Ha tartanak előadásokat, hogyan védekezzünk a vírus ellen egy színházi vagy operaesten? Lehetünk-e udvariasak úgy, hogy maszk takarja az arcunkat, és kezet sem foghatunk? Felsegíthetjük-e a kabátot? Mennyire mehetünk közel a másikhoz? Schiffer Miklós stílusszakértő válaszol.
– 2020. november 11-től ismét veszélyhelyzetet hirdetett a kormány. Azonban az azt megelőző időszakban megengedőbbek voltak az előírások, és valószínűleg a kritikus időszak elmúltával ismét enyhébbek lesznek. Hogyan lehet a járványügyi szabályokkal együtt élni a színházban?
– Kezdem azt gondolni, senki nem tudja, mik a pontos szabályok. A koronavírus ismeretlen és szokatlan az életünkben, és ősztől egy olyan fertőzési periódusba értünk, amiben a maszkviselés fontos szerepet kapott. Fogadjuk el, hogy kell a maszk minden olyan esetben, ahol közeli kontaktusba kerülhetünk másokkal. Nyilvánvalóan a színház is egy ilyen hely, ahol a nézők általában szűk széksorokban ülnek. (Az Opera ültetésrendje mindig eleget tesz a legszigorúbb járványügyi előírásoknak – a szerk.) Szerintem az első számú védelem az önkontroll. Ha valaki úgy érzi, nincs jól, ne menjen közösségbe!
Ha ez a vírus valóban olyan sokáig lesz velünk, mint mondják – tehát akár évekig is –, akkor valószínűleg ki fog alakulni egy pontosabb protokoll is.
– Mi a helyzet a sorban állással, a kabát felsegítésével, ajtótartással, üdvözléssel?
– Azt hiszem, ennek nincs köze a maszkhoz. Ezek udvariassági szabályok, amelyeket egyesek betartanak, mások pedig sosem… Nem hiszem, hogy az arc részleges eltakarása befolyással van arra, hogy ki mennyire udvarias. De azt például nehéz kezelni, ha valaki puszit kezdeményez, mert ha elutasítjuk, jöhet a megjegyzés: „ne legyél ilyen félős!” Sajnos, a magyarok nem a toleranciájukról híresek, pedig fontos lenne, hogy elfogadjuk a másikat.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– Hogyan tudunk udvariasak lenni, köszönni úgy, hogy valamivel el kell takarnunk az arcunkat, és kezet sem foghatunk?
– Erre van egy érdekes módszer, amit egyre gyakrabban látok, és magam is jó ideje alkalmazok. A buddhista köszönéshez hasonlatos: két összetett kéz és egy kis meghajlás. Az ököl- és a könyökpacsi üdvözlésnek jó, de inkább poénkodónak tartom. Abban, hogy az ember kicsit meghajol és a kezeit összeteszi, van valami tisztelet, afféle pozitív üzenet. Egyébként sok kultúrában egyáltalán nincs kézfogás, ezt inkább egy fejbiccentős, elegáns bemutatkozással helyettesítik. Véleményem szerint most jobb ezt követni. Ha az egészségügyi előírásokat nézzük, minden egyes bemutatkozás után el kellene menni kezet mosni, de valljuk be, ez nem túl életszerű.
– Ha maszk van rajtunk, értelemszerűen a hangerőt is feljebb kellene emelnünk, ha mondanánk valamit a partnerünknek a produkció közben. Hogyan tegyük ezt úgy, hogy mégse zavarjuk a környezetünket?
– Előadás alatt nem beszélünk. Ez a megoldás.
– Változatlanul nem létezik maszkviselési divat? Nyáron úgy fogalmazott, ez inkább egyfajta jelenség.
– A divat egyik fogalmi eleme az önkéntes követés. A maszkviselés azonban nem önkéntes, hanem egyfelől kényszer, másfelől előírás. Az első hullám alatt több dizájner darabot is piacra dobtak, de azt tapasztaltam, hogy az emberek idővel rájöttek, sokkal fontosabb a praktikum. Én például azt a típust kedvelem, amit el lehet dobni, amit nem kell kimosnom újra és újra. Az anyag kérdése is érdekes, hiszen aki kicsit is jártas a szövetek világában, az tudja, hogy a tizedik mosás után a szövésállomány elpuhul, átjárhatóbbá válik. Ezt figyelembe kell venni a textilmaszkok használatánál.
Szerintem egyébként is két típusú ember van: az egyik az ún. sebészeti maszkot, esetleg légzésvédő eszközt visel, a másik pedig különböző dizájndarabokat – ezek a nagymama által varrottól a divatcég által forgalmazottig nagyon széles skálán mozognak. Olyat is láttam már, hogy valakinek abból a kockamintából volt az arcvédője, amilyen kockás inget viselt. Károly herceg például olyan maszkokat hord – persze mindig az öltözékéhez illőt –, amelyeket egy alapítvány készített, jótékony célra. Azt nyilatkozta, tekintsük ezt egy újfajta kiegészítőnek, akár a nyakkendőt, vagy a díszzsebkendőt.
– Mennyiben lehet mindez önkifejezési forma?
– Ha valaki ebben találja meg magát, és úgy gondolja, ezzel ki tud valamit fejezni a saját személyiségéből, akkor miért ne? Nagyon jellemző, hogy különböző rendezvények saját darabokat készíttetnek, előfordul olyan is, ahol a politikus a pártja logójával ellátott arcvédőben jelenik meg a tévében. Biztos, hogy lesznek, akik az egyenlőségért vívott harc jelszavait fogják a maszkjukon viselni, mások a szivárvány színeit.
Ez egyfajta önkifejezési mód lesz, ha a vírus valóban hosszú távon kísér majd minket.
Ha nem így történik – amiben én nagyon reménykedek –, akkor ez egy olyan geg, ami vissza-visszatérhet, de a maszk berobbanását a divat világába nem tartom valószínűnek. Legfőképp azért, mert a viselése nem egy örömteli dolog… Akárhányszor felvesszük, eszünkbe jut, miért is kell hordanunk: a barátainkra gondolunk, akik átestek már a betegségen, vagy az édesanyánkra, akit nagyon féltünk, nehogy elkapja. A maszkviselés tehát egyfajta szorongást is jelent. Minden egyes alkalommal.
– Mit tapasztal, a trendi dizájnermaszkok mennyiben tesznek eleget az eredeti funkciónak, a védelemnek?
– Ez jó kérdés. Az egyik cég nemrég küldött nekem egy nagyon komoly, professzionális darabot. Tényleg úgy van megvarrva, hogy tökéletesen rásimul az orra, takarja az állat, szűrőt is lehet beletenni. De a különbség talán nem is a formavilágban, inkább az alapanyagban keresendő. A nagy, angol szabóságok például tradicionális angol tweedből készítettek maszkokat. El sem tudom képzelni, hogy lehet elviselni ezt az arcon! A borostásoknak, szakállasoknak ráadásul külön probléma, hogy a bőr hamar begyullad a maszk alatti levegőtlenségtől. A szemüveg pedig bepárásodik. Szerintem kevesen keresnek dizájnerdarabokat. A többség inkább arra összpontosít, hogy minél egyszerűbben, és minél hatékonyabban oldja meg ezt a kérdést.