Az 50-es évek végén több amerikai filmben is háttérzeneként szólt a jazz.
- hirdetés -
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
Kobo
Nook
DiBook
Susan Hayward Oscar-díjat nyert azért az alakításáért 1958-ban az I Want to Live! (Élni akarok!) című filmben, amely San Franciscóban, sokszor a város éjszakai életében játszódik, és egy igaztalanul gyilkossággal vádolt prostituált történetét eleveníti meg. San Francisco? Éjszakai élet? Természetesen a felnőtteknél ehhez az akkori jobb bárokban még mindig a jazz, főként modern jazz szolgáltatta a zenei hátteret, ebben az esetben a Gerry Mulligan Septet, melynek a filmben hallható zenéje is megérdemelt volna egy Oscart. Baritonszaxofonon Gerry Mulligan, trombitán Art Farmer, harsonán Frank Rosolino, fuvolán és altszaxofonon Bud Shank, zongorán Pete Jolly, bőgőn Red Mitchell és a dobon Shelly Manne, vagyis a kaliforniai jazz színe-java hallható.
1959-ben Brubeck Time Out és Miles Davis Kind of Blue című albumának születési évében, amikor a jazz teljesen komilfóvá vált az amerikai, de még az európai értelmiség bizonyos köreiben is, már egyáltalán nem volt rendhagyó, hogy a rendező, Otto Preminger Duke Ellingtont kérte fel az Egy gyilkosság anatómiája (Anatomy of a Murder) filmzenéjének megírására és felvételére. Ez volt az első alkalom, hogy amerikai filmhez afroamerikai szerzőpáros (mert Billy Strayhorn is besegített) komponált zenei kíséretet anélkül, hogy megjelenítették volna a zenekart, vagy anélkül, hogy a cselekménynek afroamerikai szereplői lettek volna. A címadó szám csodálatosan sejteti a cselekmény hátterében meghúzódó erőszakot.
Ugyanabban az évben készült el az Amerikában uralkodó faji előítéletet kíméletlenül bemutató, roppant izgalmas és happy end nélküli krimi, az Odds Against Tomorrow (Előny a holnappal szemben) a karibi születésű Harry Belafontéval a főszerepben, amelyben a cselekményen átvonuló visszafojtott feszültség zenei ábrázolása a Modern Jazz Quartetre hárul, amelyet a film egyes betétjeiben kiegészít a zongorista Bill Evans és a gitáros Jim Hall. Ez volt az amerikai filmzenében az intellektuális cool tetőfoka.
