Weiner Leó, aki Solti, Doráti és Kurtág mestere volt

Weiner Leó Berény Róbert 1911-es portréján

1885. április 16-án született és 1960. szeptember 13-án hunyt el a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző és tanár, Weiner Leó, aki öt évtizedes pedagógiai munkássága alatt olyan növendékeket indított el, mint Solti György, Doráti Antal, a Léner Kvartett, a Bartók Kvartett, a Weiner Kvartett tagjai, Varga Tibor, Kovács Dénes, Starker János, Kurtág György és a nevét viselő Weiner-Szász Kamarazenekar tagjai.

A Magyar Nemzeti Galéria 2018 elején vásárolta meg Berény Róbert 1911-es portréját barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről. A modern magyar képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű műve Füst Milán gyűjteményének volt része, majd később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonába került. A festmény a nagy sikerű Nyolcak című kiállítás egyik kiemelkedő darabja volt.

“Alkotói pályájának kezdetén szinte üstökösként tűnt fel a magyar zeneszerzés egén a század első évtizedében. Korai zenekari művei, mint a Szerenád (1906) és a Farsang (1907) feltűnő érettségről, romantikus színérzékről és fejlett zenei humorról tettek bizonyságot. Műveinek feltűnést keltő jelenléte még az 1910-es években is érvényesült: Csongor és Tünde kísérőzenéjét az új magyar zene egyik legköltőibb alkotásaként fogadta a korabeli közönség. Remekbe sikerült korai kamaraműveiben sajátos szintézist teremtett a mendelssohni, schumanni, brahmsi hagyományok és a századforduló magyar zenei stílusa között (két vonósnégyesében, két hegedű-zongora szonátájában).

Weiner Leó életművének pedagógiai ága még teljesebb, még maradéktalanabb sikert bontakoztatott ki.

Ötvenéves zeneakadémiai tanársága alatt a legkülönfélébb elméleti, gyakorlati tárgyakat oktatta: 1908-tól zeneelméletet, 1913-1921-ig zeneszerzést, 1923-24-től kamarazenét tanított, majd az intézet karmester nélküli zenekarának zenei korrepetícióját végezte (1927-1928), s élete utolsó évtizedében a vonósnégyesek betanító munkájával tett koronát öt évtizedes tanári kezdeményezéseinek páratlan gazdagságára.

Weiner előadó-művészi tanítása a húszas évek végén már minden hangszeres területen érvényesült: külön említést érdemel a fúvósegyüttesek oktatásának eredményessége, amely a korabeli kritikusok szerint a fúvós előadói gyakorlat általános szintjének emelkedését eredményezte a magyar koncertéletben. Weiner alkotó szintű műismerete, a zenei részletek analitikus, elmélyült stílusismerete az interpretáció minden kérdésében egyedülálló művészi látásmóddal és a gyakorlati megoldás konkrét bemutatásával gazdagította a keze alatt felnövő előadóművész-nemzedékeket.”

(Via Zeneakadémia)