Az első tűzijátékokat a 7. században tartották Kínában, nagy ünnepségeken, például újévkor, azzal a céllal, hogy elúzzék a rossz szellemeket. Európában a 17. század közepétől honosodott meg az ünneplés e formája, alig száz év alatt viszont olyan népszerűségre tettek szert, hogy Amédée-Francois Frézier kézikönyvet írt arról, hogyan tervezzék meg a tűzijátékot, Georg Friedrich Händel pedig 1749-ben megírta a Tűzijáték-szvitet.

- hirdetés -

A királyi tűzijáték 1749. április 27-én

A nyolc évig tartó osztrák örökösödési háborút lezáró aacheni békét különleges módon kívánta megünnepelni II. György angol király. A korszak uralkodók körében népszerű, ám rendkívül költséges látványossága volt a tűzijáték, amelynek helyszíneként az uralkodó a londoni Green Parkot választotta, ahol elkészült egy különleges, Servandoni tervezte építmény a petárdák kilövéséhez, elé pedig egy színpad került a zenekar számára, amelyen Georg Friedrich Händel alkalmi darabját játszották.

A királyi tűzijátékhoz szánt zene, azaz a Tűzijáték-szvit (HWV 351) Händel 1749-es műve, amelyet kifejezetten szabadtéri előadásra szánt. A tűzijátékra 1749. április 27-én került sor, a nagy érdeklődés miatt  és a műfajból következően azonban nyilvános, de nem ingyenes főpróba is zajlott. Händel népszerűségét mutatja, hogy április 21-én 12.000 ember szerette volna hallani az új darabot a Vauxhaull Gardens-ben, ami akkora káoszt okozott, hogy a London Bridge három órára bedugult. A Tűzijáték-szvit azonnal népszerű lett, április 27-én azonban nem voltak kegyesek az égiek: esett az eső, a tűzijáték kellős közepén pedig tüzet kapott a pavilon.

Az 1749-es királyi tűzijáték tervei

Az uralkodó kérésére eredetileg csak katonai hangszerek adták elő a szvitet – 24 oboa, 12 fagott és kontrafagott, 9-9 trombita és kürt, valamint 3 pár üstdob -, erről John Montagu, az udvari tűzijáték-felelőssel Händelnek komoly vitái is voltak. Néhány héttel később a zeneszerző áthangszerelte a darabot, és vonósokkal egészítette ki az előadói apparátust.