Nagyvárad komolyzenei életében szerencsére mindig akad egy család, vagy épp egy olyan elszánt muzsikus, aki zenei tekintetben koncentrált mód ténykedik Nagyváradon szervezőként, mecénásként, előadóként, vagy akár eseményeknek önálló finanszírozójaként is. Ilyen személy volt Beleznay Antal is.

Így emlékezik a kortársról, barátjáról, a nagyváradi születésű Dutka Ákos költő, újságíró, amikor a „dalköltő” a Holnap városában egy-egy nagyváradi kávéház teraszán megjelent

„Egy lobogó sörényű, alacsony, nagyhomlokú emberke jön a feleségével, az operaénekesnők komor fekete eleganciájával. Az öreg Hamza rázendít: Fekete virágú karcsú liliomszál… A közönség feláll. Észrevették a közelgő párt, Beleznay Antalt, a nóta szerzőjét.” 

De mi is, annyi idő után, meghatottsággal gondolunk a kedves jelenetre és arra, hogy milyen tisztelettel vette körül Nagyvárad közönsége akkoriban kedvenc zeneszerzőjét. Beleznay Antal 1857. január 13-án született Jászberényben. Édesapja kántor volt, akitől egyben zenei tehetségét is örökölte. Így, hamar mutatkozó zenei képességét, hozzáértő irányítással (Jászberényben Riszner József és Bastl József karmesterektől tanult) rövid idő alatt eredményesen fejlesztheti. Tanulmányai elvégzése után – átmenetileg – szülővárosában telepszik le, ahol azonnal kórust szervez, és tevékenységével országos hírnevet vív ki magának. 

Ennek eredményeként hívják meg Nagyváradra zenetanárnak. Első közönség előtti fellépése Nagyváradon 1889. március 16-án volt, a helyi Jogakadémia 100 éves jubileuma alkalmából, ahol rátermett zongorakísérőként mutatkozott be az egész estet betöltő műsor keretén belül. A Helyi Magán Zenekörben is aktív szerepet vállalt. A tanítás mellett bekapcsolódik a helyi zenei élet forgatagába, és 1891-ben ő lesz az, aki szakmai tekintetben magas elvárásoknak megfelelően szervezi meg a helyi Filharmónia kórusát (a Nagyváradi Filharmóniát 1888-ban alapították). Még ez évben, 1891. december 19-én be is mutatkoznak egy sikeres hangversenyen. Mint kórusvezető, addig is közismert volt, de azzal, hogy a szimfonikusok hangversenyén az új kórussal közreműködött, egycsapásra magára terelte a hangverseny-látogató közönség figyelmét, és jogos elismerését. Ezt követően több alkalommal vezényli a nagyváradi Filharmonikusokat. A repertoárból megemlítjük Beethoven és Haydn oratóriumait. 

Hangversenyek résztvevő fellépőjeként összesen tizenkétszer lépett fel Nagyváradon: a Sas Palota nagytermében 8 alkalommal, a Színkörnél 1 alkalommal, a Kereskedelmi Csarnok nagytermében 2 alkalommal, a Püspöki Palota nagytermében pedig 1 alkalommal. Többször fellépet Kersch Ferenccel – akiről az előző cikkekben is említést tettem. A korabeli teljes városi zenei életnek  „háttérben” viszont szervezői munkája elengedhetetlen volt több tucat hangverseny létrejöttét illetően.

De emlékezzünk meg nagyon röviden a zeneszerző Beleznay Antalról is, mert elsősorban az. A dalok mellett ír miséket, kisebb egyházi műveket és szimfonikus zenét is. Tárogatóhang című alkotását 1904-ben mutatták be Budapesten. Dalai, a rádió hullámain elég gyakran felcsendülnek abban a korban. A kortársai is értékes zeneszerzőnek tekintették. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nótafának nevezték. (Dutka Ákos is emígy szerette meg) Az elnevezésben nem volt semmi túlzás.

Valósággal ontotta magából a szebbnél szebb dalokat. 

Megzenésítette Endrődi Sándor kuruc dalait és több más magyar költő verseit. Ezen kívül két misét és néhány egyházi művet, valamint zongoraműveket és kórusműveket is írt.

A gazdag daltermésből pedig íme egy néhány: Édesanyám nem tudok elaludni; Két gyöngye volt a falunak; Egy szomorú csillagtalan éjjel; Juhászlegény; Egyszer esik esztendőben; Sárgadinnye levele. A dalkedvelők, ma is magukénak érzik e kis mûveket és akarva-akaratlan – a szerzőt nem ismerve – népdalként terjesztik. 

 

Ha ezt a cikksorozatot befejezem, szándákomban áll ezeket az alkotásokat is pontosan „leltározni”, és a kutatási eredményeket közzétenni. Nagyváradon két komoly kórussal kapcsolatos publikációja jelent meg: Gyakorlati énektan (Nagyvárad, 1888), valamint a 20. századi magyar zene. (Nagyvárad folyóirat, 1900). Összeállított egy iskolai énekgyűjteményt, amely többször is kiadtak, ezen kívül az alap- és középfokú ének- és zeneoktatásban fontos tankönyveket és más segédkönyveket írt és szerkesztett.

 

Műveit a mai  napig játszák Nagyváradon.

1915. szeptember 26-án hunyt el Nagyváradon (utolsó fellépése városunkban 1915. január 31-én történt meg). Nyilvánvaló volt, hogy temetésén nagy tömeg fog megjelenni, ezért a ravatalt az állomás előtti téren állították fel. Az olaszi temetőben az írók és művészek nevében Sas Ede búcsúztatta: „a költő, a művész dicsősége az a nap, ami felszárítja a könnyeket és fényt, ragyogást varázsol a szomorúság éjszakájának helyébe.”

Tiszteletére 1915 januárjában országos Beleznay-ünnepségeket tartottak. Halála utáni első emlékkoncertet a Katholikus Körben rendezték meg 1916. február 6-án, ahol a város zenei életében vállalt szerepéről Buday Alajos emlékezett meg az egybegyűltek előtt. Ez alkalommal a Nagyváradi Székesegyház és Karthólikus Kör dalárdája, valamint a helyi  Honvédzenekar lépett fel  Resch Mihály vezényletével. Műsoron a Beleznay-művek mellett Scharf  Károly Gyászhangok Beleznay Antal emlékére c. műve, valamint Mozart Requiemjének pár tétele is felcsendült (Sanctus, Lacrimosa, Dies irae).

Jászberényben utca viseli a nevét, Szülőháza (Bercsényi utca 33.) homlokzatán emléktáblát állítatott a Jászberényi Keresztény Nőegylet. Bizony ő is megérdemelne egy emlékplakettet nem csupán Jászberényben, hanem Nagyváradon is.