Legközelebb január 23-án 15, 19 és 22 órakor lesz online elérhető a Budapesti Operettszínház nagy sikerű, Bozsik Yvette által rendezett, új elgondolásokban gazdag, színes látványvilágú János vitéz előadása. A Francia királykisasszonyt alakító Fischl Mónikával beszélgettünk, aki többek között arról mesélt, milyen fontossága is van manapság annak, hogy a művészet segítségével megnyíljunk egy pozitívabb, színesebb világ felé.

- hirdetés -

– Miért lehet különös fontossága és ereje ennek az előadásnak?

– Szerelemről, hazaszeretetről, olyan örök érvényű igazságokról szól a János vitéz, amik teljesen kortalanná teszik. Kacsóh Pongrác muzsikájával és a népmesei motívumokkal végtelen dimenziókba, elképesztő lelki mélységekbe kalauzol minket. A jelenlegi krízishelyzetben nagyon nagy szükség van az ilyen tisztító erejű, nyíltszívű darabra. Képes arra, hogy megnyugtasson, feltöltsön, kikapcsoljon a covid19-cel, vakcina-kérdésekkel, politikai, ideológiai pro és kontra harcokkal teli mindennapokban.

– Milyen eszközei lehetnek erre egy daljátéknak?

– Azt hiszem, hogy mi, művészek, a lelkünk és hitünk által tudunk segíteni az embereken. Teljesen másfajta életvitelt kell folytatnunk, mint amilyet megszoktunk, és ez hosszú távon őrületesen frusztráló és feszítő. Az előadás által viszont, ha rövid időre is, de kit tudunk lépni a nem is szürke, de már szinte fekete valóságunkból egy sokkal elemeltebb, színesebb valóságba. Ez nem menekülés, hanem egyfajta töltődés. Czigler Balázs díszlete és Berzsenyi Krisztina jelmezei elsöprő erejű képi világot hoztak létre, hirtelen egy filmszerű, varázslatos képi világban találjuk magunkat.

Fischl Mónika – fotó: Gordon Eszter

– Bozsik Yvette rendezése miben hozott új színt a János vitéz palettájára?

– Az Operában csináltam néhány évvel ezelőtt ezt az előadást, de a mostani elgondolás sokkal közelebb áll hozzám. Yvette közvetítésében a János vitéz az elveszett csendet és tisztaságot próbálja visszacsempészni. Olyan világot igyekszik elénk tárni, ami a 21. században már nem része a mindennapjainknak. Yvette sajátos és különleges mozdulatművészetén keresztül gyönyörű lélekbeszéddé formálódik az előadás. A hangsúly egyértelműen a belső világunkra helyeződik, minden hangnak, mozdulatnak, még a lélegzetvételnek is a lélek legmélyebb, legőszintébb rétegeiből kell megszületnie. Nincs stressz, csakis énidő van, mígnem észrevesszük, hogy a csend beszélni kezd hozzánk.

– Bejárja ezt az ívet az általad alakított Francia királykisasszony is?

– Roppant erős a karakter jellemfejlődése, hiszen egy elkényeztetett, hiú lányból igazi emberi lény alakul a történet folyamán. A mély szerelmi bánat és veszteség által lesz az, aki. Szembesül azzal, hogy hiába rang, cím, gazdagság – ez mind külsőség csupán, ami nem képes felülmúlni, pótolni a legbensőbb vágyát és érzelmét. Az ezzel való szembenézést Yvette gyönyörűen rendezte meg azzal, hogy a második finálé végén leveszem a parókám és lemosok minden festéket az arcomról. Ez a szimbólum számomra is katartikus élmény. Fontos megjegyezni még ide kapcsolódóan azt, hogy rá kell ébrednie ennek a Francia királykisasszonynak, hogy a boldogság egy furcsa, titkos ajándék, ami egyesek állandó társa lehet, mások elől pedig elrejti magát.

– Melyik számodra a legkedvesebb, legizgalmasabb jelenet az előadáson?

– A harmadik felvonás, egy szakrális csoda. Légies koreográfia, páratlanul szép mozgásművészet kíséri ekkor az előadást. A vágyak, az álomvilág beteljesülése, Tündérország, ami szemben áll a halál birodalmával. Az újjászületést, az élet örökös körforgását, a reményt két kisgyermek jelképezi, hiszen minden vég valami új kezdete.