89 éves korában elhunyt Pierre Henry francia zeneszerző, a 20. századi zenetörténet meghatározó alakja – írja a Le Monde.
- hirdetés -
Henry az 1950-es években dolgozott együtt Pierre Schaefferrel, a közös munka eredményeként pedig megszületett a musique concrète első alkotása, a Symphonie pour un homme seul. A zeneszerzőt tovább foglalkoztatták az elektronikus zenei alkotások, majd 1958-ban saját stúdiót is alapított.
Műveit előszeretettel alkalmazta és dolgozta fel Maurice Bejart híres balett-társulata.
Michael Nyman így ír Pierre Henry-ról az Experimentális zene – Cage és utókora című könyvében:
„Nagyjából Cage Sonatas and Interludesja és a Music of Changes között (1948-tól 1951-ig) az európai zeneszerzők áttörték a „hang sorompóját”, és két, kezdetben teljesen elkülönült terület jött létre az elektronikus zenében. A francia változat, a musique concrète a mindennapi akusztikai vagy környezeti világból eredő hangokat, a német márkajelzésű elektronische Musik csak elektronikusan generált hangokat használt fel mint nyersanyagot (pontosabban mint csiszolt anyagot). A kései negyvenes években Pierre Schaeffer elkezdte hallgatni a köznapi tárgyak hangjait – vonatokat, harangokat, búgócsigákat – és ezekkel kísérletezett gyakorlatiassággal vegyes kíváncsisággal, ami nem meglepő egy volt hangmérnöktől. A hangokat egy lemezre rögzítette (abban az időben szalag még nem volt), kivágta a hangok kezdetét és lecsengését, majd visszafelé, különböző sebességgel forgatta le őket. Rövidesen csatlakozott hozzá Pierre Henry és ketten kialakítottak egy különös, hátrafelé irányuló technikát és esztétikát, de képtelenek voltak, vagy nem akarták megtalálni azt a módszert, mely által „otthonossá” váltak volna ezek a hangok, ahogy azt Cage tette a harmincas években. Így fúgák, invenciók és keringők váltak hangszervező elvvé, és a hangokat nem önmagukért, hanem drámai, anekdotikus vagy asszociatív tartalmuk miatt használták fel. Nem ok nélkül lett a musique concrète első „klasszikus” darabja a Symphonie pour un homme seul, melyet alkotói, Schaeffer és Henry, úgy jellemeztek, mint ‘vakoknak szóló operát’.”
(Via SlippeDisc)
