Csellózás kézzel-lábbal

Simkó-Várnagy Mihály fotó: Monoki Attila

Zenekarunk Sting-koncerten való közreműködése kapcsán valamikor a nyár derekán muzsikusokat kértek a Dohnányi Zenekarból egy rádióműsorba. Simkó-Várnagy Mihály, a zenekar cselló szólamvezető-helyettese örömmel ment Stinget játszani a rádióba is, egyszemélyes looper-zenekarával. Produkciója akkora sikert aratott, hogy még aznap felhívták, lépjen fel Pataky Attila hatvanadik születésnapi buliján. Bár a felkérésnek egy turné miatt nem tudott eleget tenni, ez a „loopolás-dolog” azóta is nagyon vonzza.

A blogon 25 héten át megjelenő írások nyomtatott formában a BDZ saját magazinjában, a Hangoló különböző lapszámaiban olvashatók.

Ez az írás 2011 öszén jelent meg.

– Kezdjük ott, hogy mi az a „loopolás-dolog”.

– A looper egy olyan berendezés, amivel realtime, azaz élőben lehet felvenni dolgokat, majd ott rögtön visszajátszatni, így gyakorlatilag egyedül fel tudsz építeni egy zenekari hangzást az egymás után rögzített, majd egymásra játszott dallamokkal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember feljátszik egy kísérő szólamot, a looper a második gombnyomásig felvesz, utána lejátssza a felvett anyagot. Erre további sávok rögzíthetők, például basszus, vagy szóló rész, páros szólót játszhatunk saját magunkkal stb. Aloopolás jó oldala, hogy egyedül tudok egy gazdag hangzásképet létrehozni. A „rossz” oldala, hogy vannak bizonyos határai; például loopoláskor egy, maximum két hangszeren játszom, ezáltal a hangzásképnek különösen változatosnak kell lennie, hogy hosszú távon ne legyen egysíkú. Az első ilyen feldolgozás pont egy éve született a keresztanyám hetvenedik születésnapjára, aki szintén csellista, és aki révén elindultam a zenei pályán. Gondoltam, a keresztanyákról méltatlanul elfeledkeznek a filmirodalomban, közben a keresztapákról meg nem. Így született meg a Godfather, azaz Keresztapa című film zenéjének átdolgozása, a Godmother, azaz Keresztanya. A Sting-feldolgozás ötlete már megvolt a fejemben, amikor a zenekar a felkérést kapta a Sting-koncertre. Akkor rákapcsoltam, hogy megcsináljam stúdió körülmények között, így ez lett az első videóm, aminél a hangot is és a képet is profi stúdióban vettük fel.

– Az idén pedig már nemzetközi loop-versenyen indulsz.

– Ez azért érdekes, mert nem nagyon vannak irányadók, mivel ezzel nem foglalkoznak többszáz éve. Nincsenek olyan looper-nagyságok, akiktől tanulni lehetne, csak a youtube van, meg az egyéni kreativitás. Most lesz a nemzetközi LoopContest kelet-európai fordulója. A továbbjutottak között van, aki felváltva zongorázik, gitározik és dobol, vagy van egy figura, aki előtt mindenféle tálcák, vizespoharak és konyhai kiegészítők vannak, azzal zenél, de sok a beatboxer, azaz szájjal doboló versenyző is. Nekik annyi előnyük van velem szemben, hogy mindkét kezük és lábuk szabad.

Simkó-Várnagy Mihály

Édesapja: a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólóbrácsistája, a Feszivál Zenekar alapító tagja, Príma-díjas művész

Édesanyja: a Bartók Konzervatóriumban tanít 28 éve, a Fesztivál Zenekar alapító tagja

Nővére: Angol szaktanár

saját zenekarok: Fele Királyság, FugatoOrchestra, Nossa

hobbija: az is a zene

kedvenc zenei stílusa: „Egy Bach – Bartók–DreamTheater–InfectedMushroom keveréket mondanék.”

kedvenc autómárkája: Honda Accord Kombi full

kedvenc ételei:  szenvedélyes húsrajongó

Én csellózás közben általában egy lábamat tudom erre a célra, azaz a looper gombjának nyomogatására használni. Baloldalt van a hangszer, tehát csak jobbra látok, és ott is nyújtózkodni kell, hogy elérjem a jobb lábammal a loopert – ez nem teszi kényelmessé a játékmódot, nem véletlen, hogy nem igen foglalkoznak csellisták ilyesmivel. Lehet, hogy piaci rést találtam?

– Miért pont csellista lett belőled?

– Már óvodában megmondtam anyáéknak, hogy én csellista leszek. Mivel zenész családból származom, sok zenében volt részem gyerekkoromban is. Akkoriban mindenki hegedült körülöttem, ezért azt sokat hallottam, de valahogy a cselló hangja mindig érdekesebb volt számomra. Keresztanyám, aki végigkísérte tanulmányaimat és eddigi pályámat, szintén csellista. Szerintem őt hallottam életemben először csellózni. Ha újrakezdhetném hússzor, akkor is ezt a hangszert választanám. Az idő múlásával az ember átél egy-két szakmai mélypontot, de az elhatározás, hogy csellista akarok lenni sosem kérdőjeleződött meg bennem. A cselló két okból is kiváló hangszer: az emberi beszédhanghoz a cselló hangja áll a legközelebb mind tónusban, mind hangfekvésben, ezért kellemes hallgatni, másrészt jazzel és könnyűzenével is foglalkozom, és abban nagyon hasznos, hogy basszust, kísérő-töltőszólamot és szólót is lehet vele játszani. Az elektronikus és a klasszikus cselló lényegében ugyanaz, csak az elektronikusban nincs rezgőtest, ami továbbítaná a hangot. A gitár meg a basszusgitár úgy jött a képbe, hogy ugyebár mindenkinek megvan a maga lázadókorszaka… Hát én hatalmas nagy rocker voltam, hosszú haj, fülbevaló, és minden, ami kell. Annak idején megvolt a saját heavy-metal bandánk is, amibe a cselló nem nagyon fért bele. Ezért úgy 12-13 éves koromban elkezdtem basszusgitározni. A basszusgitár maradt, de lassan átálltam a metálról a jazz-vonalra.

– Kiterjedt érdeklődési körű zenész vagy, aki éppúgy megtalálja magát a komolyzenében, mint a jazzben, vagy a pop-rock stílusban.

– Most már az elektronikus hangszerek széles tárházát tanulmányozom, de azt mondják, valamire specializálódni kell. Alapvető nehézség volt számomra az elmúlt pár évben, hogy rájöjjek, mi az én utam; elektromos csellista, azaz crossover {műfajokat, stílusokat ötvöző – Szerk.} muzsikus szeretnék lenni, vagy klasszikus, nagyzenekari zenész, vagy kamarazenész… Na igen, ez a keresgélős korszak még nem zárult le nálam. Nem tudnám azt mondani, hogy otthagyom egyiket a másik kedvéért, és egyelőre nem is érzem szükségét a döntésnek. Nagyon szeretek zenekarban játszani és kamarazenélni. A szólistaság sosem vonzott annyira, hogy fanatikusanbele tudtam volna ásni magam, márpedig a klasszikus szólistaságnak ez nélkülözhetetlen eleme lenne. Akkor az ember semmi másra nem koncentrálhat, ami valamilyen szinten egy behatároltságot jelent. A looperesszólistaság ebből a szempontból sokkal nyitottabb dolog.

– Van olyan megkeresés, amire nemet mondasz?

– Általában reggel kilenctől este tízig úton vagyok, sajnos, vagy éppen hál’Istennek nem ismerem föl a hétvégét meg a hétköznapot. Az utóbbi pár év eklektikusra sikerült, mivel igyekszem mindent elvállalni, ami beleférhet. A „vas csak egyik végének a tűzben tartása” nem járható út, nem túl tápláló, így igyekszem minden stílusban részt vállalni; mindent, ami új és érdekes, bevállalni. Mostanában inkább anyagi megfontolás a döntő – sajnos. Ez némileg művészetellenesnek tűnik, de sajnos a zenész is étkezik és él. Régen nagyon sok klubban felléptünk pár ezer forintért, induló saját zenekarokkal az ember mindenfelé próbálkozik. De ezt már nem engedhetem meg magamnak. Dolgozom kortárs tánccsoporttal, rendezvényszervező irodák szervezésében közreműködöm kisebb-nagyobb céges rendezvényeken, több budapesti színházban játszom. Az igazi szerelemzenekarom a Fele Királyság. Imádom az embereket, akikkel benne dolgozom, mind emberileg, mind zeneileg. Ez a zene tényleg mi vagyunk. A 80-as, 90-es évek, gyermekkorunk film- és mesezenéit dolgozzuk fel, most készül a lemezünk, remélhetőleg januárban már kapható lesz.

– Ilyen időbeosztással lassan a gyakorlásról kell leszokni.

– Nem, sajnos azt muszáj rendszeresen. Reggel vagy este, de muszáj az izomzatot frissen tartani. Nem értek egyet az olyan szemlélettel, hogy az ember diploma után pár évvel már bojkottálja a gyakorlást, mondván, hogy a diploma megvan, akkor hátra lehet dőlni. Mindig van mit gyakorolni, és a zenekarban a szólamvezetői széken az embernek magabiztosnak kell lennie. Ehhez nélkülözhetetlen a tréning.

– Szólamvezető-helyettesként mi a dolgod?

– Mint a szólamvezetőnek: a vonások és a teljes hangzáskép kidolgozása. Én világéletemben ragaszkodtam hozzá, hogy nem „antikolok” kottát, azaz nem írom be a vonásokat, hanem megjegyzem azokat. Ez működhet addig, amíg az ember szólózik, vagy kamarázik, de nagyzenekarban muszáj volt ebbe a kottába beleírásba is beleszokni. A nagyzenekarihangzásban nagyon fontos, hogy egyszerre váltsunk vonót, egyszerre legyenek a lélegzetvételek. Mivel mindenkinek más a kézfelépítése, esetleg máshogy esne jól neki, ezért kap itt nagyobb szerepet az összehangolás, hiszen a zenekarnak egységesen kell szólnia.

– Mirőlálmodsz, hol szeretnél lenni tíz év múlva?

– Szeretném, hogy a saját zenekaraimat egy alapvető ismertség és elismertség övezze. Szeretném, ha tíz év múlva elektromos cselló-hangzást, csellistát keres valaki Magyarországon, akkor az én nevem ugrana be elsőként. Szeretném, hogy tíz év múlva a szakma által elismert, a nagyközönség által ismert ember legyek, aki havonta két hetet tölt Magyarországon. lenne egy házam, család minimum három gyerekkel, kutyám legalább egy, rengeteg autóm – autómániás vagyok már kisgyerekkorom óta.

És a facebook-on Misi hírei már lapzárta után:

„Szervusztok-szervusztok. Örömmel értesítem minden kedves embertársamat, hogy húszas éveim utolsó napján a nemzetközi Loop Contest kelet-európai fordulóján legjobb magyarként második helyen volt vala a végzésem. Még ahhoz drukkoljatok, hogy ez elég legyen a nemzetközi hathoz is márciusban! 🙂 És egyetek rostosat!”

Misi, gratulálunk neked, Isten éltessen sokáig, és sok sikert márciusban!

Bár a kiszabott tíz év még nem telt le, de nyolc már igen, úgyhogy megkérdeztük Misit, hogyan foglalná össze a cikkben megfogalmazott jövőkép jelenné válását.

„Nagyon elégedett vagyok az elmúlt időszakkal az életemben! A formációim ismertsége szépen alakul (InFusionTrio, Boggie, Fele Királyság). (Az InFusionTrio 2011 decemberében, cikkünk megjelenése után alakult. 2012-ben pedig már versenyeken is indultak:

Úgy érzem, hogy nagyjából a keresettségem is szépen, exponenciálisan nő. Nincsen okom panaszra sem szólistaként, sem session-zenészként. Az a tervem, hogy havonta két hetet Magyarországon töltsek, az még nem valósult meg, jelenleg is inkább csak egy hét jut havonta az itthoni létből, de haladok a megálmodott ötven-ötven százalék felé.

A családi ház – három gyerek még szintén várat magára. Vannak viszont madaraim – ha kutyáim nem is. És autóm is van! Ha nem is több, de igazán jó kis autó…. Jó lenne, ha a következő 10 év is ilyen intenzíven és lineárisan menne előre, mint az elmúlt időszak az életemben!”