A Hubay-hegedűiskola örököse, Bartók kamarapartnere – Zathureczky Ede élete

Szerző:
- 2021. január 28.
Zathureczky Ede

14 éves korában került be Hubay Jenő akadémiai osztályába, később pedig Európa és Amerika koncerttermeit is bejárta. Elmúlt idők nagy magyar hegedűsei sorozatunkban ezúttal Zathureczky Edével (1903–1959) foglalkozunk.

1910-ben kezdte zenei tanulmányait, 1918-ban került Budapestre, ahol tizennégy éves kora ellenére Hubay Jenő egyenesen saját akadémiai osztályába vette fel, és hamarosan egyik legkedvesebb növendékének tartotta. Részben ennek tulajdonítható, hogy az elkövetkező évtizedek során egyre inkább őt tekintették a Hubay-hegedűiskola méltó őrzőjének.

A budapesti Zeneakadémián 1922 májusában szerzett előadóművészi oklevelet. Koncertező művészként karrierjét az 1923 januárjában Hubay vezényletével rendezett budapesti hangversenye indította, amelyen a megjelent impresszáriók is felfigyeltek tehetségére. Ettől kezdve Európában és Amerikában is nagy sikerrel koncertezett. 1929–től a Zeneművészeti Főiskola tanára, Hubay Jenő asszisztense lett.

Az 1930-as évek közepétől szoros együttműködést alakított ki Bartók Bélával, több hazai és külföldi hangversenyen léptek fel együtt. Előadói repertoárjában ettől kezdve a virtuóz karakterdarabok helyett elsősorban a klasszikus-romantikus szonátairodalom került előtérbe.

Hubay 1937-ben bekövetkezett halála után a hegedű tanszakon a mesterképzést felfüggesztették. Az 1943 őszétől újból elindított mesterképző vezetője végül Zathureczky lett, és ekkor Dohnányi Ernő utódaként őt nevezték ki a Zeneakadémia igazgatójává is, ahol 1956-ig, Egyesült Államokba való emigrálásáig megtartotta pozícióját.

A második világháború utáni pár évben, 1946 és 1949 között Európa majdnem valamennyi jelentős zenei központjában fellépett, kortárs zeneszerzőkkel került személyes kapcsolatba. 1949 után a bezártság következtében már csak a kelet-európai országokban koncertezhetett.

1956 novemberében egy rádiófelvétel kapcsán Bécsbe utazott, majd onnan barátai rábeszélésére az Egyesült Államokba ment. 1957-től elvállalta a bloomingtoni Indiana University hegedű tanszakának vezetését, de a következő évben már hazatérését tervezte. Egy évvel halála előtt, 1958-ban találkozott Dohnányi Ernővel is az idős zeneszerző floridai otthonában.

1959. május 31-én váratlanul halt meg Bloomingtonban, Bartókhoz hasonlóan már ő sem térhetett többé vissza hazájába.

Leghíresebb tanítványai között olyan világhírű magyar hegedűművészeket említhetünk, mint Kovács Dénes, aki utóda lett a Zeneakadémia hegedű tanszakán és az igazgatói székben egyaránt, Komlós Péter, a Bartók vonósnégyes 2017-ben elhunyt vezetője vagy Pauk György, a londoni Royal Academy of Music hegedű tanszakának vezetője, aki londoni tanszakát is tanáráról, Zathureczky Edéről nevezte el.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo