Budán, a Krisztinavárosban, közel az Alagút bejáratához, négy utca határolja a ma is 2. számot viselő háztömböt. A korábban a helyén állt, a háborús pusztítás áldozatává lett épületben élte utolsó hónapjait az 1903. március 29-én elhunyt Dankó Pista nótaköltő.
Pályája csúcsán apjától örökölt tüdőbaj támadta meg. Betegségének hírére közadakozás indult gyógykezeltetésének költségeire. Ebből, és a kultuszminisztérium által adományozott összegből egy télen át kezelték San Remóban. Onnét is küldött haza dalokat… Ha eladja csengődi házát, talán még elutazhatott volna, ám kedves tanyáját mindenképpen feleségére akarta hagyni. Utolsó hangversenykörútja után is oda tért haza, s betegsége súlyosbodásával onnét vitték Budára, rokonok oltalmába.
A Pauler utcai házban felesége egyik testvére, Joó Irén és férje, Wlossák Gyula kataszteri mérnök élt, ők nyújtottak otthont betegségében Dankó Pistának és feleségének, Joó Ilonkának.
A jóbarát és alkotótárs Pósa Lajos másnap megosztotta a Budapesti Napló olvasóival a muzsikus halálának történetét:
„Az utolsó hónapokban Dankó Pista már súlyos betegen feküdt sógorának Vlossák mérnöknek Pauler utcai lakásán. Nyolc napja már semmit se tudott enni. Tegnap este nagyon rosszul lett. Érezte, hogy utolsó óráiban van. Erőszakkal azt követelte, hogy vigyék Pósa Lajos lakására, mert búcsúzni akar tőle. Éjjel agóniába esett. Ma reggel 9 órakor azonban magához tért és környezetétől érzékeny búcsút vett. Sógorával kezet fogott, megköszönte jóságát.
— Isten veled — úgymond — többet már nem látlak.
Feleségét megcsókolta és így szólt hozzá:
— Isten veled, édes feleségem. Vigyázz magadra, hogy bajod ne essék. Én messze elmegyek, érzem, hogy meghalok. Áldjon meg az Isten.
Azzal kissé felemelte fejét, néhány perc múlva visszahanyatlott és egynegyed 10 órakor meghalt.”
Írása után egy felhívást is közreadott:
„Cigányok!
Lehullott a ti koronátok! Dankó Pista meghalt! Könny fakad a szívemből, mikor ezt veletek tudatom. Jöjjetek el a temetésére. Húzzátok el koporsója mellett: …Most van a nap lemenőben … Eltörött a hegedűm … Sirassuk meg a dalok királyát!”
Pósa elbeszéléséből az olvasható ki, hogy Dankó itt halt meg, a Pauler utcában, míg máshol a Rókus kórházat említik, miszerint oda szállították be az utolsó napokban. Sajnos, a hivatalos forráshoz egyelőre nem lehet hozzájutni, a kerület halálozási anyakönyvei csak 1919-től találhatók a FamilySearch oldalán.
A rokonok lakása lett a gyászház: szegedi temetése előtt innét búcsúztatták Dankó Pistát. A Tolnai Világlapja tudósításában elolvashatjuk a részleteket:
„A Pauler-utcai gyászház és környéke egészen megtelt az egykori tisztelők seregével, akik most könnyezve állták körül a ravatalt. A megboldogult egyik tisztelője volt Aschenbrener József segédlelkész is, aki az udvaron felállított barna érckoporsót beszentelte. A szertartás alatt a Népszínház kara énekelt, majd a lelkész imát mondott, amelynek elhangzása után Herczeg Ferenc lépett elő, és szívreható hangon búcsúztatta el a drága halottat. Herczeg után B. Fejér Jenő tartott beszédet a zeneköltők részéről, mire a koszorúkkal megrakott koporsót a gyászhintóra tették. Aztán megindult a rengeteg tömeg a pesti oldal felé. Az együttes zenekarok Rácz Pali vezetése alatt rázendítettek Dankó Pistának erre a három nótájára: „Most van a nap lemenőben…”, „Eltörött a hegedűm…” s „Volt nékem egy szép szeretőm…”-re.
Az óriási emberáradat alig tudott mozogni, különösen az Alagútban, ahol a zenészek kénytelenek voltak a szomorú dalokat abbahagyni. Közel háromnegyed hat óra volt, amikor a beláthatatlan menet a pesti oldalra ért,
mialatt a cigányok a szomorúbbnál szomorúbb Dankó-nótákat játszották a Fürdő-utcán s Váci-körúton végig a nyugati pályaudvarhoz menet. A koporsót ott egy teherkocsira helyezve, Szegedre indították. A halottat az elhunyt családtagjai, valamint Pósa Lajos, Tömörkény István és a szegedi küldöttség kísérték.”
A Vasárnapi Újság szerencsére közölt két amatőr felvételt a búcsúztatásról, az egyiken valamennyire láthatjuk az eredeti házat is.
Szegeden a Belvárosi temetőben, a város által biztosított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Azóta mellette nyugszik 1944-ben (!) elhunyt felesége is. Majd egyszer sírjukhoz is ellátogatunk a bloggal.
Források:
Csongor Győző: Hulló levél, sárga levél… Regényes emlékezés egy magyar dalköltőre. Szeged, 1997
www.szinészkönyvtár.hu (sajnos, ma már nem létező oldal…)
Arcanum