köteten dolgoznak, amely nem csak nyolc évszázad papíralapú művészetén kalauzolja végig az olvasót, hanem a gyűjtemény 150 éves történetével is megismerteti. A kötet tizennégy szerzője a nemzetközi és magyar anyagból válogatott legszebb műveket negyven tematikus csoportban mutatja be; a fejezetek a legfontosabb grafikai problémákat, például a kreatív másolatok, az autonóm tájrajzolás vagy a sokszorosított grafika önálló műfajjá válását járják körül. Önálló fejezetekben foglalkoznak a legkiválóbb művészek: Leonardo, Dürer, Raffaello, Rembrandt, Barabás Miklós, Rippl-Rónai József, Picasso, Maurer Dóra műveivel, és hangsúlyosan kezelik, azokat az alkotókat is, akiknek a teljes grafikai anyagát őrzi a múzeum: ilyen például Goya vagy Toulouse-Lautrec. A kötet várhatóan a jövő év első felébe jelenik majd meg.
Toulouse-Lautrec sokszorosított grafikáinak jelentős része az 1910-es évek első felében vásárlás és adományozás révén került a múzeumba. A nagyobb szerzeményezés 1912-ben történt, amikor a múzeum 10 litográfiát, a teljes Elles sorozatot, valamint egy tizenhárom színésznő portréját tartalmazó mappát vásárolt meg Alfred Störlintől. A legmagasabb árat az itt látható Elza, a bécsi lány című lapért fizettek, 858 koronát. Ez a mű egy nagyon alacsony példányszámban készült kuriózum, amelynek első levonatából mindössze három, míg a másodikból tizenhét darab készült. Elza egyébként a rue des Moulins bordélyának lakója volt, akinek a többi lánytól eltérő, hideg szépsége és független magatartása keltette fel Lautrec figyelmét.