Két, szinte egyszerre meghirdetett tehetséggondozó programból is választhatnak a kortárs magyar szerzők, illetve a hazai könyvszakma egyéb szereplői, hiszen a Libri cégcsoport és a Péterfy-Novák íróházaspár is felhívással élt.
Libri Talent tehetséggondozó program
A Libri Talent tehetséggondozó program fókuszában a debütáló magyar szerzők támogatása és a könyvszakmát támogató oktatási program állnak. A Libri Talent keretében idén elsőként hirdetik meg a Kezdősor elnevezésű írói ösztöndíjprogramot, amelyre a debütálás előtt álló magyar írók pályázhatnak.
A Kezdősor ösztöndíjasai szakmai mentorok segítségével dolgozhatnak az első könyvük megírásán, emellett bruttó kétmillió forintos ösztöndíjat kapnak annak 7 hónapos ideje alatt. A program olyan komplex támogatást nyújt a szerzőknek, amelynek keretében a szerkesztői segítségen kívül a kommunikáció és a személyes márkaépítés területén is hiánypótló ismereteket szerezhetnek. Az ösztöndíj lezárultát követően a legjobbnak ítélt könyvek számára a program publikálási lehetőséget biztosít, valamint kiemelt láthatóságot a Libri könyvesboltjaiban és felületein.
A Kezdősor ösztöndíjprogramra 2024. szeptember 30-ig lehet pályázni öt – családregény, novelláskötet, történelmi fikció, politikai krimi, utópisztikus/disztópikus regény – kategóriában. A tervezett pályamunka egy részletének megküldésével online jelentkezhetnek azok a 35 év alatti szerzők (egy jelentkező több kategóriában is pályázhat), akiknek könyve korábban még nem jelent meg egy kiadónál sem.
A 2025. június 15-ig tartó programra legfeljebb tíz szerzőt választanak ki a Libri szakemberei. Az eredményhirdetésre az októberi személyes beszélgetéseket követően legkésőbb november elejéig kerül sor.
A Bekezdés nevű oktatási program keretében a Libri a Perfekt Tréning Kft.-vel közösen szervezett kiadói menedzser képzésére várja azoknak a jelentkezését, akik a könyvszakmában szeretnének elhelyezkedni. A felnőttképzésre való jelentkezők közül a Libri tíz ösztöndíjas helyét biztosítja.
A programokkal kapcsolatos további információk az ösztöndíjprogram honlapján, ide kattintva találhatók.
Utas és holdvilág Alkotói Ösztöndíj Umbriában
Néhány napja jelentette be Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva, hogy megalapították a független Utas és holdvilág Alkotói Ösztöndíj Umbriában elnevezésű ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy a díjazott egy hónapon keresztül nyugodt körülmények között alkothasson. Az ösztöndíj odaítéléséről szakmai kuratórium dönt, amelynek tagjai: Kuczogi Szilvia, Szabados Ágnes, Romhányi Ágnes, Szabó T. Anna, Dragomán György és Mészáros Sándor.
Az ösztöndíjprogram kiírásában szerepelt, hogy olyan szerzők pályázhatják meg, akik „nem részesülnek és nem részesültek a Magyar Művészeti Akadémia vagy bármilyen, a NER-hez köthető szervezet, vagy (2018 decemberét követően) a Petőfi Irodalmi Múzeum ösztöndíjából.” A kiírás nagy indulatot váltott ki az irodalmi élet szereplői között. A bírálók azt sérelmezték, hogy ezzel a feltétellel megbélyegzik az állami ösztöndíjat is elnyerő tehetséges alkotókat.