Telemann szerint a világ

Simplicissimus Kamaraegyüttes

A Simplicissimus Kamaraegyüttes október 14-én adott Telemann-estet az Óbudai Társaskörben, „Zengő földrajz” címmel. A koncert után Németh Zsomborral, a Simplicissimus művészeti vezetőjével beszélgettünk.

– A kamaraegyüttes visszatérő vendége az Óbudai Társaskörnek. Az eddigi koncertek műsoraira rápillantva azonnal kitűnik, hogy mindig egy-egy szerző köré fűztétek fel a koncertet, ami ezúttal sem volt másként, viszont a fókuszba került komponistának már szenteltetek korábban egy teljes estet. Miért éreztétek úgy, hogy újból sort kell rá keríteni?

– Az egyik válaszom az, hogy idén van Georg Philipp Telemann halálának 250. évfordulója, és erről mi is szerettünk volna valamilyen módon megemlékezni, már csak azért is, mert az idén ötéves együttes eddig Vivaldi mellett tőle játszotta a legtöbb darabot, másrészt pedig Telemann ismert életműve szinte kimeríthetetlen gazdagságú, így miért ne szenteljünk neki még egy – vagy akár több – estet is. Nincs még egy olyan 18. századi komponista, aki annyi zenei stílusban mozgott otthonosan, mint ő. Nem csak az egyházi és a világi zenék akkori esztétikáját ismerte, hanem írt a 18. század első felének francia és olasz modorában, illetve a kettő kombinációjából létrejött „kevert” vagy másnéven német stílusban, ráadásul kortársaihoz képest különösen intenzíven érdeklődött a közép-kelet-európai muzsikák iránt is. Élete vége felé pedig a legújabb trendekbe, a gáláns stílusba és a korai klasszikába is bekapcsolódott.

– Érdekes viszont, hogy manapság Telemann nem tartozik a legismertebb zeneszerzők közé.

– Telemannt sajnos sokszor a „másodvonalbeli” zeneszerzők közé sorolják, pedig mindössze „rossz volt a sajtója”, vagyis nem jutott neki olyan 19. század végi, illetve 20. század eleji megbecsültség, mint mondjuk Bachnak vagy Händelnek. Saját korában, az 1700-as években sokkalta ismertebb és játszottabb zeneszerző volt, mint Bach, és nem mellesleg

Bachot a jobb ajánlat miatt inkább Hamburgban letelepedő Telemann pótlékaként szerződtették Lipcsébe.

– Az együttes általában a „legvidámabb barokk”-ként mutatkozik be. Ha nem pusztán a szóvicc kedvéért utaltok magatokra így, kíváncsi lennénk, miért tartjátok ilyen fontosnak a vidámságot?

– Az elnevezés az együttes korai történetében, 2013 körül ragadt ránk, amikor is nagyon sok 17. századi tánczenét játszottunk. Nyilván nem lehet ezeket faarccal előadni, mert ugyan a korhűség kedvért játszhatunk minden trillát a megfelelő irányból, de ettől még a darabok sava-borsa hiányzik.

A Telemann-estet követően milyen műsorral hallhatjuk az együttest?

– Az évadunk talán legnagyobb vállalkozása Purcell Dido és Aeneas című operájának előadása, amely egy felnőttek számára is látogatható ifjúsági előadásként kerül színre a Müpa programjában 2018. március 4-én. Sok kisebb koncertünk mellett lesz egy „turnénak” beillő adventi hangversenysorozatunk, amelyen különböző vidéki helyszíneket is érintünk, illetve Bach-kantáták közreműködőjeként a Fasori Evangélikus Templomban is lehet majd velünk találkozni. A tavaly nagy sikert aratott pécsi fellépéseink is folytatódnak, a Művészetek és Irodalom Házában ebben az évadban is többször hallhat minket az autentikus régizenére kiéhezett közönség.