Porgy és Bess, a hétköznapi történet

Robert Mack

A Porgy és Besst kevesek hallhatták Magyarországon teljes egészében élő színpadi előadásban, aminek az az oka, hogy kizárólag afroamerikai énekesek adhatják elő. Idén nyáron azonban alkalom nyílik az ismerkedésre. A történet rosszfiúját, Sportin’ Life-ot alakító Robert Mack Gershwin művének fontosságáról és a tehetséggondozásról is beszélt.

Gershwin 1935-ben írt jazzoperájából leginkább csak az önálló slágerré, szinte jazz-sztenderddé vált Summertime-ot ismeri a közönség. Pedig a művet – a történetszál olyan érzékeny és modern témái mellett, mint a faji és a nemi megkülönböztetés kérdése vagy az elnyomottság elleni harc egyéni és kollektív tragédiái – a zenei és nyelvi összetettség, valamint a különlegesen kevert, immár hamisítatlanul amerikaivá lett műfaja valódi kuriózummá teszik az operák világában. Zenéjében, amely az improvizáció érzetét kelti, szervesen egyesülnek az afroamerikai eredetű jazz, a tradicionális fekete zene, a blues és az indián népzene motívumai.

Az ősbemutató idején nem volt átütő a siker. Robert Mack szerint ennek két oka volt: egyrészt az, hogy az 1936-os premier előtt az opera és a jazz műfajának nem volt érintkezési pontja, másrészt pedig az, hogy a diszkrimináció és a szegregáció annyira erősen benne volt az amerikai társadalomban, hogy a színpadra lépő afroamerikai énekesekre nem volt felkészülve a közönség. Negyven évvel később azonban megtört a jég. Erről a tenor így vélekedik: „az emberiség változik, fejlődik, nyitottabbá, elfogadóbbá válik más kultúrákra. A rasszizmus mélyen gyökerezik az emberekben, de a zene is ott van a lélekben, ugyanolyan mélyen belénk ivódva. A történet pedig nagyon emberi, nagyon hétköznapi.”

A Porgy és Bess a hazai operaszínpadok ritkán játszott darabja, ami a megvalósítás nehézségeinek köszönhető. Bár a magyarországi ősbemutatót 1970-ben megtartották az Erkel Színházban, a nagysikerű előadást egyik napról a másikra le kellett venni repertoárról, a szigorított szerzői előírások miatt:

Gershwin jogutódja ragaszkodott hozzá, hogy a fekete szerepeket kizárólag afroamerikai énekesek alakítsák.

A megváltozott feltételek mellett azóta a művet kevésszer játszották: 1991-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, 2013-ban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon, mindkét alkalommal külföldi vendégszereplőkkel, köztük Sportin’ Life szerepében Robert Mackkel.

Porgy és Bess

Robert Mack amellett, hogy a New York City Opera egyik meghatározó énekese, egyik alapítója és vezetője az Opera Noire-nak. A szintén New York-i intézmény elsődleges feladatának tekinti az afroamerikai operaénekesek karrierjének támogatását, az afroamerikai zenei örökséget érintő kutatásokat. Erről a misszióról így nyilatkozott a 168 Órának: „Egy olyan intézmény létrehozása volt a cél, ahol a művészek találkozhatnak, és megoszthatják véleményüket a műfajról és az „operabizniszről”. Az afroamerikaiak számára fontos, hogy tudatosítsák magukban, a műfaj minden területén van számukra hely. Amikor én kezdtem a pályát, rengeteg segítséget kaptam, és ezt, az összegyűjtött tapasztalataimat szerettem volna visszaadni. Alapító társam, Kenneth Overton ugyanígy gondolkodott. Bár sok afroamerikai származású operaénekest ismerek, közülük keveseket láttam vezető operaházak színpadain. Azt szerettem volna, ha rajtam és a barátaimon kívül mások is megkapják ezt a lehetőséget.

A feltörekvő fiatal tehetségeknek példák kellenek, akik hozzájuk hasonló környezetből érkeztek,

olyan minták, amelyek inspirálják őket, amelyeket követni tudnak.”

Az amerikai tenor szerint a Porgy és Bess jóval több, mint egy feketéről szóló mű, mint egy egyslágeres opera: „Nem csupán afroamerikaiakról szól ez a mű, azaz nem afroamerikai, hanem amerikai történet. Nem csupán a fekete élet, fekete szavazat, fekete zene számít. Minden ember számít.”

(Via 168 Óra)