Hilary Hahn a Hamar Zsolt vezényelte Nemzeti Filharmonikusokkal koncertezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az amerikai hegedűművész még a hangverseny előtt adott interjút, amelyből kiderül, mit jelent számára, ha egy mű ősbemutatója az ő nevéhez kötődik, és az is, mit gondol arról, kezdhetjük-e a gyerekek zenei nevelését Bartókkal, Cage-dzsel.
„Napjaink kortárs zenéje a jövő klasszikus repertoárja. Olyan sok korszak és hely zenéit játszom, hogy a zenetörténetet egy sima, egymásba illeszkedő folyamatként látom, az ősi zenétől, amit sosem hallottunk, mivel nem írták le, addig a zenéig, amit sosem hallottunk, mert majd a jövőben fogják megírni” – vallja Hilary Hahn abban a beszélgetésben, amelyet néhány napja olvashattak a Papageno hasábjain.
A koncerten ezt a Mendelssohn-művet is hallhatta a közönség:
https://youtu.be/o1dBg__wsuo
Ezt a folyamatosságot az amerikai hegedűművésznő maga is tevékenyen segíti elő azza, hogy felkérésére számos darab született. Az Origón megjelent interjúból kiderül, hogy az ősbemutatók nem csupán felelősséget, nyomást, de szabadságot is jelentenek egy előadónak, mert nincs megfelelési kényszer, nincs adott referenciapont. „Az ősbemutatók esetében jóval nagyobb a mozgástér, hiszen nincs kire hivatkozni, viszont ott a veszély, hogy random értelmezés lesz a végeredmény. Ezért egy új darab sokkal több elemzést igényel. A premier előtt általában különös izgalom lesz úrrá rajtam, hiszen először kerül közönség elé a mű. Én már ismerem, ők még nem. Nincsenek elvárásaik, nincs előzetes tudásuk, csak a nyitottságuk. Félelmetes érzés ez egy előadónak.” Ugyanakkor komoly nehézséget is jelent egy-egy darabot továbbéltetni, ami nem elsősorban az előadón múlik: „Amikor új művet mutatok be, igyekszem elérni, hogy ne egy koncert legyen belőle, hanem két-háromszor játszhassam el, mert a premier tapasztalatát be tudom építeni a következőkbe. Sokszor történik, hogy egy-egy mű eljut a bemutatóig, és nincs utóélete, ami nem a zeneszerzőn vagy a darabon múlik, hanem más, teljesen prózai ok miatt, például azon, hogy az együttes más programmal turnézik, vagy a felkérés nem több, hanem csak egy szervezethez köthető, így kisebb az esély arra, hogy továbbjátsszák. Én igyekszem repertoáron tartani, időről időre elővenni ezeket a műveket.”
Hilary Hahn egy kisgyermek édesanyja, Facebook-oldalán elő-előfordulnak ilyen típusú bejegyzések, ezért érdekes, hogy mit gondol a zenei nevelés módjáról. „Sosem gondoltam, hogy az intézményes zeneoktatást erőltetni kellene – mondja. – A zene egy nyelv, ritmusa van, dallama, lüktetése, érzelmi tartalma, velünk született, mélyen belénk van programozva. A gyerekek nagyon jó receptorokkal rendelkeznek. Nyugodtan be lehet tenni a lejátszóba az együtt mondogatott mondókák és közösen énekelt a dalocskák után John Cage-et, Bernsteint. Miért ne? Persze, nem annyira magától értetődő, de lehet, hogy épp ez fogja meg a gyereket, ez a furcsaság. De ha belegondolunk, hogy a gyerekek milyen dallamokat dudorásznak teljesen maguktól, vagy milyen ritmusokat képesek játék közben maguknak ütögetni, egyáltalán nem biztos, hogy nem fog nekik tetszeni Bartók. A zene komplexitása elképesztő hatással van a gyerekekre. Ne vegyük el tőlük a lehetőséget, hogy ezt megismerjék.”
(Via Origo)