2016-ban Itzhak Perlman kapta a Genesis-díjat. A hegedűművész a kitüntetéssel járó hárommillió dollárból juttatott zenei és esélyegyenlőségi alapítványoknak, szervezeteknek is.
- hirdetés -

2013-ban alapították a díjat, amelyet a Time magazin a zsidó Nobel-díjnak nevezett. Olyan személyek kaphatják meg, akik az általuk választott területen jelentőset alkottak, inspirációt nyújtanak másoknak azáltal, ahogy a zsidó értékeket és Izrael Államot elismerik. Perlman Michael Bloomberget, New York korábbi polgármesterét és Michael Douglas színészt követte a kitüntetettek sorában. Az egyik laudáció szerint a nehézségeken felülemelkedő, azokat leküzdő Itzhak Perlman egy mai zsidó hős és példakép. A díjátadóra 2016 nyarán került sor, a gálát Helen Mirren vezette.
Kállai Ernő saját bevallása szerint Itzhak Perlman művészete miatt lett hegedűművész. Az Operaház jelenlegi koncertmestere egy interjúban beszélt mesteréről.
Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az összeg mintegy 80%-át olyan projektek kapják, amelyek Izraelben és Észak-Amerikában, különösen New Yorkban a hátrányos helyzetű vagy sérült emberek társadalmi integrációját segítik elő, 20%-ával pedig kiemelkedően tehetséges izraeli muzsikusok fejlődését, továbbképzését segítik.
Az elmúlt hónapokban 14 szervezet kapta meg a támogatást, köztük izraeli és palesztin gyerekeket fogadó tábor, a Vakok Központi Könyvtára, a Jeruzsálemi Konzervatórium és színházat.
(Via Slipped Disc, Genesis Prize)