Megvan Fischer Iván berlini utódja

Szerző:
- 2017. október 25.
Fischer Iván - fotó: Felix Broede

2018-tól a 77 esztendős Christoph Eschenbach váltja majd Fischer Ivánt a berlini Konzerthaus zenekarának élén.

- hirdetés -

A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője 2016 őszén jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a berlini együttesnél. Fischer Iván korábban azzal indokolta döntését, hogy csökkenteni szeretné karmesteri tevékenységét, hogy több időt szentelhessen a zeneszerzésnek.

A zenekar azon kevesek közé tartozik, akiket zenei családomnak tartok, és akikkel terveim szerint rendszeresen koncertezni fogok

– mondta a karmester.

Christoph Eschenbach

Christoph Eschenbach forrás: medici.tv

Eschenbach a leghíresebb zenekarok élén a legnagyobb koncertszínpadok és a világ élvonalába sorolt operaházak rendszeres vendége. 2009-ben a Philadelphia Zenekarral vendégszerepelt Budapesten, a Művészetek Palotájában, 2010 nyarán pedig a Schleswig-Holstein Musik Festival Zenekarával Gustav Mahler halálának 100. évfordulója alkalmából lépett fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A német származású Eschenbach párhuzamosan folytatott karmesteri és zongoratanulmányokat Hamburgban. 1952-ben megnyerte a Steinway Zongoraversenyt, ám az igazi áttörést a Montreux-i Clara Haskil verseny hozta meg számára 1965-ben. A művész ezután a világhírű Cleveland Orchestrától kapott meghívást, ahol a zenekar akkori vezetője, a magyar származású Széll György felfigyelt rá.

Fischer Iván tovább segítené az Őcsényben nem szívesen látott afgán családot

Fischer Iván, aki 2012 augusztusa óta áll a Konzerthaus zenekarának élén a továbbiakban tiszteletbeli karmesterként szezononként négy programban fog közreműködni.

(Via slippedisc)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo