Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre június 29. és július 2. között a Németh Pál fuvolaművész-karmester, a Savaria Barokk Zenekar vezetője által megálmodott Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál programsorozata Egerben és környékén.
- hirdetés -

A rendezvény alapvető célja, hogy igényes zenét, kultúrát közvetítsen és népszerűsítsen kissé árnyékban élő térségekben is, éppen ezért az előadások ingyenesen látogathatók mindenki számára. A 2017-es fesztivál középpontjában az itáliai barokk muzsika áll, ismert és kevésbé ismert barokk művek csendülnek fel Eger városában és néhány környező településen. A nyitókoncertre június 29-én este hagyományosan a bélapátfalvai ciszterci templomban kerül sor, ahol Monteverdi Vespro della Beate Vergine (Esti imádság a Boldogságos Szűz Máriához) c. műve hangzik el énekes szólisták, az 1998-ban alakult Octovoice Énekegyüttes és a Savaria Barokk Zenekar előadásában, így tisztelegve a 450 évvel ezelőtt született nagy barokk mester előtt.
Almát a narancshoz – 8 tény Claudio Monteverdiről
A rendezvény nemzetközi vonalát a kolozsvári Flauto Dolce Együttes fellépése erősíti, akik az egri Líceumban adnak ízelítőt Közép-Európa barokk zenéjéből. A dédestapolcsányi reformátustemplomban Kővári Péter orgonaművész ad koncertet Jónás Krisztina énekművész közreműködésével. A Budapesti Kamaraopera évek óta állandó partnere a Savaria Barokk Zenekarnak, repertoárjukon rendszeresen szerepel barokk és kortárs opera.

Tercina Együttes
A Kamaraopera tagjainak előadásában érdekes helyszínen, a Kopcsik Marcipánia udvarában tekinthető meg Telemann Pimpinone c. vígoperája. A fesztiválon közreműködik még a Tercina Régizene Együttes, partnerük ezúttal Kálid Artúr színművész. Szombaton este az Eszterházy-téren, a Székesegyház előtt felállított szabadtéri színpadon Vivaldi népszerű művei csendülnek fel, a fesztivál zárókoncertjén, vasárnap este pedig a minorita templomban Monteverdi Miséjét hallgathatja meg a közönség a Cantus Agriensis Énekegyüttes előadásában.
További információk a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán érhetők el.