Onczay Csaba csellóművész előadóként és tanárként is rendkívül sikeres pályát tudhat magáénak. Nemzetközi csellóversenyek visszatérő zsűritagja, szívügye a tehetséggondozás és kulturális hidak építése, amely elengedhetetlen a jövő nemzedékének fejlődéséhez. Idén szeptemberben a Pozsonyi Nemzetközi Csellóverseny zsűritagja volt, ahol japán növendéke, Shimizu Yosuke nyerte meg a 21 év felettiek kategóriáját. A Kossuth-díjas művészt 30 évre visszanyúló szakmai kapcsolat fűzi Japánhoz, amelyet hamarosan egy gálakoncerttel ünnepelnek a gifui Salamanca Hallban. Beszélgetésünkben a csellóversenyekről, a tanári tapasztalatairól, illetve a Japánban tartott mesterkurzus-sorozatról is szó esett.
– Milyen tapasztalatokat gyűjtött a pozsonyi versenyen?
– A Pozsonyi Nemzetközi Csellóversenyt első alkalommal rendezte meg szeptember közepén a pozsonyi Zeneakadémia. Ugyanebben az időben több csellóverseny is zajlott Európában: Münchenben az ARD, Bukarestben a George Enescu és Zágrábban az Antonio Janigro Nemzetközi Csellóverseny. Mindenhol magas számú jelentkező volt, a pozsonyi versenyre az előválogató után a két korosztályba összesen 92 versenyző került beválogatásra. A sok, jelen esetben egyidőben zajló versenyek mindegyike valamennyire speciális, ezért nem lehet és nem is szabad összehasonlítani őket. A pozsonyi versenyen az I. kategória a 21 éven alattiaknak volt 2 fordulóban, a II. kategória a 21 éven felettieknek három fordulóban. Nagyon magas volt a színvonal. A versenyzők közül többekkel már találkoztam más versenyeken. Érdekes volt hallani náluk az azóta eltelt időben végbement fejlődést. A zsűri nagyon élvezte a csellisták sokszor igen különböző előadói stílusát, a csellóiskolák sokszínűségét. Ugyanakkor a zsűrinek az is a dolga, hogy értékelje a tehetség, a szorgalom és a felkészülés eredményét.
A Zeneakadémiáról és a saját osztályomból is többen jelentkeztek, ami véleményen szerint nagyon fontos és szükséges a növendékek további fejlődéséhez. Mindig elmondom az értékeléseknél, hogy senkinek nem szabad elkeserednie, hiszen a zenei verseny értelme nem csak a győzelem. Az is célja, hogy egymást hallgatva tanuljanak, és az ismereteket, tapasztalatokat felhasználva alakítsák ki saját egyéni stílusukat, hangjukat, és el tudják helyezni magukat a világ csellista társadalmában.
Külön öröm és büszkeség volt, hogy növendékem, Shimizu Yosuke nyerte meg a versenyt. A zsűrizés kapcsán annyit szeretnék elmondani, hogy a szabályzat szerint saját növendékre nem pontozunk, de a matematika így is kihozta Yosuke egyöntetű győzelmét.
Számomra ez a verseny egy nagyon fontos visszacsatolás volt Yosukéval kapcsolatban, hiszen ahogy a siker, úgy a felkészülés, a tanulás is közös, az utat együtt jártuk be annak minden nehézségével és szépségével együtt.
– Hogyan jutottak el Yosukéval a pozsonyi versenygyőzelemig?
– Japánban ismertem meg 10 éves korában, amikor először bemutatták az ottani kurzusomon. Már akkor tudtam, hogy különleges tehetség – mint később kiderült – hihetetlen akarattal és szorgalommal. Attól kezdve minden nyári gifui kurzusomon ott volt. 12 éves korában Várpalotán megnyerte a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt. Ezt követően két alkalommal meghívtam Bloomingtonba (USA) az Indiana University egy hónapos nyári akadémiájára, ahol Susan Mosesnél és nálam tanult. 15 éves korában felvételt nyert a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Osztályába, és hivatalosan is megkezdte tanulmányait az osztályomban. Közben a közismereti tárgyakat a Bartók Konziban végezte, magyarul érettségizett (gyönyörűen megtanulta a nyelvet), majd felvételt nyert a BA képzésre, ahol ez év májusában diplomázott.
2021-ben másodszor is megnyerte a várpalotai Popper Nemzetközi Csellóversenyt, és több japán versenyt is. Fiatal kora ellenére számos zenekarral játszott együtt Japánban és Magyarországon. Nagyon szép feladatokat és szereplési lehetőségeket kapott: a Zeneakadémia 2023-as Újévi koncertjének volt szólistája, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat keretében Beethoven Hármasversenyét játszotta Nagao Haruka hegedűművésszel és Mizuno Kaisei zongoraművésszel, a 2023-as Popper Csellóverseny nyitókoncertjén pedig Haydn D-dúr csellóversenyének szólistája volt a Mendelssohn Kamarazenekarral. Ezt a szép, felfelé ívelő pályát koronázta meg a pozsonyi verseny. Yosuke egyébként nyáron 7 év után hazatért Japánba, otthon szeretne karriert építeni.
– Több évtizedes zsűrizési tapasztalatából adódóan milyen főbb tanulságokat tudna levonni?
– Rendszeresen megtisztelnek azzal, hogy nemzetközi versenyek zsűrijébe hívnak. Például évtizedek óta visszatérő zsűritag vagyok a markneukircheni versenyen, a Penderecki, a Lutoslawski, a Janigro versenyen, Rióban a Villa-Lobos versenyen, a budapesti Casals Versenynek elnöke voltam, illetve egyik alapítója és 2000 óta állandó zsűrielnöke vagyok a Popper Nemzetközi Csellóversenynek. A zsűrizést megismerve egyre inkább úgy érzem, hogy voltaképpen ez egy hatalmas felelősség. Azzal együtt, hogy nem sportversenyről van szó, vagyis nem lehet objektíven mérni a teljesítményt, az a benyomásom, hogy minden versenyen jól döntöttünk.
A másik nagy tanulság számomra, hogy az utóbbi 10–20 évben az ázsiai zenészek egyre nagyobb sikereket érnek el, és nemcsak a versenyeken, hanem a művészi életben is. Sokan választják a külföldi képzést, hogy el tudják sajátítani az európai klasszikus zene előadóművészi stílusát.
A kérdés az, hogy a sok tehetséges zenész közül hogyan lehet kiugrani. És itt ne csak a gyors játékra, a virtuozitásra gondoljunk, mert ez már kevés az érvényesüléshez.
Ami lényeges, hogy egy növendék vagy versenyző hogyan tudja összekapcsolni a hangszertechnikát és a zenei kifejezést. Én rá szoktam világítani arra a tanítványaimnál, hogy mitől lesz az ő játékuk jobb. Attól, hogy gondolkodnak, a kotta hangjai mögé néznek, többet tudnak a zeneszerzőről, respektálják a hagyományokat, az új dolgokat pedig beépítik egy bizonyos ízléssel az előadóművészetükbe.
– 53 éve tanít a Zeneakadémián. Mire helyezi leginkább a hangsúlyt a tanítás során?
– A zenére! Szólistaként jártam a világot, és már a pályám elején is nagyon fontos volt számomra a tanítás. Eleinte majdnem velem egykorú növendékeim voltak. A több mint fél évszázados pódiumtapasztalat és az előadóművészi pálya nagyban hozzájárultak és segítették a pedagógiai munkámat. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy ha egy mű előadása kapcsán rájöttem valamire, azt rögtön meg tudtam osztani a tanítványaimmal.
Most már, érettebb fejjel még jobban rá tudom irányítani a figyelmet, hogy mi a fontos. Amellett, hogy Farkas Ferenc zeneszerzés óráit rendszeresen látogattam, híres kamarazene-tanárom, Mihály András segített megérteni a zeneszerzők mondanivalóját a kottakép alapján. Engem a zenei megoldás érdekel: az, hogy a növendék is megérezze, hogyan lehet megvalósítani valamit a hangszeres technika segítségével. A másik pedig, hogy szerencsére jól rá tudok érezni a különböző egyének határaira és lehetőségeire. Lehetetlent nem kérek tőlük, de a maximumot szeretném kihozni belőlük.
– A Zeneakadémián való oktatás mellett vendégprofesszor volt az Egyesült Államokban, Japánban pedig már 30 éve tart rendszeresen mesterkurzust. Hogyan jött ez a lehetőség?
– 1991-ben adta ki a Naxos első lemezemet, amit hét másik követett. 1993-ban volt az első koncertturném 10 koncerttel a kiadó szervezésében Japánban. Ezen a turnén ismerkedtem meg dr. Jitsuhiro Yamadával (agysebész, nagy zenebarát), a Gifu-Hungary Friendship Association elnökével, aki 1995-ben meghívott az első cselló mesterkurzus megtartására Japánba. Kezdetben csak csellóoktatásra került sor, majd 1998-ban csatlakozott hozzám Falvai Sándor zongoraművész és Kiss András hegedűművész, akinek helyét 2005-ben Szabadi Vilmos hegedűművész vette át.
A világ minden táján, így Japánban is sok komolyzenei fesztivál és mesterkurzus van. A gifui mesterkurzus és mesterkoncert sorozat egyedülálló a tekintetben, hogy már három évtizede minden évben megrendezésre kerül, egyre erősebbé téve Japán és Magyarország kulturális, ezen belül a klasszikus zene iránti érdeklődés intenzitását.
Célunk az volt, hogy a gifui mesterkurzusokon részt vevő fiatal japán tehetségek megismerkedhessenek az európai zenei hagyományokkal, és Budapesten tanulhassanak a Zeneakadémia professzorainak irányításával. Így született meg az a lehetőség is, hogy a Zeneakadémián tanulni vágyók felvételi vizsgáját Gifuban tartjuk.
Itt szeretném megjegyezni, hogy ez egy nagyon különleges, szinte egyedi együttműködés, hiszen nem két egyetem kapcsolatáról, csereprogramjáról van szó. A kurzus és a koncertek szervezését és a lebonyolítását éveken keresztül a Gifu-Magyar Baráti Társaság koordinálta, majd átvette a Gifu Foundation for Education and Culture. Ezáltal már tartományi szinten vált fontos kapcsolattá az együttműködés a Zeneakadémia és Gifu Kormányzósága között. Nagyon sok fiatal japán zenésszel dolgoztunk együtt, közülük a három hangszerre összesen 120-an jöttek el Budapestre tanulni, cselló osztályomban kb. 30-an. Van, aki egy, és van, aki három vagy öt évig, esetleg még hosszabb ideig is tanult a Zeneakadémián.
– Általában merre folytatják az útjukat a japán növendékek?
– A növendékek tanulmányaik befejezése után hazatérve Japánba nagyon szép sikereket értek és érnek el, kamatoztatják a megszerzett tudást akár a szólista, a kamarazenész, a zenekari művész vagy a tanári pályán. A zenei élet minden területén sikeresen érvényesülnek, ezáltal gazdagítva a japán zenekultúrát. Természetesen olyan is van, aki itt marad Magyarországon, és van, aki Európa más országaiban keresi a lehetőségeket. Nagyon büszkék vagyunk mindenkire, és külön öröm, hogy volt növendékeink elviszik magukkal alma materük, a Zeneakadémia hírét, ezzel is erősítve a két ország közötti kulturális hidat.
– A tanításon kívül egy triót is alapítottak Falvai Sándorral és Szabadi Vilmossal.
– A kéthetes gifui tartózkodásunk tulajdonképpen egy zenei fesztiválnak is felfogható. Az első héten vannak a koncertek, majd a mesterkurzusok. Az elmúlt években közel 100 koncertet adtunk Tokiótól Nagoyán át Minokamo városáig nagyon sok helyen, a trióirodalom szinte teljes repertoárját eljátszva. Gifuban („Japán szívének” is nevezik), a híres Salamanca Hallban van a kurzus nyitókoncertje, ami tulajdonképpen a professzorok bemutatkozása, de az elmúlt években igyekszünk egyre több teret adni a fiataloknak.
A Gifu Trio nevet Gifu városával fennálló hosszú távú kapcsolatunk és Japán iránti szeretetünk jeleként vettük fel 2019-ben.
Idén a Japán Kultúra Fővárosa címet Gifu tartomány viseli, és ebből az alkalomból számos kulturális esemény lesz az ősz folyamán Gifuban és a környező városokban, melynek kiemelt eseménye a 30 éves „Gifu-Liszt Mastercourse & Masterconcert” kulturális és oktatási projektünk. Ezt a jubileumi eseményt ünnepelve a fesztivál záróeseményén, egy nagy gálakoncerten lépünk majd fel a Salamanca Hallban. Ez egy igazán különleges hangverseny lesz, hiszen nem megszokott módon két szünet is lesz. A gálakoncertre különleges programmal készülünk, hallhatnak majd zongoraszólót, kamarazenét, vonós együttest, professzort volt növendékeivel együtt játszani. A koncertet Dvorák Dumky triója zárja majd a Gifu Trió előadásában.
Az eseményre Gifu kormányzója meghívta Vigh Andreát, a Zeneakadémia korábbi rektorát, Kutnyánszky Csaba megbízott rektort, és az előzetes tervek szerint a császári család is képviselteti majd magát.
– Milyen visszajelzéseket ad a japán közönség?
– Eszembe jut erről egy vicces történet. Egyszer egy kisebb vidéki városban léptünk fel. A közönség soraiban nagyrészt idős hallgatók ültek, és a koncert után néhányukkal együtt vacsoráztunk, baráti hangulat alakult ki köztünk. Az egyik férfi elkezdte dicsérni a koncertet, majd hozzátette: „csak az a baj, hogy nincs közös határunk…”
– A japán szervezésről mi a benyomása?
– Precíz! Nagyon figyelmesek és segítőkészek a japánok. Például, ha átmegyünk egyik koncertteremből a másikba, a zongora A hangja biztos, hogy ugyanarra a Hertzre van hangolva. Szoktunk is viccelődni, hogy nem is kell hangolni.
Egyszer Bloomingtonban megkérdeztem Starker Jánost, hogy hol szeret legjobban játszani. Azt felelte, Japánban, mert ott biztonságban érzi magát.
Ez alatt azt értette, hogy a japán szervezők perfekt módon biztosítják a hátteret, és a művésznek már „csak” annyi a dolga, hogy a legjobb formáját hozza. Én is ezt tapasztaltam Japánban minden egyes alkalommal.
– A jubileumi év után lesz folytatás?
– Olyannyira, hogy a Kormányzóság már a jövő nyári dátumokat, programokat is letette elénk. Önmagában ez egy óriási siker és elismerés. Természetesen mi is várjuk a következő évet, bízunk benne, hogy jó egészségben folytatni tudjuk.
