Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Nemzetközi színpadon az afgán női zenekar

Nemzetközi színpadon az afgán női zenekar

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A halálbüntetést kockáztatva lépett fel Afganisztán első női zenei együttese január 19-én a davosi Világgazdasági fórumon. 

- hirdetés -

A női jogok kérdése rendszeres napirendi pontja a davosi találkozóknak. A résztvevőknek az idei konferencia harmadik napján egy nagyon is intenzív és elgondolkodtató élményben lehetett részük.

A Zohra Együttes 2014-ben öt taggal alakult az afganisztáni Zenei Intézet kereteiben belül.

Az orosz zongoraművész, Gyenisz Macujev Beethoven, Csajkovszkij és Rachmaninov műveit játszotta Davosban.

A 18 éves karmester, Zarifa Adiba elmondása szerint a zenekar tagjai egytől egyig félelemben élnek, hazájukban titkolniuk kell, hogy zenével foglalkoznak, hiszen foglalkozásuk miatt nemcsak őket, de családtagjaikat is sérelem érheti. Első nemzetközi szereplésük után remélik azonban, hogy lesz még lehetőségük külföldi fellépésekre és koncertjeikkel még inkább fel tudják majd hívni a figyelmet saját és nőtársaik helyzetére, mert ahogy Zarifa fogalmaz: „Hiszem, hogy a zenében nincs semmi rossz, csakis a szépség, és büszke vagyok a hivatásomra.”

Az együttesről itt olvashat tovább.

A koncerten tradicionális afgán hangszerek is előkerültek, mint például a rabab, amely az indiai szitárhoz hasonlítható. Végül pedig egy svájci együttes csatlakozott a női zenekarhoz, hogy afgán műveket adjanak elő közösen.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X