Papageno Radio
Címlap Gombócért és rétesért cserébe komponált Mendelssohn

Gombócért és rétesért cserébe komponált Mendelssohn

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Az még gombócból is sok” – tartja a mondás. Nos, a zenetörténet fura szerzete, Felix Mendelssohn-Bartholdy tudott volna vitatkozni ezzel az ínyenceknek egyenesen sértő kijelentéssel. A szerző ugyanis bármit megtett egy tál ízletes gombócért. Akár komponált is…

Rovatunkban nemegyszer említettünk olyan komponistákat, akik örömmel gondoltak a hasukra, akik szerettek jó ételeket főzni vagy csak enni. Rossini receptjei és Satie különc diétája után most egy zenei kuriózum következik. Történetünk a 18. századi hagyományokig nyúlik vissza.

A zeneszerzők ekkoriban szinte kizárólag megrendelésre komponáltak. Fizetségük lehetett pénz, de a megrendelő gyakran értéktárgyakkal ellentételezte a zeneművet. (Ennek a kornak a közkedvelt „valutája” volt például a tubákos szelence.)

Ide kapcsolódik:
Zenei zsenije beárnyékolta gasztronómiai tehetségét - Ilyen volt Gioachino Rossini konyhája

A másik fontos szokás, hogy a szerzők nem írtak csak úgy, az asztalfióknak versenyműveket. Azokat kivétel nélkül tehetséges virtuózok, konkrét muzsikusok ihlették. Az abszolút főnyeremény tehát az volt, ha a komponista talált egy inspiráló művészt, aki a kölcsönös tisztelet jegyében hajlandó volt legalább egy tubákosszelencényit fizetni egy vadonatúj kompozícióért. Az előadónak lett új műve, amelyben megcsillogtathatta hangszeres vagy énekes tudását, a szerzőnek pedig színpadra került az alkotása – tipikus win-win helyzet.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

És akkor ugorjunk előre 1832 utolsó napjaira, amikor a müncheni udvar híres klarinétosa, Heinrich Joseph Baermann és fia, a klarinéttal rokon basszetkürtön játszó Carl turnéjuk során Berlinbe téved, abba a városba, ahol jó barátjuk, Mendelssohn is lakik. A szerző módfelett örült a látogatásnak, mert egykori müncheni útjának nemcsak e két kiváló barátot köszönhette, hanem emlékezetes étkezéseket is. És ahogy Bachnak napokig kellett gyalogolnia, hogy hallhassa Buxtehudét élőben, hiszen nem léteztek még felvételek, úgy bizonyos ételspecialitások sem jutottak át a határon maguktól. A szakácsként sem ügyetlen müncheni barátok tehát egyet jelentettek az osztrák-bajor fogások házhoz jövetelével.

Ide kapcsolódik:
Egy étvágygerjesztő zenei emlékhely

Furcsa vagy sem, a következő megállapodás született Baermannék és Mendelssohn között: előbbiek elkészítik a szerző két kedvenc ételét, a gőzgombócot (Dampfnudeln) és a túrós rétest (Rahmstrudel), utóbbi pedig olyan művet komponál a két hangszerre, amelyet elő tudnak adni koncertkörútjukon. Így esett, hogy Mendelssohn kosztért cserébe komponált.

„Amikor a kijelölt időpontban (reggel 9-kor) megérkeztem az otthonába – emlékezett vissza Carl Baermann –, Mendelssohn séfsapkát nyomott a fejembe, kötényt kötött a derekamra és fakanalat tuszkolt annak övébe. Ezután saját magát is alávetette mindennek, de a fakanál helyett egy pennát tett a füle mögé, és a személyzet nagy örömére levezetett engem a konyhába. Aztán visszatért, ahogy ő nevezte, billentyűs kemencéjéhez, ahol keverte, gyúrta, sózta, borsozta és édesítette, majd fűszeres szósszal, pokoli tűzben kisütötte művét. (…) Még aznap kipróbáltuk a duót, és néhány apróbb hangszertechnikai javítást követően apám és én jobban el voltunk ragadtatva a bájos darabtól, mint Mendelssohn a gombóctól és rétestől, bár megesküdött rá, hogy a gombóckölteményem zseniálisabb volt, mint az övé.”

Így született a klarinétra, basszetkürtre és zongorára írott F-dúr (op. 113), majd néhány hónapra rá a D-dúr (op. 114) koncertdarab.

Promóció

X
X