Az értelmező szótár szerint a kétely a gondolkodásnak az a módja, amikor semmiféle állítást sem fogadunk el addig, amíg bizonyított igazsághoz nem jutottunk, illetve az, ahogyan valakit vagy valamit bizalmatlanul, gyanúval kezelünk.
Ezt a pozitívnak és negatívnak is tekinthető, életünket, döntéseinket hol segítő, hol hátráltató, mérgező fogalmat járja körül John Patrick Shaney 2004-es, a Broadway-bemutatót követően a legjobb drámáknak járó Pulitzer- és Tony-díjjal kitüntetett darabja, amelynek műfaja már a címben is megtalálható: parabola. Így aztán hiába játszódik a dráma konkrét időben, 1964-ben, konkrét helyen, New York Bronx nevű városrészében egy alapvetően olasz és ír bevándorlók látogatta római katolikus iskolában – igaz, egy fiktív intézményben –, jóval univerzálisabb jelentéssel bír.
Nem intézhető el annyival, hogy egyházellenes vádirat, mert az iskola közkedvelt tanára, a progresszív nevelési elveket valló Flynn atya molesztálta az iskola első afroamerikai fiúdiákját, mert nincs rá bizonyosság. A körülmények ellene szólnak, ő – dacból vagy méltóságból – nem hajlandó belemenni a játszmázásba, és mindig ott egy „de”.
Nem intézhető el annyival, hogy egyszerűen csak pálcát törünk az ügy kivizsgálására rendelt, az iskolát vezető Aloysius nővér fölött, mert ő saját meggyőződése szerint cselekszik, makacsul, tekintélyelven nyugvó álláspontja mellett szilárdan, kitartóan. És hányan vagyunk úgy, hogy nem merünk kételkedni, mert félünk, ha megingunk, minden kapaszkodónkat elveszítjük.
A rendkívül izgalmas kamaradrámában két elv feszül egymásnak, amelyet csak erős színészi személyiségek képviselhetnek annyira hitelesen, hogy az előadás után, a nézőteret elhagyva a közönség hitről, bizalomról, kételyről kezdjen el gondolkodni, beszélgetni egymással.
Az Orlai Produkció nem először választ filmről is ismert, ráadásul kritikailag nagyra tartott alapanyagot – a darabot 2011-ben adaptálták mozira Philip Seymour Hoffman és Meryl Streep főszereplésével –, és nem először vállal fel rizikósnak is tekinthető témát. Elég csak az idei évad premierjei közül A furára vagy a Leszámolás velem-re gondolni, de ugyanez az ambíció találkozik a magas művészi megvalósítás igényével a szintén Pelsőczy Réka rendezte A hullaégetőben. És az sem újdonság, hogy a magyar színházi élet meghatározó művészeinek különleges találkozásra ad módot egy-egy Orlai-előadás; jelen esetben ismét együtt játszik Udvaros Dorottya és Fekete Ernő, akik mellett Kéri Kitty és Simkó Katalin látható. A darabot Zöldi Gergely fordította, a jelmezeket Ignjatovic Krisztina, a díszletet Kálmán Eszter tervezi, a zeneszerző Vajdai Vilmos. Az előadást láthatja az Ördögkatlan közönsége, a budapesti bemutató a Belvárosi Színházban lesz szeptember 11-én.