Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Zongorapartner a számítógépben

Zongorapartner a számítógépben

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Google egyik projektje azt kutatja, létrehozhat-e mesterséges intelligencia valódi, eredeti művészeti alkotást a képzőművészet és a zene területén. Új kísérletük arra vonatkozott, a számítógép használható-e duettpartnerként.

Yotam Mann nyílt forráskódú A. I. Duetjének lényege annyi, hogy leütünk néhány – természetesen virtuális – zongorabillentyűt, és a gép erre azonnal reagál. (Itt lehet kipróbálni.) A reakció azonban nem ötletszerű, hanem a neurális hálózati modellből következik. Rögzítettek jó néhány zeneművet, a program analizálta azt, ahogyan a hangok egymás után következnek. A dallam, a ritmus és az időzítés vizsgálatát követően létrejött egy hangtérkép,

a lejátszott dallamra pedig az eltárolt minták végigfuttatása után érkezik a válasz.

A Verge.com szerint meglehetősen random a lejátszott dallamra adott válasz, és a következő nagy sláger sem innen várható, de az is igaz, hogy időnként egészen úgy hangzik a gép által kidobott melódia, mintha azt ember komponálta volna.

Előző cikk2017. február 18.
Következő cikkTévedések trombitával

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X