1915. november 8-án született és 1998. július 17-én hunyt el Lamberto Gardelli, a hazai zenei élet olasz felvirágoztatója.
Lamberto Gardelli hosszú ideig tevékeny résztvevője volt a magyar zenei életnek. Működött a Magyar Állami Operaház zeneigazgatójaként, az akkori nevén Magyar Állami Hangversenyzenekar, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestereként.
Több opera felújításában is közreműködött a Magyar Állami Operaházban. Mintegy két tucat zenemű betanítását irányította, és több száz előadást dirigált, többek között Respighi A láng, Rossini Mózes, Puccini Tosca, Mozart Figaro házassága, Verdi Macbeth, Aida, A végzet hatalma, valamint Otello című operáját.
Vezényletével hangzott föl először az Operaházban Verdi A lombardok és Ernani című operája, Bellini Normája, és ő dirigált Verdi Attila című művének hazai premierjén 1972-ben a Margitszigeten, – az operában Odabellát éneklő Marton Éva később Gardellit nevezte egyik „felfedezőjének”.
Az olasz mester indította el Sass Sylviát is az énekesi pályán. Az operák közül az olasz komponisták műveit részesítette előnyben, de a koncerttermekben a klasszikusoktól a kortárs szerzőkig terjedt repertoárja. Magyarországon is több lemezt készítettek vele, amelyeken elsősorban operákat dirigált. Nevéhez fűződik Respighi A láng című operájának lemez-világpremierje, valamint Rossini Tell Vilmosának első teljes felvétele, őt tartották a múlt század legjobb Verdi-karmesterének. Egyik kedvenc zeneszerzője Bartók Béla volt, akinek műveit több alkalommal is dirigálta. Előadásmódját a darab részletei és egésze iránti szenvedélyes hűség jellemezte.
Azt vallotta, hogy „karmesternek lenni annyit tesz, mint a saját egyéniségünk legjavát nyújtva kifejteni azt, ami a partitúrában van”, s a karmester nem a zenekar fölött áll, hanem annak szerves része.
Medveczky Ádám karmester egyik nyilatkozata szerint Gardelli rendkívül precíz, ugyanakkor sodró erejű mediterrán lélek volt, fontosnak tartotta, hogy minden „pontos” legyen, de a kifejezés se vesszen el.
1992-ben zeneszerzőként is bemutatkozott a magyar közönségnek, Requiem című alkotását maga dirigálta. Komponált emellett operát, szimfonikus műveket, dalokat és kamarazenét is. 1991-ben a magyar zenei életben kifejtett több évtizedes tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendje kitüntetést, a következő évben Budapest díszpolgára lett.
A karmester, aki Magyarországot évekig második otthonának tekintette, szívesen vett részt jótékonysági hangversenyeken is. Életéről Csák P. Judit A mi Lamberto Gardellink címmel publikált könyvet 1996-ban.
Egisto Tango és Sergio Failoni után a 20. században Lamberto Gardelli volt a harmadik olasz művész, aki egy teljes és jelentős fejezetet nyithatott magának a magyarországi előadó-művészet történetében. Csák P. Judit könyvében saját kézírásával olvasható: „ La mia Ungheria..” (Az én Magyarországom).
Elma Gardelli, a dirigens felesége Az álomrét, kedves történetek gyermekeknek címmel 1998-ban adott ki mesekönyvet, a kicsiknek szóló történeteket budapesti nagyothalló kortársaik rajzai illusztrálták. Lamberto Gardelli utolsó éveit Németországban töltötte, 1998. július 17-én halt meg Münchenben.
(Via MTI, Muzsika)
