Salzburgi adomány menekült gyerekeknek

Szerző:
- 2017. augusztus 6.
Az Aida stábja és az adomány - fotó: facebook.com/salzburg.festival

A Salzburgi Ünnepi Játékok szervezői az Aida nyilvános főpróbájának jegybevételét adományozták Jordániában élő szír menekült gyerekeknek. Az ötvenezer eurós összeget egy mecénás megduplázta.

- hirdetés -

Az ötvenezer euróval hatezer gyerek egyéves zeneoktatását fedezték volna, a támogatónak köszönhetően azonban két évig kerülhetnek be a 6-14 éves korú gyerekek a programba. A Salzburgi Ünnepi Játékok elnöke, Helga Rabl-Stadler úgy fogalmazott, fontos számukra, hogy az ünnep örömében ne feledkezzenek el azokról, akiknek segítségre van szüksége. Az adományt egy civil szervezet, a Middle East Children’s Institute kapta, amely oktatási és gyermekvédelmi tevékenysége mellett pszichológiai munkát is végez, amelynek keretében a menekült gyerekeket a művészetterápia, különösen a zene és a színház által az őket ért traumák feldolgozásában segítik.

Az Aida bemutatója ma este lesz, a címszerepet Anna Nyetrebko alakítja, a produkciót Riccardo Muti vezényli. Az előadás rendezője Shirin Neshat iráni képzőművész elmondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy a salzburgiak az együttműködést lehetővé tették, és ebben neki is egy kis része lehet.

(Via Salzburgi Ünnepi Játékok)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo