Tavasz óta gyakorlatilag zárva tartanak a színházak. Nézhetünk előadásokat a világ bármely tájáról, élőben és felvételről, így eljuthatnak hozzánk olyan produkciók is, amelyeknek csak hírét hallottuk. De ennél talán fontosabb – hiszen a jó színház minden tekintetben reflektál a világra, amelyben élünk –, olyan új projektek indultak el, amelyek érvényessége a járvány elmúlta után is megmarad. Ezekből a friss kezdeményezésekből válogattuk ki a legizgalmasabbakat.
A színházi neveléssel foglalkozó műhelyek áttették működésüket az online térbe, és nem csupán az iskolai csoportoknak tartanak online foglalkozásokat, hanem felnőtteknek is. A Szkéné Rakpart3-jának Köztünk marad című, saját fejlesztésű online színházi játékába Zoomon kapcsolódhat be a 16 szerencsés résztvevő, akinek sikerült jegyet venni a programra. A kis létszám miatt jut (ráadásul még továbbá osztódunk) mindenki aktívan tudja alakítani a történetet, amelynek alaphelyzetéban adott két ember, akik korábban minden kapcsolatot megszakítottak egymással, múltjukban feldolgozatlan, kibeszéletlen titkokkal, ám egyikük megtöri a csendet. A résztvevők közvetlenül alakítják a történetet, amelyet a játék utolsó etapjában az addigi megfigyelői pozícióból előadóira váltó két színművész ad elő. Bánfalvi Eszter, Bozó Andrea, Eke Angéla, Király Attila, Nagypál Gábor, Szikszai Rémusz csak néhányan azok közül, akik már játszottak és játszani fognak. Sokan az online színházi események elleni érvként az „itt és most” hiányát hozzák fel. A Köztünk marad improvizatív jellege nekik tökéletes cáfolat.
A Trafóban hétfőtől péntekig most is kreatívan alkalmazkodnak a körülményekhez. Tematikus rendszerben kínálnak nézni- és hallgatnivalókat minden hétköznapra, amelyek között vannak virtuális műteremlátogatások, online táncórák, live setek, performanszok, beszélgetések, zene- és színháztudományi webinarok. Péntekenként pedig olyan színházi és táncprodukciókat streamelnek, amelyek vagy kifejezetten az online térre készülnek, vagy egy meglevő előadást adaptálnak a speciális helyzetre.
Már az online tér adta interaktivitásra, zoomtermi projektként készítette egy bábrendező és egy dramatug szakos hallgató, Gardenö Klaudia és Komán Attila a Mihaela-ügyet. Az alapanyag Gianina Cărbunariu drámája, amely a Manna Produkció és az SZFE koprodukciójában élő, valódi részvételi színházi előadássá alakult át. Egy fiktív magyarországi város lakóivá válnak a résztvevők, akik arról értesülnek, hogy az állatkertből megszökött a tigris. A televízió megszakítja adását, mi a stúdióban ülő műsorvezető és a külső bejátszások segítségével pedig követhetjük az eseményeket, sőt akár át is vehetjük az irányítást. Akár többször is válthatunk álnevet, lehetünk komolyak, de elkezdhetünk trollkodni is, ahogy kedvünk és belső morális mércénk engedi. Mit jelent a média hatalma? Mire lehet használni? Hogyan alakíthatók, manipulálhatók a hírek? A játék nem csupán a tigris bőrére megy, hiszen a zoomtermen kívül bennünket érintenek a kérdések.
Az Operett Tudor a nevével nem árul zsákbamacskát: az operettről szól. Az operett célja az önfeledt szórakoztatás, hangzik el az egyik részben, de az Operett Tudor nem csupán szórakoztat, hanem ismeretterjesztést is végez. A heti rendszerességgel jelentkező epizódokban Peller Károly kalauzolja a kezdő és haladó operettrajongókat, megismertetve a műfaj történetét, irányzatait, szerepköreit, ebben pedig egy primadonna, egy szubrett, egy bonviván és egy táncos komikus segítik virtuálisan, azaz avatarként, de a legavatottabbak, az ifjú és örökifjú művészek fizikai valójukban, az otthonaikból is bejelentkeznek. Csak azért nem soroljuk fel őket, mert nem akarunk kihagyni senkit sem, inkább nézzék minden kedden 18 órakor a következő részt!
A Miskolci Nemzeti Színház A deszka népe sorozata azokat a közreműködőket mutatja be, akik nincsenek reflektorfényben, nem lépnek színpadra, de az előadások létrehozásában elengedhetetlen szerepet játszanak. Mit csinál az ügyelő, a világosító, a színpadmester, a kellékes? Hol készülnek a díszletek, a jelmezek, és kik tervezik azokat? Mi a zenekar és az énekkar feladata? Varga Andrea színművész viszi el a nézőket a színház műhelyeibe és különböző táraiba, a kisfilmeket a színház Facebook-oldalán lehet megnézni.

A deszka népe: Varga Andrea, Pilinyi Márta – fotó: Gálos Mihály Samu
Szintén a háttérről szólnak az OISTAT Hungary programjai. 1968-ban Prágában alakult meg az OISTAT, azaz a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezete. A hét alapító tagország Csehszlovákia, Izrael, Kanada, NDK, NSZK, Magyarország és USA voltak, az önálló magyar központ 2015-ben jött létre. Facebook-oldalukon heti rendszerességgel zajlanak a tematikus beszélgetések. Ezek között vannak olyanok, amelyek valóban csak a szűk szakmának érdekesek, de a legutóbbi, az Eiffel Műhelyház létrehozásáról szóló alkalom vagy a portrébeszélgetések a színházkedvelők érdeklődésére is számot tarthatnak.