„Éreztem már azt is, hogy ez a pálya nekem nem a ragyogás, a csillogás, a fény elérését jelenti: lelki szükségnek érzem, melyen keresztül a munka, embertársaim gyönyörködtetése a cél.” Az 1932. december 25-én született Domján Editre emlékezünk, emblematikus és korszakalkotó színházi életműve mentén.
A Domján Edit-idézet forrása: Kárpáti György: Domján Edit. Budapest, Zeneműkiadó, 1987.
„Az emberiség legendákból él. Domján Edit is egy legenda. Vannak igaztalan, mértéktelen, manipulált legendák – és vannak szépek, igazak. Domján Edit az utóbbiak közé tartozik. A hangja, a kacagása, a szépsége, a tehetsége igaz volt – és ezért lett a legendája is igaz…” Gyurkovics Tibor (Forrás: Kárpáti György: Domján Edit. Budapest, Zeneműkiadó, 1987.)
Mágnes
A szerény családi és anyagi körülmények között nevelkedett Domján Edit a különböző iskolai fellépések alkalmával ébredt arra, hogy valamiféle elementáris, magnetikus erő vonzza őt a színház rituáléjához és a lelkiismeretes szereplésekért hálás publikumhoz.
Középiskola után, 1950-ben, elsőre felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, ahol mesterei volt Olty Magda, Apáthi Imre, Gellért Endre és Lehotay Árpád. Osztálytársai közé tartozott például Avar István, Csala Zsuzsa, Kaló Flórián és Szabó Gyula is. A főiskolás évek alatt szerettek egymásba Kaló Flóriánnal, akivel 1954-ben, közvetlenül a tanulmányok befejeztével össze is házasodtak.
A Vízkereszt, vagy amit akartok című vizsgaelőadáson Domján átütő sikerrel alakította Violát, aminek hatására Ádám Ottó, a Szegedi Nemzeti Színház akkori főrendezője (később a Madách Színház főrendezője és igazgatója) szerződést ajánlott neki és Kalónak. A frissen végzett pár hezitálás nélkül elfogadta az ajánlatot, és közel hat évet töltöttek mindketten a Tisza-menti város teátrumában.
Szegedi Nemzeti Színház, Két emelet boldogság
Domján műfaji skálája eleinte vígjátékokkal, zenés előadásokkal volt tarkított, azonban idővel a komolyabb hangvételű darabok is megérkeztek. Szegedi korszaka alatt szerepelt például a kortárs francia szerző, Jean Anoulih Apák iskolájában, Lope de Vega klasszikusában, a Kertész kutyájában, A szabin nők elrablásában, a Cseresznyéskertben, vagy Fehér Klára vígjátékában, a Nem vagyunk mi angyalokban. A Lear királyban nagy sikerrel formálta meg Cordeliat, valamint a csehszlovák drámaíró slágerdarabjában, az Ilyen nagy szerelemben ő alakította Lidát.
Az ötvenes évek végén, egy balatonföldvári nyaralás alkalmával, Domján és Kaló összefutott Herskó Jánossal, akivel már főiskolás koruk óta jó kapcsolatban álltak. A filmrendező azt mondta, hogy pontosan két olyan figurára lenne szüksége az új filmjében, mint amilyenek ők voltak. A Két emelet boldogság című film hatalmas sikert aratott, az első filmes Domjánt pedig azonnal szívébe zárta a publikum.
A budapesti áttörés
1960-ban vendégszereplésre hívták a Nagymező utcában frissen nyílt Petőfi Színházba, ahol Agárdi Gáborral, Feleki Kamillal, Sennyei Verával, Lorán Lenkével játszott Brecht Koldusoperájában. Polly szerepével pillanatok alatt megbabonázta a budapesti közönséget, továbbá a kollégák, sőt a kritikusok elismerését is hamar kivívta.
„Pályafutásom legnagyobb izgalma akkor fogott el, amikor évekkel ezelőtt Szegedről vendégszerepelni hívtak Budapestre Brecht Koldusoperájának Polly szerepére. (…) Nekem jólesett, hogy a kollégák, vidéki színésznő létemre milyen szeretettel fogadtak. Több száz előadást ért meg a Koldusopera, mindig teltházak előtt. Az utolsó előadásomon mindenki meghatottan játszott, a kollégák feledhetetlen búcsúztatót rendeztek. Először is minden vagánytól kis virágcsokrot kaptam a színpadon, az előadás utolsó jelenetében pedig, amikor Bicska Maxi után átveszem a parancsnoki tisztet, „okmányt” készítettek. Feleki Kamilltól kezdve mindenki aláírta, kis tréfás szövegeket pingáltak rá, amelyeknek ez volt a veleje: „a következő évadra visszavárnak Budapestre”. Elsírtam magam, úgy énekeltem a finálét.” Kárpáti György: Domján Edit. Budapest, Zeneműkiadó, 1987.
1962-ben Molnár Ferenc Az üvegcipő, majd 1963-ban a Liliom című darabok főszerepét alakította szintén a Petőfi Színházban, majd 1964-ben elérkezett az igazi, nagy szakmai változás.
A bolond lány
1964-ben hatalmas sikerrel szerepelt a Madách Kamaraszínházban Márkus László partnereként, Marcel Achard A bolond lány című darabjában. A nem sokkal a francia ősbemutató utáni előadást Egri István rendezte, aki a következőképpen nyilatkozott Domján Editről: „A szerep sok színt igényel. Elsősorban humort, nőiességet, lírát. Ez utóbbi azért fontos, mert Jozefa megszállottja, „bolondja” az őszinteségnek. Ettől a szinte fanatikus, „bolondos” igazságkereséstől válik költőivé. Domján Editben mindezt megtaláltam. Már vizsgaelőadásain megszerettem, aztán Molnár Üvegcipőjének Irmájában és a Liliom Julikájában maradt számomra emlékezetes. Különösen értékeltem nevetését, ami a színész legnagyobb adományai közé tartozik. Kibuggyanó, gejzírszerűen feltörő, tiszta csengésű kacagása.” Kárpáti György: Domján Edit. Budapest, Zeneműkiadó, Budapest, 1987.
Maga a szerző is ellátogatott Budapestre, hogy megnézze a pazarul sikerült világszínvonalú előadást. Achard el volt ragadtatva Domján játékától, amelyet nyilatkozataiban a nagyszerű Annie Girardotéval rokonított. Egyértelműen európai színvonalúnak ítélte mind a színészeket, mind az előadás ízléses megvalósulását.
Otthon a Madách Színházban
Az Amphitryon kamara előadása után, 1965-től, a nagyszínpadi produkciók emblematikus alakjaként vált legendássá „a Domján-jelenség”. Corriet alakította a Mezítláb a parkban című közönségsiker darabban, Lőte Attilával, de ehhez a periódushoz tartozik Turgenyev Egy hónap falunja, Tolnay Klári mellett is.
A Körszínház Shakespear-i nagy dobása, a Troilus és Cressida Kozák Andrással szintén tekintélyes renomét vont maga után. Mensárossal duózott Karinthy Ferenc Dunakanyarában, 1966-ban, valamint Ilonkát játszotta a Gábor Miklós főszereplésével készült Molnár darabban, Az ibolyában. 1968-ban Gorkij Éjjeli menedékhelyében ő Natasa, Szomory századelős hangulatait pedig a Hermelinben hozza.
„Az ilyen figurákban Domján Edit igazán kiváló. Édes, bugyborékoló, nagyon lírai és nagyon józan színésznőcskét formál meg, szeretni való embert, a század eleji alakhoz hozzáteszi az ő igazán modern „szexis” nőiségét. Kitűnő, s kivált örülök, hogy sikeres színészalkatát most Szomory stílusával is sikerült megújítania.” Demeter Imre: Színházi bemutatók. Madách Színház. Hermelin. Film Színház Muzsika, 1969/ 43. 8. ADT
Utolsó, 1972-es előadása egy G.B. Shaw dráma, a Candida, amelyben Tímár Béla és Mensáros László volt a partnere.
Legenda – visszaemlékezések tükrében
Mensáros László:
„Mindketten 1964-ben kerültünk a Madách Színházhoz, de munkakapcsolatunk, s ezt követően barátságunk csak 1965-ben Németh László Mathiász-penzió című drámájának bemutatása idején kezdődött. Sokat beszélgettünk a darabról, a szerepeinkről, később önmagunkról is. Kiderült, milyen sok hasonlóság van közöttünk, hogy bármilyen sokan is vesznek körül, mégis magányosnak érezzük magunkat. Hasonlóak voltunk abban is, hogy mindkettőnk érzelmi ügyei zátonyra futottak – a saját hibánkból. Mert vágytunk a szerelemre, de ugyanakkor féltünk is attól, hogy rabul ejt, lefoglal, s előbb-utóbb hétköznapi érzelemmé szelídül. Az ember vágyott a boldogságra, ugyanakkor menekült is előle, s ez mindkettőnknek életét alaposan megkeserítette. Sokat elárultunk egymásnak a legbensőbb érzelmi életünkről, s ezek a beszélgetések alapozták meg a barátságunkat.” Kárpáti György: A Domján-legenda. Mozaikkép – emlékekből. Mensáros László. Ország-Világ, 1986/ 35. 13. ADT
Szakonyi Károly:
„A kedvessége. Legelébb a kedvessége ragadott meg. (…) Ez a kedvesség egyfajta színésznői tehetség – emberi tehetség is, de sokat érő művészi adottság is. Ajándék az élettől mind a színésznek, mind a közönségnek. Nagyon nagy szükségünk van az effajta kedvességre: élni tudunk a jóvoltából. (…) Minden művészet lényege az egyszerűség. Az eszköztelenség. A láthatatlan szerkezet, a magától teremtődés. Színészetben: úgy játszani, hogy ne lehessen felfedezni a játék elemeit. (…) Áttetszőnek lenni, vállalni a szűrő mivoltot, s nem beleakaratoskodni a teremtődésbe. Így egy kicsit háttérben marad a személyiség, de éppen ezáltal nyeri el jutalmát. Mindig ezt éreztem, érzem Domján Edit művészetében: az önfeláldozást. Személyisége feláldozását egy-egy figura megteremtése érdekében. A színészet neki nem önmutogatás, csak önátengedés. Engedi, hogy egy alak, egy emberi sors kölcsönkapja hangját, gesztusait, érzelmeit. Egész lényét.” Művészportré: Domján Edit. Film Színház Muzsika, 1968/ 41. 20. ADT
Bónusz videók: Oldás és kötés, Új Gilgames, Othello Gyulaházán
