Ritkán szólal meg közéleti kérdésekben, mert félti a színészetét. Nem optimista a FreeSZFE jövőjével kapcsolatban, úgy véli, a független színházak helyzetét egy másik kultúrpolitika tudná megoldani. Ma már máshogy szavalná el a Dicsőséges nagyurak című verset. Mácsai Pált a Telex kérdezte egy videóinterjúban.
“Én nagyon becsülöm a függetlenek munkáját. (…) Az ő kísérletező kedvük, erejük, szabadságuk, a kötöttségektől való mentességük lehetővé teszi számukra, hogy másképp gondolkodjanak, mint mi.”
“A színház egy élő holmi. Ott jelen kell lenni, az egy valódi kapcsolaton alapuló tünemény. És száz százalékig biztos, hogy azt a színházi nyelvet, amelyik a megváltozott világérzékelésünkre, gondolkodásmódunkra reflektálni tud, (…) tehát a színházat, amelyik a jelenkor és a holnap emberének szól, azt nem én fogom megcsinálni vagy a kortársaim vagy az előttem járók, hanem azok, akik jóval utánam születtek.
“Az SZFE ügyében meggyőződéssel és szívből tiltakoztam. De ha elhívnának az egyetemre vizsgát nézni, természetesen elmennék, mert ez a kötelességem.”
“Nem szeretek tüntetéseken fellépni, tehetségtelen vagyok ebben és azt érzem, hogy az ilyesmi lopja az életerőmet, az energiámat, persze néha muszáj…”
“Ültem Kállai Ferenc mellett a Nemzeti Színház társalgójában, és azt mondta, hogy meglátod, egyre rosszabb lesz, majd meglátod, színészként egyre rosszabb…”
“Természetesen rettentően szeretném meglepni a külvilágot. És egyébként igazgatói feladatom olyan helyzetbe hozni a színész kollégákat, hogy ők is meglephessék a nézőt.”
Mácsai Pál mondatainak jelentős részét a Színház Online által szerkesztett formában idézzük.