A Nemzetközi Nőnap eszmeisége az elmúlt évtizedekben meglehetősen nagy változásokon ment át. Az egyenjogúsági küzdelemről való megemlékezés mára bukéta és marcipán szívecskék átadásává szelídült. Az ünnep középpontjában a harcos amazonok helyett mára az örök nő került. Az asszonyi szépségideál egyik európai megtestesítője pedig az elmúlt százötven évben: a balerina. Almási Sári.

Ha fellapozzuk a régi albumokat meglepetten szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a sokak által öröknek mondott szépségideál mennyit változott másfél évszázad alatt. Az egykor városszerte csodált lánykák után napjainkban jó eséllyel senki sem fordulna meg az utcán. Hatalmas karrierek, legendás nevek hullottak feledésbe – az énekesekénél is jóval rövidebb tündöklés után.

Müller Katica, Balogh Szidi, Schmidek Gizella, Nirschy Emília, Pallai Anna vagy Ptasinszky Pepi emlékét legfeljebb pár tucat megsárgult fotó őrzi, sokszor még életrajzi adataik sem kerültek be a lexikonokba. Néhányuknak sikerült jó időben jó házasságot csinálni, többségükre azonban az igencsak szűken mért operaházi nyugdíj várt.

Bár a balett közel sem volt olyan fontos a korabeli Budapesten, mint a próza, az opera vagy akár az operett, az első magyar némafilm, az 1901-ben forgatott három felvonásos, húsz jelenetből álló Táncz mégis az Operaház együttesét örökítette meg. Fájó veszteség, hogy ez a különleges érték elveszett, csupán néhány fotó maradt meg a forgatásról. Almási Sári (született Apfel Sarolta) még nem szerepelhetett a filmben, lévén vélhetően 1895-ben született, de már 1905-től az Operaház balettnövendéke. Ugyanazon a január 1-jén lett a színház tagja, mint a tizenkét éves Hügel Hajnalka (alias Honthy Hanna).

A növendékek ebben az időben nem csak balettekben léptek színpadra, hanem operákban is statisztáltak. Így lett Almási első plakátos szerepe 1911 áprilisában a Lohengrin Gottfried hercege, Brabanti Elza hattyúvá változtatott öccse. A következő hat évben sorra kapja a kisebb szóló feladatokat.

Almási Sári életéről semmiféle dokumentum, valódi információt tartalmazó cikk vagy riport nem maradt ránk. Annyi bizonyos, hogy 1916 végén vagy 1917 tavaszán felkarolta őt Garas Márton, a világháborús évek egyik legkiválóbb filmrendezője. Az 1921 előtti időszak a magyar filmgyártás első aranykora volt, melyet olyan nevek fémjeleztek, mint Korda Sándor (Sir Alexander Korda), Deésy Alfréd, a kolozsvári Janovics Jenő, vagy Kertész Mihály (Michael Curtiz).

Garas 1915 és 1921 között kereken negyven filmet rendezett, melyek közül legalább tízben játszotta Almási Sári a második-harmadik női főszerepet – előbb a Hungária, majd a Corvin Filmgyár művészeként. Az alkotások közül több fennmaradt, így az 1917-es Három hét, melyben Fedák Sári komornáját alakította, és az egyik jelenetben táncolt is. Így vélhetően ő az első magyar balerina, akinek művészetéről több mint száz év távlatából ma is némi képet alkothatunk. (A Színházi Élet beszámolója szerint: „A szép, fiatal Almássy Sári kedves jelenség a filmen, tánca pedig külön érdekességszámba megy.”) De szerepelt az első magyar Anna Karenina (Dolly) és Twist Olivér (Nancy, azaz a korabeli stáblista szerint Náncsi) adaptációkban is. A filmkritika-írás igencsak gyermekcipőben járt ekkoriban, a névtelen referensek azonban gyakran megemlékeztek a főszereplőkről:

„Almássy Sári okos és jó játéka és kedves jelensége rendkívül előnyösen érvényesül az egyedüli nőiszerepben. (…) Almássy Sári régi ismerőse a film közönségének, évek óta aratja sikereit a magyar filmeken. Ezúttal is nagyszerűt produkál, és sikeresen oldotta meg nehéz feladatát.”

Almási (olykor Almássi, Almásy vagy Almássy) Sári 1920 után nem szerepel többet a Garas-filmekben. Távozásának okát nem tudjuk. Öt év kihagyás után 1922 januárjától ismét az Operaház tagja lesz, immár magántáncosként. Ha önszántából váltott, időben tette. A műfajhoz még egyszer kerül közel, amikor 1925-ben az Omnia Mozi vezetőségének jóvoltából az Árvák a viharban című Lilian és Dorothy Gish-film előtt egy kis rokokó koreográfiát lejt néhány balerina Almási vezetésével. Miután a filmesek zöme aktívan részt vett a Tanácsköztársaságban, a bukás után többen emigrálni kényszerültek. Részben ennek, részben a gazdasági válságnak köszönhetően az 1920-as évek elején a magyar filmipar elsorvadt. Ekkoriban a Színházi Élet karácsonyi körkérdésére így foglalja össze életét Garas Márton: „Érettségi, Színiakadémia, Magyar Színház, Berlin, Páris, Amerika, harctér, Budapest, Corvin /filmgyár/…?” Kortársaival ellentétben a rendezőnek nem volt szerencséje. Néhány évi berlini sodródás után barátai 1930-ban már szó szerint csak éhen halni tudták hazahozni. Vajon Almási Sári is ott állt mentora ravatalánál?

https://www.youtube.com/watch?v=hXqJ4xJNVts

A balerina az Operaházban nem csak korábbi jó szerepeit kapja vissza, hanem repertoárja is tovább bővül. Főleg olyan figurákkal kínálják meg, melyek erotikus kisugárzást vagy nagyobb színészi képességet is igényelnek. A Carmen, a Tannhäuser, a Thaïs, a Sámson és Delila és a Sába királynője delnői mellett eltáncolja a Sylvia Dianáját, az Orosz táncot A diótörő magyarországi bemutatóján, és egyetlen alkalommal, nem túl jó sajtóvisszhang mellett a Pierrette fátyola főszerepét Dohnányiné Elza Galafrés, illetve Bajor Gizi után. „A táncrészletekkel még tudott valahogy boldogulni, de a pantomimiában, a stilizált mozgásban ritmustalan és kifejezéstelen volt” – írta ekkor a Budapesti Hírlap tudósítója.

Almási Sári nem volt sztár, működésének, magánéletének semmi nyoma a korabeli pletykarovatokban. Egyetlen, meglepően szerény és szimpatikus idézet maradt tőle ránk:

„Magamfajta kis színésznőnek tulajdonképpen minden színpadi megjelenés élményszámba megy. De ha nagyon tárgyilagos akarok lenni, meg kell mondanom, hogy operaházi működésemben legnagyobb eseményem az volt, mikor Gajáry István doktornak Árgyirus királyfi című pompás balettjében táncolhattam és játszhattam olyan igyekezettel és szeretettel, amilyet e bájos magyar mű egy ambiciózus magyar táncos-színésznőből kiválthat.”

Radnai Miklós 1932-ben két pályája végén járó magántáncost küld nyugdíjba, Almási Sárit és Keresztes Mariskát. A direktor elvei szerint ugyanis húsz év táncos múlt után vissza kell vonulni. Keresztest következőleg 1955-ben(!) keresi fel újságíró, Somogyi Vilmos. Almási Sári neve azonban többet nem jelent meg nyomtatásban. Nem tudni, hogyan folytatódott a balerina színpad utáni élete. A holokauszt túlélők listáján szerepel egy 1895-ös születésű, budapesti illetőségű Apfel Sarolta, de nincs bizonyság arra, hogy ez a név azonos lenne a táncosnővel. Almási Sári egykor több mint negyedszázadon keresztül szolgálta a hazai tánc- és filmművészetet. Hiába a főszerepek sokasága, az emlékezet kegyetlen.

Almási Sári ismert filmszerepei:

• Hófehérke – Helén (1917),
• Három hét – Natasa, a fejedelemasszony komornája (1917),
• Karenin Anna – Dolly (1918),
• Barbárok – Szukoff felesége (1918),
• Féltestvérek – ? (1918),
• Twist Olivér – Nancy (1919),
• A legnagyobb bűn – ? (1919),
• A lélekidomár – ? (1919),
• A sárga árnyék – Maud (1920),
• Névtelen vár – Mária hercegnő (1920)