A világ valószínűleg legtöbbet hallott zeneműve Vivaldi A négy évszak című alkotása. Állításunkat telefonnal a kézben, határtalan türelemmel, a Tavasz Allegro tételével támasztjuk alá, amelynek nyomában szorosan ott a Tél Largo tétele.
„Nagyméltóságú Úr, (…) Esdekelve kérem, ne csodálkozzék Fenséged, ha e kis létszámú és szerény concertók közt megtalálja A négy évszakot, amely már sok idővel ezelőtt Fenséged türelmes nagylelkűségét élvezhette. Higgye el nekem, hogy azért találtam őket kinyomatásra méltónak – noha minden tekintetben ugyanazok a darabok-, mert a szonettek mellett immár minden bennük ábrázolt dolog pontos magyarázatával láttam el őket. Bizonyos vagyok abban, hogy Ön úgy fogja megítélni őket, mintha újak lennének.”
E szavakkal ajánlotta Il cimento dell’armonia e dell’inventione, azaz A harmónia és a találékonyság erőpróbája címmel 1725-ben, Amszterdamban kiadott versenyműveit Antonio Vivaldi Václav Morzin cseh grófnak.
A kései utódok által programzeneként értékelt darabok nem voltak frissek, 1721 táján keletkeztek, A négy évszak inspirációját feltehetően akkori lakóhelye, a Mantova környéki táj jelenthette.
Szokatlan, de találékony módon a zeneszerző szonetteket is mellékelt a concertókhoz, így szöveg és zene harmóniában, egyenrangúan kezelhetők. Szerzőségüket nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy Vivaldi maga írta a négy verset. Az f-moll hegedűversenyhez (ez a Tél) a következő tartozik Rónai Mihály fordításában:
Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó rettenetes szélben, topogni,
sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.
Húzódni tűzhöz, terített víg asztal mellé,
míg ott künn csak úgy szakad, délben –
majd síkos úton, jaj elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:
vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No kelj fel, indulj – hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!
Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél hadaknak – ilyen a tél
hát, de van benne jó is…
Erősen impresszionisztikus versenyművekről van szó, már a címek is orientálnak, és azonnali képzettársításokat indítanak be, konkrét képeket idéznek fel, ha elindítjuk a zenét, és becsukjuk a szemünket. Vivaldi Tele szól az időjárás viszontagságairól, a tájról és benne az emberről. A kihívások zuhognak – stílszerűen -, de ha túljutunk rajtuk, a nyugalom vár.
Zimankós az idő, fújnak a szonettben emlegetett szelek, küzdünk az elemekkel. Mindent átjár a fagy és a jég, velőig hatol a hideg. De szerencsére odaérünk a fűtött otthon ajtajához, belépünk rajta, meleg fogad. Lehámozzuk magunkról a sok réteg ruhát, és a fotelban ülve, a duruzsoló kályha vagy felcsavart radiátor mellől, gőzölgő teával vagy fűszeres forralt borral a kézben nézünk ki az ablakon. Aggodalmasan, hogy a havat ki takarítja majd el a ház elől.
A kisördög azonban ott bujkál bennünk,
hogy ismét felöltözzünk, kimenjünk, mert muszáj hógolyózni, hóembert építeni, szánkózni, korcsolyázni, vagy egyszerűen csak éjszaka a csillogó fehérséget nézni. Jó, hát rövidebbek a nappalok, a gázóra is gyorsabban pörög, de nincs még egy ennyire puha, nyugalmat adó, lassításra, befelé figyelésre felhívó évszak, mint a tél.
