Baráti Kristóf április 16-án Bartók fiatalkori Hegedűversenyét játssza a Philharmonia Orchestra szólistájaként a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Bartók Tavasz programjába illeszkedő koncerten. A hegedűművész mesélt Bartók zenei nyelvének sajátosságairól, a mesterien felépített versenymű érzelmi fűtöttségéről — és karmesteri ambícióiról is.
– Bartók Szólószonátájából csaknem húsz éve készített lemezfelvételt, és a hegedűversenyeket is játszotta. Hogyan illeszkedik repertoárjába ez a Geyer Stefinek komponált, sokáig ismeretlen mű?
– A hegedűre írt Bartók-repertoár meglehetősen behatárolt, még ha az összes kamaraművét, rapszódiáját és versenyművét is számba vesszük. Engem érdekes módon az 1. hegedűverseny korábban „megtalált”, mint a zenetörténeti kánonban előkelőbb helyet elfoglaló második. Az Erzsébet Királynő Nemzetközi Hegedűversenyen nyert díjam után tűztem a műsoromra. Érdekes a versenymű története. A Geyer Stefinek írt darabot — mivel a zeneszerző és a hegedűművésznő kapcsolata megszakadt — sokáig nem is ismerte a zenei világ, a kéziratban hemzsegtek a személyes megjegyzések. Nekem mesterem, Tátrai Vilmos beszélt először erről a hegedűversenyről.
– Kéttételes műről van szó, ami eleve szokatlan.
– Bartók érett kori Hegedűversenyéről tudjuk, hogy eredetileg azt sem háromtételes versenyműnek szánta, de a Székely Zoltánnal folytatott konzultációja eredményeként abból végül egy konvencionálisabb, a lassabb tételt két gyors közé ékelő alkotás született. Az 1. hegedűverseny első tétele lassan kibontakozó izzás. Hegedűszólóval indul, a zenekar fokozatosan kapcsolódik be a játékba, mígnem kiteljesedik az intenzív szerelmi vallomás. A második rész kissé ironikus — játékos fricska az első rész túlfűtött vallomása után. Táncdallamokon kívül egy kisebb fúga is helyet kapott benne — tehát rendkívül változatos a zenei anyaga, így mi, magyar hegedűsök különösen hálásak lehetünk azért, hogy Geyer Stefi 1956-ban bekövetkezett halála után nyilvánosságra került a kézirat.
– Bartók kottaírása akkurátus, mégis ennek a műnek is ismerjük romantikus vagy virtuóz interpretációját. Mekkora szabadságot ad a zeneszerző az előadóművésznek?
– Bartók zenei nyelvének megértése, megtalálása — a pontos jelzések ellenére — minden előadóművészre feladatot ró, hiszen a megszólalásmódot személyessé kell tennie. Leegyszerűsítés egy-egy előadást efféle általános jelzőkkel illetni.
– A zenei értelmezést tekintve fontos a keletkezés körülményeinek ismerete, az, hogy ez egy erős érzelmekkel átitatott darab?
– Az első tételnek egyértelműen ezt a hangulatot kell megjelenítenie.
Aki volt már szerelmes, érteni és érezni fogja ennek a tételnek a kiteljesedését. Bár szerintem nem csupán a zene romantikája az, ami esztétikai élményt nyújt, hanem a mesteri építkezés is, amely a lágyabb indítástól jut el az egyre erősebben érvényesülő érzelmek csúcspontjáig.
Csaknem huszonöt éve játssza ezt a hegedűversenyt. Úgy képzelem, hogy az idő múlásával párhuzamosan a felfogása is módosulhatott. Egy mű megszólaltatása örök keresés, így nyilván akadhatnak benne idővel más fényben feltűnő részletek. Már csak azért is, mert egy hegedűművész játéka — s így az enyém is — folyamatosan változik. Mégis, ha egyszer az ember igazán meggyőződött arról, hogy mi a zenei tartalom lényege, igazsága, akkor hatalmas fordulatok már nem történnek az előadásában.
– A Philharmonia Orchestrával lép fel. Dolgoztak már közösen?
– Ez egy világhírű londoni együttes, akikkel első alkalommal zenélünk együtt. Mindig élmény, ha az ember egy nagymúltú zenekarral dolgozhat, és külön örülök annak, hogy a fiatal finn származású karmestergeneráció legjobbja, Santtu-Matias Rouvali vezényel majd, aki az együttes állandó karmestere.
– Az utóbbi években Ön is rendszeresen vezényel, legutóbb januárban állt a Concerto Budapest élén. Ez csak mellékesen foglalkoztatja a szólistakarrierje mellett, vagy idővel egyre több teret enged majd a vezénylésnek?
– Szándékom szerint igen, a vezénylés ugyanis számomra szerelem. Zenészként is nagyon sokat ad a karmesteri tevékenység. Rendkívül izgalmas a repertoár, és úgy érzem, van mondandóm a zenekari művekről, s remélem, ki is tudom fejezni mindezt a mozdulataimmal. A zenekarokkal eddig jó tapasztalatokat szereztem, szerettek velem dolgozni. A hegedülés mellett néhány év vagy évtized múlva a karmesterség bizonyára fontos szerephez jut majd a pályámon. A hangszeres szólisták jelentős része — Yehudi Menuhintól Rosztropovicson át Ojsztrahig — pálcát ragad idővel, ám én nem a pályám utolsó szakaszában szeretnék ennek nekifogni; örülnék, ha addigra már jelentős tapasztalatokat szerezhetnék ezen a téren.