Árki Lili: „A mesékben mindenki megtalálja a számára fontos gondolatokat”

Szerző:
- 2024. december 5.
Árki Lili Katalin - fotó: Janus Erika
Árki Lili Katalin - fotó: Janus Erika

Nemrég mutatta be hatalmas sikerrel a Budapesti Operettszínház a Hamupipőke című operettmusicalt. A hármas szereposztásban látható új magyar zenés darab egyik címszerepében debütált Árki Lili Katalin, az SZFE zenész színművész osztályának operett-musical szakos hallgatója, akivel mesékről, gyerekkori vágyakról és azok beteljesüléséről is beszélgettünk. 

- hirdetés -

– Hogyan élted meg a bemutatót?
– Korábban úgy képzeltem, hogy ha majd az Operettszínházban lesz bemutatóm, nagyon stresszelni fogok az előadás előtt. A premier közeledtével egyébként így is történt néhány napig, de a bemutatóra elmúlt minden félelmem, csak a kellemes izgalom maradt, és minden pillanatot nagyon élveztem.

– Mit gondolsz, mi oszlatta el a félelmeidet, mi oldotta fel a stresszt? 

– Azt hiszem, az, hogy biztos voltam abban: tudom a feladatomat, hiszen két hónapig szinte másról sem szólt az életem, csak a Hamupipőkéről, sőt, mielőtt elkezdődtek a próbák, már tanultam a dalokat. A próbafolyamatba fektetett munka adta a biztonságot, és a segítség, amit a Budapesti Operettszínház tapasztalt művészeitől és persze a háttérben dolgozóktól kaptunk.

– Milyen visszajelzéseket kaptál a hozzád legközelebb állóktól, a családodtól, a barátaidtól, az egyetemi osztálytársaidtól? 

– Nem szokványos Hamupipőke-történetről van szó. A családomnak nagyon sokat elárultam az előadás kulisszatitkaiból, tehát nem érte őket újdonságként a produkció, de a nagyszabású látványon ők is meglepődtek. Az osztálytársaim drukkoltak, büszkék voltak rám, és mivel az osztályból többen is kaptunk lehetőséget osztályfönökünktől, Kiss-B. Atillától, így ez a büszkeség kölcsönös.

György-Rózsa Sándor és Árki Lili Katalin – fotó: Juhász Éva

– Hogyan fogadják a nézők a jól ismert mesét kiegészítő új motívumokat és a „vendégszereplőket”?

– Biztosan meglepetésként éri őket, de úgy érzem, hogy egyértelműen nyitottak rájuk. Az alaptörténet egyébként megmaradt, tehát Hamupipőke félárva, akit a mostohaanyja és a mostohatestvérei, ahol csak lehet bántanak és megaláznak. Megismerkedik egy fiúval, egy herceggel – pici különbség, hogy nem a bálban találkoznak, hanem az anyák napi búcsúban –, majd elhagyja a cipőjét, amit végül a herceg csakis az ő lábára tud felhúzni, így kiderül, ki is az a lány, akibe korábban beleszeretett, és végül egymásra találnak. A darab hangsúlyosabbá teszi a herceg karakterét, azt a folyamatot, ahogyan élete szerelmét keresi, így kerül a színpadra Hófehérke és Csipkerózsika is, akiket táncművészek alakítanak. Úgy éreztem, a kisebb gyerekeket életkoruknál fogva inkább a lenyűgöző látvány, a fülbemászó zene és a vicces jelenetek kapták el, a felnőttek pedig jól vették a humort, és felfedezték a fülbemászó zenei anyag színeit, ami a csángó motívumoktól az operett stílusán keresztül egészen a musical műfajáig terjed. 

– Gyerek- vagy felnőtt előadás született a Hamupipőkével?

– Én minden korosztálynak ajánlom, mert a mesékben a gyerekek és a felnőttek is megtalálják  a számukra értékes és fontos gondolatokat, üzeneteket.

– Neked gyerekként mit jelentettek a mesék, és mit jelentenek most? 

– Egészen kicsi koromtól nagyon szerettem a meséket, anyukám sokat olvasott nekem könyvből, diafilmeket vetített, és persze mesefilmeket is néztem. Eleinte lenyűgöztek a képek és a rajzok, amikor pedig már tudtam olvasni, én vettem le a mesekönyvet a polcról magamnak. Még mindig elvarázsolnak, ezért is voltam nagyon boldog, amikor megtudtam, hogy eljátszhatom Hamupipőkét. 

Árki Lili Katalin – fotó: Juhász Éva

– Hogyan kell hercegnőt játszani?

– Hamupipőke elsősorban nem hercegnő, hanem hús-vér ember, és ez rengeteget segített a szerepformálásban. A hétköznapi és az előkelő lány közti egyensúlyt kellett megtalálnom, hiszen ő tulajdonképpen csak egy tiszta szívű, érzékeny teremtés, miközben a darabban van egy jelenet, amelyben a sárkány azt hiszi róla, hogy egy igazi hercegnő áll előtte. Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy a jóságtól, a tisztaságtól megnemesedik, a belső, lelki szépségének a kisugárzása teszi mások számára hercegnővé. 

– A jelmez mennyit segít, hogy megtaláld magadban a hercegnőt?

– Rengeteget, különösen a báli ruha. Igaz, a főpróbahéten, amikor a próbaruhát lecseréltük Berzsenyi Krisztina káprázatos jelmezeire, picit elbizonytalanodtam. Időt kellett szánni bizonyos mozgásokra, mert ezekben a csodálatos ruhákban és cipőkben már a tartásunk is megváltozik. Csupa nagyon praktikus dologra kell gondolni: a kosztümöknek bizony súlya van, más a szoknyák hossza ahhoz képest, mint amiben próbáltunk, vagy ott vannak a gyorsöltözések a kulisszák mögött. Nekem személy szerint ez mind-mind új és nagyon izgalmas tapasztalatszerzés volt.

– Milyen volt a munka Bozsik Yvette-tel? Találkoztál az egyetemen hozzá hasonló szemléletű rendezővel?

– Yvette koreográfusi és rendezői látásmódja egészen különleges. Elsősorban a térből, a vizualitásból kiindulva komponálta meg a jeleneteket. Mi az egyetemen Homonnay Zsolt és Földes Tamás mesterségtanárainkkal eddig leginkább a kisrealista színházi nyelvvel dolgoztunk. Kellett egy kis idő, míg megértettem, hogy mit kér tőlem, de azt hiszem, sikerült ráhangolódnom a színházi látásmódjára. 

– Az egyetemi termek után az Operettszínház nagyszínpada hatalmas méret- és léptékváltás. Mit jelentett számodra ott állni?

– Emlékszem a gyerekkoromból egy meghatározó pillanatra. Talán nyolcadikos voltam, amikor megnéztük az Operettszínházban az Abigélt és akkor megszületett bennem egy erős vágy, hogy egyszer nekem is ezen a színpadon kell állnom. Most, hogy ez beteljesült, először mélyvíznek éreztem, bár megkönnyítette a dolgomat, hogy az osztályból többen játszunk az előadásban. Végig figyelemmel követtük egymás próbáit, ami számomra nagy biztonságot adott, és szerencsére elegendő idő jutott a próbafolyamatra, a szerepeink kidolgozására és arra is, hogy megszokjuk a nagyszínpadot.

György-Rózsa Sándor és Árki Lili Katalin - fotó: Juhász Éva

György-Rózsa Sándor és Árki Lili Katalin – fotó: Juhász Éva

– Mit tanultál magadról ez idő alatt?

– A próbák elején meg akartam felelni, bizonyítani szerettem volna a tanáraimnak és a rendezőnek. Most már tudom, hogy nem kell azonnal tökéletesen teljesíteni, nyugodtan lehet kísérletezni, hiszen a próbafolyamat hat-nyolc hete arra való, hogy a különböző megoldásokkal kísérletezzünk, és nincs semmi baj, ha valami elsőre nem sikerül. Azt hiszem, ez a legfontosabb tanulság számomra: szabadon próbálni.

– Negyedéves vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Gondolkodsz már azon, mi lesz a diploma után?

– Az az igazság, hogy még nem gondoltam bele. Mindig a következő feladatra, vizsgára, előadásra koncentrálok, és bízom benne, hogy ahogyan eddig, úgy a következő években is mindig éppen jól alakulnak majd a dolgok.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo