Ne tessék félni a kortárs operától – ezt üzeni Vajda Gergely, az Armel Opera Festival művészeti vezetője.
- hirdetés -

Az Európai Fesztiválszövetségtől (EFA) idén is a Kiváló Minősítést kapott fesztivál öt bemutatójának Budapest és Bécs ad otthont. Az előadásokat az ARTE Concert élőben közvetíti és további hat hónapon át elérhetővé teszi az érdeklődők számára. – További információkat a 2017-es rendezvényről ide kattintva olvashat.
A fesztivál – amely verseny is – kezdetektől nagy hangsúlyt fektet a friss művek bemutatására. Egy színpadon még kipróbálatlan darab azonban nagy rugalmasságot kíván a szerzőtől is. Ahogyan a karmester-művészeti vezető a Fideliónak adott interjúban fogalmazott: „A műfajjal való kísérletezés, illetve az, hogy bevállalunk olyan dolgokat, amiket a nagy kőszínházak és operaházak nem, mutatja, hogy az opera folyamatosan él, alakul. Mozart, Verdi, Bartók nagyon praktikusan gondolkodtak egy mű színpadra állításának, belenyúltak, húztak a kottából, ha a produkció azt követelte meg. Debussynek át kellett írnia a Pelléast, mert nem volt idő átrendezni a díszletet. Nekünk hasonló napi tapasztalataink vannak, és az Armel Operafesztivál abban érdekes, mert bele lehet pillantani, hogy születik egy mű a semmiből.” Ez a vállalás természetesen felelősséggel jár, hiszen egy ősbemutató vagy egy országos bemutató esetén – legyen szó bármilyen műfajról – az a rendezés válik referenciaponttá, sőt extrém esetben azon is múlhat a mű jövője.
Hallgassa meg a fesztivál hivatalos dalát, amelyet a Pannon Filharmonikusok élén Vajda Gergely dirigál. Az előadók Meláth Andrea és Lawrence Thackeray, a zeneszerző Hien, a társszerző és hangszerező Sebestyén Áron, a szöveget Bori Sára Hélène írta:
https://youtu.be/_ZaJMnPTjvI
És most, kedves olvasó, tegye a szívére a kezét: mit tesz, ha választania kell, hogy egy ismert vagy egy ismeretlen darab előadására vesz jegyet? Valószínűleg többen lesznek, akik a járt utat választják a járatlan helyett. De figyeljenek Vajda Gergelyre, és higgyenek neki! „Ne viszolyogjanak! Be kell ülni a moziba, meg kell nézni a filmet.
A számomra ideális közönségnek nincsen prekoncepciója.
Esetleg tudja, ki az a Székely Kriszta, ki az az Alföldi Róbert – az operához sok dolog kell, és valamelyik csak csábító a közönség számára. Én nem hiszek abban, hogy a hazai közönség maradi lenne, Bécsben, New Yorkban és itthon is van a közönségnek egy konzervatívabb és egy haladóbb része. Mi, az Armel brandjével mindig haladó, de minőségi produkciókat szeretnénk létrehozni. Olyan ez, mint azok az éttermek, ahol nincs étlap. Nem tudom, mit fogok majd kapni, de bízhatok benne, hogy a Michelin-csillagos séf nem főz majd rosszat.”
(Via Fidelio.hu)