2. ablak: Új téli meséket!

Tél, Figura Stúdió Színház - Kőmíves Csongor, Vajda Gyöngyvér, Kolozsi Borsos Gábor

Szép, mesebeli, téli erdő, az égen csillagok. A mesebeli erdőn Hópelyhecske megy át. Megjelenik két katona, Első és Második. Sível érkeznek, kúsznak vagy ejtőernyőn ereszkednek alá – nincs jelentősége. Fehér álcaruhában vannak, zsák van náluk és különböző műszerek. Egy ideig tesznek-vesznek.

Ez Jevgenyij Griskovec – író, drámaíró, zenész, rendező, színész – szerzői utasítása a Tél című drámához. A történet nem vidám. A két katona este érkezik egy helyre, ahol valamivel valamit fel fognak robbantani, és miközben a téli éjszakában erre készülnek, megfagynak a fogcsikorgató hidegben. Kezdetben semmiségekről, teljesen hétköznapi, sőt piszlicsáré dolgokról beszélgetnek, abszurd módon nevetésre ingerlő, ahogy azon dilemmáznak, ebben a helyzetben mi a kisebbik rossz, megfagyni vagy rágyújtani akarni. Nézik a csillagokat, iskolai kötelező olvasmányok emlékét idézik, felrémlenek egykori, tovatűnt szerelmek, vágyott születésnapi ajándékok és fenyőünnepek a gyerekkorból.

Körülöttük lebeg Ő, egy mesei lény, Hópelyhecske (bizonyos életkor fölött: Снегурочка), aki az emlékekben átalakul anyává, randevúpartnerré, „eredeti” funkciójában, Télapó segítőjeként is megjelenik. (Az ottani időjárásban eggyel azért keményebb az eredeti orosz megnevezés: Дед Мороз, azaz fagy nagyapó.)

A névtelen katonák egyre jobban fáznak, szemérmesen átölelik egymást minden szexualitás nélkül, csak mint az állatok, amikor összebújnak – „Gyere, feküdjünk le és öleljük át egymást… Csak aztán semmi csalafintaság, hallod? Csak fekszünk és öleljük a másikat… hátulról… előbb én téged, aztán cserélünk… hátha legalább egy kicsit átmelegszünk” –, ám ez sem segít a hideg ellen. Alig érzik kezüket, lábukat, valós szenvedés és a fájdalom kiváltotta víziók egymásra mosódnak. Nem mondok valószínűleg meglepőt: nincs megmentés, a darab végére meghalnak. Megváltásról Griskovec nem ejt szót.

Bármennyire is varázslatos dolgok történnek a téli mesékben, átváltozások és mesés pillanatok, valahogy ritkán végződnek boldogan. Egyetlen pillanat hiányzik belőlük, a segítségnyújtás szándéka. Az élet viszont – szerencsére – nem mindig meséket ír.