Fricsay Ferenc 1914. augusztus 9-én született Budapesten, és 1963. február 20-án hunyt el Bázelben. 2014-ben Akit a zene éltetett címmel jelent meg róla életrajzi kötet.
- hirdetés -

Fricsay a Zeneakadémián Kodálynál tanult zeneszerzést. Tanulmányainak befejezése után 1934-től 1944-ig Szegeden a helyi honvédzenekar, a Filharmonikus Zenekar és a Városi Színház karmestereként működött, s 1938-tól állandó operatársulatot szervezett.
„…katonazenekar vezénylését vállaltam Szegeden, Magyarország második legnagyobb, 160 ezer lakosú városában. Elődöm Budapestre költözött, mert nyugdíjba vonuló apám örökébe lépett, és így betöltetlen volt szegedi posztja.
Egyidejűleg – az 53 pályázó közül – a filharmonia karnagyává is megválasztottak, és ez számomra még fontosabbá vált, mint az előbbi tisztség. nemsokára zászlós, hadnagy, főhadnagy, majd végül százados lettem. Természetes, hogy egyenruhában kellett járnom, és kard csüngött a bal oldalamon. Őszintén szólva ez utóbbit csak nehezen tudtam elviselni…
…Amikor a szegedi filharmonikusokat átvettem, csak 260 bérletesünk volt. Még ma is büszke vagyok arra, hogy tízévi szegedi működésem alatt számuk kétezerre nőtt. Az évente 12 hangversenyen olyan vendégkarnagyok is felléptek, mint Dobrowen, Mengelberg, és szólistaként Dohnányi, Thibaud, Cortot, Szigeti és hasonlók.
Felejthetetlen emlékek fűznek Bartókhoz, akivel együtt léphettem föl néhányszor.”
(Via sk-szeged.hu)