Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Hárman vehetnek részt a Bartók Világverseny fináléjában

Hárman vehetnek részt a Bartók Világverseny fináléjában

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A világverseny szeptember 16-i nagyzenekari döntőjében Langer Ágnes, Cosima Soulez-Larivière és Takagi Ririko szólaltatják meg Bartók, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij versenyműveit a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével.

Az öt országból érkezett 6 női, és 1 férfi versenyző ezúttal nem Bartók műveiből, hanem Mozart 3., 4., illetve 5. hegedűversenye közül választhatott a kamarazenekari döntőre készülve, amely teltház előtt zajlott a Zeneakadémia Solti termében.

A döntőkben Bartók mellett más szerzők versenyműveinek előadásával is számot kellett – illetve kell – adniuk tudásukról a fiatal hegedűsöknek

– hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a verseny alapítója és ötletgazdája. A művészek közül végül hárman a 3. G-dúr hegedűversenyt játszották, ketten-ketten pedig a másik két versenymű mellett döntöttek.

A nemzetközi zsűri döntése értelmében Cosima Soulez-Larivière francia-holland, Takagi Ririko japán, és Langer Ágnes magyar versenyző folytathatja tovább a versenyt.

 

Cosima Soulez-Lariviere fotó: Adrián Zoltán / Zeneakadémia

Langer Ágnes, 1992-ben született Budapesten, hatévesen kezdett hegedülni. 2003-ban a Zathureczky Ede Versenyen, a Balys Dvarionas Nemzetközi Versenyen és a Bartók Duó Versenyen szerepelt sikerrel, majd harmadik díjat nyert a 2009-es Janklevics Nemzetközi Versenyen Szibériában, 2016-ban pedig második díjas lett a Szpivakov Nemzetközi Versenyen. 2005 óta a Hochschulefür Musik Mainz hallgatója, Anne Shih osztályában tanul.

Cosima Soulez-Larivière 1996-ban született, hároméves korától fogva hegedül. Nyolcévesen került be a Yehudi Menuhin Iskolába, Natasha Boyarsky osztályába. Jelenleg a Hannoveri Zeneművészeti Főiskola növendéke Krzysztof Węgrzynnél. 2010-ben a Nemzetközi Ludwig Spohr Hegedűverseny döntőse volt, 2015-ben pedig a Postacchini Verseny harmadik helyezettje. Részt vett Zakhar Bron, Dora Schwarzberg, Lewis Kaplan, Zvi Zeitlin és Dmitri Berlinsky mesterkurzusain, 2016-ban pedig elnyerte a Deutschlandstipendiumot.

Takagi Ririko első sikereit 2004-ben érte el: mind a japán Players Versenyen, mind a Senzoku-Gakuen Junior Versenyen első helyezést szerzett. 2010-ben debütált Yokohama város Zenei Alapítványának jóvoltából, s ebben az évben elnyerte a IV. Yokohama Nemzetközi Zenei Verseny első díját, majd megkapta a Yamaha ösztöndíjat is. A 2011-es japán fellépések után 2012-ben és 2013-ban is szerepelt az Ost-West Fesztiválon Ausztriában. Az Euroasia Nemzetközi Versenyen 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is első helyezést ért el. Jelenleg a Tokiói Művészeti Egyetem mesterképzését végzi Takashi Simizu osztályában.

Takagi Ririko fotó: Adrián Zoltán / Zeneakadémia

A megmérettetés végső fordulóját, a nagyzenekari döntőt szombat este hallgathatja meg a közönség a Zeneakadémia Nagytermében vagy online közvetítésen keresztül.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X