Papageno Radio
Intermezzo Macron toplistájának élén: Liszt Ferenc

Macron toplistájának élén: Liszt Ferenc

Vlagyimir Putyin után jöjjön egy másik zongorázó politikus. 2014-ben, amikor gazdasági miniszter lett, az Elysée Mozartjának nevezte Emmanuel Macront a francia napilap, a Le Monde. 

Igaz, ezzel nem zeneszerzői vagy zongorázási képességeire utalt. Életrajzírója szerint felesége hívta őt így egy baráti beszélgetésben arra utalva, milyen érzés volt a jelenlegi köztársasági elnököt a középiskolában drámatanárként tanítani. „Mintha Mozarttal dolgoznék” – mondta, arra utalva, hogy Emmanuel Macron sokkal érettebben gondolkodott kortársainál.

Nézze meg, hogyan zongorázik Vlagyimir Putyin!

De ha már zongora: a köztársasági elnök nemrégiben arról nyilatkozott, mennyire várja már, hogy újra leülhessen a hangszer elé, a politikus ugyanis lelkes amatőr zongorista. Tíz évig tanult az amiens-i konzervatóriumban, ahol az intézmény egyik zongoraversenyén harmadik helyezést ért el. Azt nem tudjuk, mennyire lelkesedett a szolfézsórákért, karaokezni viszont nagyon szeret.

Emmanuel Macron komolyzenei ízlése igazán elismerésre méltó.

Emmanuel Macron a kulturális és kommunikációs minisztérium zenei ügyekért felelős pozíciójába Alain Loiseau-t, az Orchestre de Paris korábbi vezetőjét nevezte ki.

Egy interjúban kifejtette, mennyire csodálja Rossinit, akinek szabadsága, élete és géniusza nagy hatással volt rá. A sevillai borbélyt, a Reimsi utazást, a Hamupipőkét a stílusbravúrok miatt kedveli, de a ritkábban játszott Mózes vagy a II. Mohamed is olyan művek, amelyeket kedvel, és véleménye szerint az opera műfajában új gondolkodásmódra vallanak. Említi még Bachot, akinek tökéletessége nemhogy akadályozná a spiritualitást, hanem épp az emelkedett hangulatot segíti elő, a matematikai pontosságú kompozíciós technika pedig nem hideg érzelemmentességet, hanem olyan zenei diskurzust jelent, amely érzelmeket sűrít. „A sokféle zenei világ között könnyedén ide-oda utazgató Bach besorolhatatlan és brilliáns” – tette hozzá a francia köztársasági elnök, akire Schumann életműve is nagy hatással van. A német komponista ugyanis olyan képeket és érzelmeket fogalmaz meg darabjaiban, ráadásul olyan sokszínű, különleges tónusban, amit senki másnál nem lehet fellelni. És meg egy zeneszerzőt említ kedvencei között Emmanuel Macron, a nagy européer jelzővel illetett Liszt Ferencet, akinek határozott modernsége jelentős hagyományokban gyökerezik. Egy Liszt-kompozíciót különösen kiemelt az interjúban a francia köztársaság elnök: a Zarándokéveket, amelynek „izzása még annyi év után is érintetlen”.

Hallgassa végig a Zarándokévek 1839 és 1849 között keletkezett hét darabját (S.161)
Alfred Brendel előadásában!

(Via Slipped Disc, NPR)

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X